„Az oroszok háborúja megbukott” – Edward N. Luttwak amerikai stratéga a Mandinernek

Edward N. Luttwak (1942) amerikai katonai stratégiai szakértő, hadtörténész, biztonságpolitikai elemző. Aradon született egy zsidó családban, tanulmányait a London School of Economics és a Johns Hopkins Egyetem nemzetközi kapcsolatok szakán végezte. Önkéntesként szolgált az izraeli hadseregben, szakértőként több amerikai konzervatív elemzőközpont munkatársa, fél tucat amerikai elnök és az amerikai védelmi minisztérium biztonságpolitikai tanácsadója volt. Katonai stratégiai művei alapmunkák a világ számos országának hadtudományi intézeteiben. 1968-ban írott bestsellerét magyarul a napokban adja ki a Századvég Puccsisták kézikönyve címmel.

***

Strategy: The Logic of War and Peace – ez az egyik nagy sikerű könyvének címe. Putyin tavaly jó logikával választotta meg katonai stratégiáját? A megfelelő időben, a megfelelő helyzetben próbálta dűlőre vinni az általa a saját befolyási övezetének tartott Ukrajna sorsát?

A háború logikája mindig ellentmondásos és mindig paradox. A NATO gyenge volt, ezért mert Putyin támadni. A NATO azért volt gyenge, mert a Szovjetunió szétesése óta nem volt ellenfele.

És ettől fogva a NATO újra erős lett. Ez történik tehát a háborúk során: minden éppen az ellenkező módon sül el.

A japánok megtámadták az Egyesült Államokat Pearl Harbornál, mert az amerikaiak gyengék voltak. Százezer katonája volt akkor az amerikai hadseregnek, a japán támadás azonban mobilizálta az amerikaiakat. Elfelejtettek szólni a japánoknak, hogy Pearl Harborban nem lehet Amerikát legyőzni, hogy a bombázás után partra kéne szállniuk Kaliforniában, a Sziklás-hegységen átkelve el kéne jutniuk Washingtonba, és ott aláíratni a kormánnyal a kapitulációt. Miért nem így tettek? Mert hibásak voltak a hírszerzési információik. Úgy tudták, hogy az amerikai leginkább üzletelni szeretnek, így ha erőszakkal találkoznak, beletörődnek, és szépen gyártják majd tovább a filmeket Hollywoodban, ha legyőzöttként folytathatják a megszokott életüket.

Ugyanez történt Putyinnal: úgy mérte fel, hogy a NATO gyenge, az orosz támadás miatt azonban a NATO felszívta magát, és erőssé válva beállt Ukrajna mögé. Huszonnégy órán belül Norvégiából páncéltörő rakétákat küldtek az ukrán hadseregnek.

Ha egy állam egy konfliktus elején belátja, hogy nem tud győzni, megadja magát. Ha támad, de az nem sikerül, a mögött mindig a hírszerzés hibája áll. Mind az orosz, mind az amerikai hírszerzés benézte az ukrajnai konfliktust: Putyinnak azt mondták a hírszerzési emberei, hogy a hadsereg 24 óra alatt beveszi Kijevet, és Bidennek is azt mondták az emberei, hogy az oroszok 24 órán belül Kijevnél lesznek. A német kancellár úgy döntött, hogy ha ez valóban „csak” egy villámháború lesz, akkor az Északi Áramlat 2. projektet ezért nem mondja fel – ezzel Németország zöld jelzést adott az orosz támadáshoz, és Putyin meg is lépte.

Putyin ezzel felrúgta Európa határán a status quót. A manőver igazi célja az volt, hogy Ukrajna nyugati integrációját meghiúsítsa. Akárhogy is ment katonailag, azért ez a terv sikeres?

Nem, ez a terv teljes mértékben megbukott. Az orosz hírszerzés óriásit hibázott. Az orosz támadás éppen ez ellenkezőjét érte el. A támadással az oroszok Ukrajnát de facto NATO-tagállammá tették. Sőt, ezzel nemcsak tag, de

Még egyszer: teljesen normális dolog hibás hírszerzési adatok alapján háborút indítani, hiszen éppen emiatt törnek ki mindig a háborúk.

Melyik fél tud győztesként kikerülni ebből a háborúból politikailag, gazdaságilag?

Az orosz vereség már régóta egy stratégiai valóság – ezt ők is tudják. Az erőegyensúly ugyanis Oroszország és az ő egyetlen igazi ellensége, Kína között megváltozott. Azért mondom, hogy

a Vlagyivosztoki területet akarják megszerezni. Kína északkeleti részének nincs tengeri kijárata, emiatt történetileg mindig a hatalmas ország elmaradott régiója volt, emiatt nekik szükségük van erre az orosz területre a tengeri összeköttetés miatt. Oroszország képessége területei megvédésre pedig az ukrajnai háborúval jelentősen gyengült.

