Nem Macron fedezte fel az európai „stratégiai autonómiát” – Pascal Boniface francia elemző a Mandinernek

Pascal Boniface (1956) geopolitikai elemző, a francia Nemzetközi Stratégiai Kapcsolatok Intézetének (IRIS) alapító igazgatója. 1991 óta a La Revue internationale et stratégique (Nemzetközi és stratégiai áttekintés) című negyedéves folyóirat igazgatója, 1985 óta pedig a L'Année stratégique (Stratégiai évkönyv) szerkesztője. Több mint hatvan könyvet jelentetett meg a nemzetközi kapcsolatok, az európai biztonság, a francia külpolitika témaköreiben. A Francia Labdarúgó Szövetség Etikai Bizottságának tagja, a Francia Érdemrend lovagkeresztjének és a Becsületlégió tisztjének birtokosa.

 Az NKE Stratégiai Tanulmányok Intézete meghívására Budapesten előadást tartó geopolitikai elemzővel Macron elnök kínai útjáról és új európai szuverenista kezdeményezéséről beszélgettünk. Interjúnk.

***

Emmanuel Macron az európai „stratégiai autonómiáról” beszélt, miután Kínában járt. Ezt a pozíciót Vang Ji kínai fődiplomata ajánlotta Európa figyelmébe két hónapja a müncheni biztonságpolitikai konferencián. Kínai hatás alá került a francia elnök?

Nem hiszem. Nem Vang Ji a francia külügyi kapcsolatok irányítója, Macron viszont az. Az álláspont, miszerint Európa „stratégiai autonómiáját” erősíteni kell, régóta a francia diplomácia egyik vezérelve, egészen Charles de Gaulle ideje óta. Ebben önmagában semmi újdonság nincs. Ami új, az a háborús helyzet: sok európai ország fél az orosz katonai fenyegetéstől, és emiatt igénylik, hogy államaik felett legyen egy amerikai katonai védőernyő. Emiatt pedig hajlamosak inkább nem megfogalmazni különvéleményt az amerikai álláspontokkal szemben. Szóval, amikor Macron újra felveti az európai „stratégiai autonómia” fontosságát, akkor nem a kínai diplomácia befolyása miatt teszi ezt, hanem mert

Az Egyesült Államoktól való függőség lazításáról beszél Macron egy olyan időszakban, amikor a háború réme éppen azt mutatta meg, hogy Európa az amerikai katonai védőháló nélkül kiszolgáltatott helyzetbe kerülne. Nem ellentmondásos ez?

Először is, Franciaország nem függ az amerikai katonai segítségtől, mert atomhatalom, van saját nukleáris elrettentő ereje. Az 1960-as évek óta eltérő politikánk van, hiszen atomképességünk birtokában mi nem tartunk az oroszoktól. Nincs szükségünk az amerikai nukleáris elrettentő képességre, mert van sajátunk. Természetesen más európai országok számára az orosz fenyegetettség érzete erősebben jelentkezik, de hosszútávon mégis az látszik logikusnak, hogy Európa a saját lábára áll, visszaszerzi autonómiáját.

Elemzők szerint Macron veszélyes álláspontra helyezkedett azzal, hogy a tajvani kérdésről azt mondta, hogy „az nem a mi konfliktusunk”, nem szabad megengedni, hogy a Kína és Amerika közötti vitába Európát is belerántsák. A franciák az ukrán háborúra is mondhatják, hogy az messze van, nem az ő ügyük. De mindkettő közvetve érinti Franciaországot is.

