„Tetszés szerint lehet persze mismásolni, kárt menteni, vagy épp kussolni, – ezt csinálja most is épp a dollármédia – illetve megpróbálni utólag kidumálni a bizonyítványt, de Karácsony Gergely szerda este bizony azt mondta, hogy Magyarország háborúban áll Oroszországgal. Kétszer is!
Nem elszólás volt, a véletlen elszólásokat ugyanis a legritkább esetben ismétli meg az ember.
Gergőnk tényleg úgy gondolja, hogy Magyarország és a NATO háborúban áll Oroszországgal. A nyugati háborús pszichózis rajta is elhatalmasodott.
Az történhetett, hogy végre nagy nyilvánosság előtt is kimondta, azt amiről valószínűleg Pressman, meg Freund úrral, és a külföldről fizetett, idegen országok érdekeit képviselő, feketeöves háborús uszítóként viselkedő balos újságírókkal szokott szűk körben már régóta beszélni.