Szakértők szerint Kínának szüksége van Oroszországra, mégpedig a csendes-óceáni geopolitikai ambícióinak támogatására. Olcsó energiaforrás jön onnan, illetve katonai hatalomként is ott állhat majd egy új háborús helyzetben Peking mögött Washington és annak regionális szövetségesei ellenében.

Az biztos, hogy az olcsó orosz energiaforrásokra Kínának szüksége van. De energiahordozókat Kazahsztánból is be tud szerezni az orosz szállítás mellett. A csendes-óceáni térségben a kínai diplomáciának egy nagyon erős Kína-ellenes szövetséggel kell megbirkóznia. A kínaiak viselkedése Indiát kimozdította az eddigi semleges álláspontjáról, az indiaiak a kínai fenyegetés miatt egyre inkább nyitnak a nyugati szövetség felé, Amerikával egyre több területen működnek együtt. Az indiai hadsereg gyenge volt, de a kínaiak miatt ők is fejlesztik a haderejüket. Japán szintén neutrális állam volt, ma száz százalékban elkötelezett nyugati szövetséges. Vietnám, amely egykor Amerika fő katonai ellensége volt a régióban, ma Kína határozott ellenfele. Ausztrália is ott van a szövetségben, és az Európai Unió eddigi látszatsemlegessége is semmivé vált: az EU tagállamai is hajókat küldenek a térségbe.

Az elmúlt kétezer évben ez történik velük rendszeresen. A magatartásukkal az ellenfeleik szövetségébe lökik a neutrális államokat. 

Ukrajna először, Tajvan másodszor, Izrael harmadiknak? Ez lehet a konfliktusok berobbanásának sorrendje a következő háborús időszakban?

Nem. Jeruzsálemben nem lesz háború. Háborúk akkor törnek ki, ha a felek úgy érzékelik, hogy megbomlott a helyi hatalmi egyensúly. Az egyik fél úgy érzi, hogy az ellenfele meggyengült, és alkalmas lehet az idő lépni. Az arabok sokszor reménykedtek egy ilyen helyzetben, de nem sikerültek a háborúik, ezért mára feladták, hogy újra háborúzzanak Izraellel.

Az izraeli kormány a napokban jelezte, hogy egy hagyományos háború kitörésének esélye valós Iránnal, és az izraeli hadsereg készen áll erre.

Irán, igen, az izraeli kormány erről valóban sokat beszél. Iránnal kapcsolatban két dolgot tudni kell: messze – több, mint ezer kilométerre – fekszik Izraeltől; a másik, hogy

Szíriába küldtek rengeteg iráni katonát, mind elég gyorsan elhaláloztak. Persze, rakétákkal tudnának okozni nagy károkat, főleg, ha nukleáris létesítményeket támadnának velük.

Létrejött az Oroszország-Kína-Irán-tengely. Nem érzi reális fenyegetésnek?

A kínaiak soha nem támogatnák Iránt egy Izrael elleni támadásban. Az oroszok sem. Putyin stratégiai, politikai és személyes okokból ezt soha nem támogatná. Putyin filoszemita, mindig jó viszonyban volt a zsidókkal. De egyébként sincs ilyen iráni terv, az iráni hadseregnek nincs meg a megfelelő harcászati képessége erre.

És Kína meg fogja támadni végül Tajvant?

Nagyon sok fenyegetés történik. Kína az egy Kína elvét vallja, és elvárja Tajvantól, hogy a kínai megközelítést tegye magáévá.

De ez olyan, mintha egy férfi az emeletre hívna fel lányokat; az egyik felment, a másik pedig az utcán hallja, hogy fentről sikoltozások zaja szűrődik ki – az a lány nem fog felmenni már. Ilyen a tajvaniak számára Hongkong esete.

Visszatérve az orosz-ukrán konfliktushoz: ön szerint Putyin rendszere és személyesen az elnök túléli politikailag ezt a fiaskót?

Először is, Putyin nem hirdetett háborút, különleges katonai műveletek zajlanak hivatalosan, ezért nem is volt általános mozgósítás az országban. Másrészt, bár a lakosság nem túl boldog a háború miatt, látványos elégedetlenséget nem látunk, nincsenek nagy háborúellenes tüntetések Oroszországban.

Nem tud máshogy véget érni a háború, csak tárgyalások útján. Jelenleg azonban mind orosz, mind ukrán részről éppen készülődés van egy nagyszabású támadásra.   

Annak van bármilyen esélye, hogy Putyint egyszer a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elé állítják?