A két ügy különböző. Ukrajna közel van, az egy európai ország. Nem tudok viszont elképzelni egy olyan helyzetet, amelyben Európa háborúba keveredik Kínával. Nagy különbség van az ukrán és a tajvani ügy között. Először is, Tajvan egy sziget, Ukrajna nem – Ukrajnát földrajzi adottságai miatt könnyebb katonailag megtámadni, mint Tajvant. Másodszor, a tajvani hadsereg erősebb, modernebb, mint az ukrán. Harmadszor, Kínának nagyon szoros, közvetlen gazdasági érdekeltségei vannak Tajvanon, sokkal jobban kötődik ahhoz, mint Oroszország Ukrajnához. A Kínai Kommunista Párt legitimitása nem a marxista ideológiától függ, hanem a gazdasági sikerességtől – amíg jól fut a gazdaság, addig áll szilárd lábakon a kínai államhatalom. Éppen ezért én nem hiszem, hogy érdeke lenne a háborúskodás. Ettől függetlenül az Egyesült Államok és Kína között fokozódik a feszültség a regionális dominancia megszerzése miatt, és

Nem akarunk ott sem háborút, éppen ezért lobbizott Macron Pekingben azért, hogy Kína is hasson oda, hogy Oroszország hajlandó legyen véget vetni a háborúnak.

Ez nagyon hasonlít a magyar kormányzati álláspontra. Sokan régóta mondják, hogy ezzel Magyarország elszigetelődik az EU-ban, és most Macron elnökre is azt mondják, hogy ezzel elszigeteli magát: elszakítja magát az európai mainstreamtől, és kap a nyakába amerikai kritikákat is.

Franciaország hozzá van szokva a bírálatokhoz. Amikor Franciaország 1964-ben diplomáciai kapcsolatot létesített a Kínai Népköztársasággal, az Egyesült Államok és európai szövetségesei élesen bírálták a francia kormányt, és így tovább. Ez nem annak a kérdése, hogy kapunk-e bírálatot egy döntést követően, hanem hogy a döntés helyes-e. Európának hosszútávon „stratégiai autonómiára” van szüksége, mert

nem tudjuk, ki lesz az Egyesült Államok új elnöke, nem függhetünk az amerikai belpolitikai széljárásoktól. Ezzel együtt a „stratégiai autonómia” nem Amerika-ellenes program, nem irányul a transzatlanti szövetség ellen, egyszerűen csak a függőséget akarja felszámolni.

Németországnak is lesz ehhez szava; nem biztos, hogy a németek örülnek annak, hogy Franciaország egy új uniós irányt akar szabni, ráadásul feltételezhetően azzal a szándékkal, hogy az EU-n belül a német helyett a francia legyen a domináns álláspont.

Nem, Franciaország nem akarja dominálni az EU-t. Napóleon már meghalt. Az uniós államok között egy partnerségi együttműködés áll fenn, a működéshez Németország és más tagállamok hajlandóságára is szükség van –

De ami a német kritikákat illeti: egyetlen német kormányzati tisztségviselő sem bírálta Franciaországot ezért a gondolatért, csupán egy német parlamenti képviselő emelte fel a szavát Macron nyilatkozata miatt.

Ugyanakkor különösen hatott, ahogy Macron elnök a „jó csendőr” pozíciójában játszmázott a kínai viziten, míg Ursula von der Leyen beleszorult a „rossz csendőr” szerepébe. Kritikusok szerint ezzel Macron megosztotta az uniós diplomáciát. Hibázott?

Nem. Ugyanis Ursula von der Leyen már új pozícióban gondolkodik, vélhetően indulni fog a NATO rövidesen megüresedő főtitkári tisztségéért, és aki erre a posztra pályázik, annak nem ildomos ellentétbe kerülnie bármely amerikai állásponttal.

– egykor azt tette, de mára már egy két állás közötti vákuumba került.

Végül azt mondja még meg, hogy a macroni különutasságnak mi a francia belpolitikai magyarázata? A saját megrendült belpolitikai pozícióját akarta javítani egy diplomáciai figyelemeltereléssel?

Nem.  Egyszerűen csak fel akarta hívni a figyelmet az európai autonómia szükségességére. Háború van Európa szélén. Az autonómiaigény aktuálisabb, mint valaha. 

Nyitókép: Macron és Biden a Fehér Házban 2022 decemberében (Brendan Smialowski / AFP); interjúfotók: Ficsor Márton