Semmilyen esélye sincs. A hágai bíróság létrehozása a személyes véleményem szerint egy óriási hiba volt. Soha nem lett volna szabad ilyen intézményt létrehozni. Nem lehet büntetőperbe fogni egy politikai vezetőt, mert háborút indított. Ha megteszik ezt Putyinnal, akkor másokkal is meg kell, és elég hosszú lesz a vádlotti lista. A náci Németországot a harcokban kellett legyőzni, nem a nürnbergi perben. Ez egy komolytalan kezdeményezés volt.

Ha Donald Trump lenne az amerikai elnök, az ukrajnai háború nem tört volna ki – állítja sok konzervatív. Egyetért ezzel?

Egyet. De nem azért, mert Trump híve lennék. Egyáltalán nem vagyok Trump rajongója; amikor elnökké választották, munkát ajánlott nekem, azt szerette volna, ha a kormányzatban pozíciót vállalok, de elutasítottam ezt. Ezzel együtt a fenti állítással egyetértek,

Miért nem? Tárgyalt volna?

Felhívta volna Putyint, hogy másnap ott lesz Moszkvában. Ezt tette az észak-koreaiakkal is: amikor Phenjan támadásokkal fenyegetőzött, Trump felhívta az észak-koreai vezetőt, és azt mondta neki, hogy üljenek le beszélni. És ez is történt: lettek közvetlen megbeszélések. Békeegyezményig nem jutottak ugyan, de az észak-koreaiak abbahagyták a folyamatos háborús retorikát, fenyegetőzést.

Egy utolsó kérdés: ön Ronald Reagan tanácsadója is volt. Reagan legyőzte a Szovjetuniót. Mit tenne ő, ha most élne, és vezetőként Putyinnal kellene megbirkóznia?

Nemcsak Reagannek, de Gerald Ford után az össze amerikai elnöknek dolgoztam. A probléma az, hogy elnökök jönnek, és hozzák magukkal az embereiket, majd az utódaik és embereik reagálnak az elődök politikáira. Jimmy Carter egy gyenge elnök volt, de nélküle nem lett volna Reagan az, aki lett. 1981-ben, a Carter-elnökség végén az Egyesült Államok egy gyenge állam képét mutatta. Az irániak elfoglalták Amerika teheráni nagykövetségét, túszul ejtve diplomatákat, és

– Amerika gyenge volt. Aztán jött Ronald Reagan, és négy év alatt Amerika újra erős lett, újabb négy év múlva pedig annyira erős, hogy a Szovjetunió nem bírta tovább a versenyt, elbukott. Sokan emiatt azt mondják, hogy csupán egy erős elnökre lenne szükség megint, és a kínaiak szépen visszahúzódnának, és újra kínai éttermek és olcsó mosodák működtetésével foglalkoznának. És valóban az amerikai rendszer sajátossága, hogy nagyon sok múlik az elnök személyén.

Ha tehát Reagan ma élne, és ő lenne az Egyesült Államok elnöke, akkor először is, ki sem tört volna a háború.

Putyin is kétszer meggondolta volna, hogy indít-e támadást?

Bizonyosan. Reagan ereje abból fakadt, hogy határozottan tudott dönteni, és teljes mértékben vállalta a felelősséget a döntéseiért. Egy történet: Reagan behívatott engem, és közölte, hogy Salvadorban a gerillák ellen győzelmet szeretne felmutatni, itt kellene fellépnünk. Azt válaszoltam neki, hogy rendben, de az amerikai hadsereget nem szabad bevetni, mert ebben az esetben az amerikai média is ott lesz, majd az ellenség a nyilvánosságot fokozatosan ellenünk fogja hangolni. Ne küldjünk tehát katonákat, csináljuk zsoldosokkal – javasoltam neki. A salvadoriak szeretnek harcolni, a salvadori bűnbandák nagyon erőszakosak... Megszerveztem tehát a zsoldosokat, és egy sikeres akciót hajtottunk végre az országban. Reagan vállalta ezért a felelősséget. Carter ilyet nem mert tenni.

Joe Biden mer kockázatos döntéseket hozni?

Biden problémája az, hogy az amerikai hírszerzés összeomlott. Egyébként még az előtt, hogy elnök lett. Azt mondták neki a hírszerzői, hogy az amerikai kivonulás után Kabul még két évig külső segítség nélkül ellen tud állni a táliboknak. Az ukrán konfliktusban meg azt, hogy Kijev 24 órán belül elesik. A hírszerzés nagyokat tévedett.

A mostani elnöki kabinet Obama embereiből áll, Biden egykori emberei ugyanis már mind elhunytak.

Fotók: Ficsor Márton