Tudósi „mikroellenállás” az Orbán-rendszerrel szemben: a valódi szabadság a nemdolgozás szabadsága?

„Múltkor ugye Győrffy Ákos költő, a Mandiner munkatársa kapcsán akadt ki Babarczy, amiért Győrffy a Litera portál gyóntatósorozatában nem volt hajlandó gyónni, azaz megbánni, amiért „kollaborált” a „rendszerrel”, ami Babarczy szerint elnyomó és gyűlölködő volt. Mint említettem, Babarczy felsorolt egy rakat lehetséges motivációt, amiért szerinte valaki „kollaborálhatott”, többnyire mindegyik lényeg az egyéni érdek volt, ebből következően Babarczy ki nem mondott olvasatában megalkuvás, merthogy, az olvasatomban, aki kollaborál, az nem ért egyet.  Aki egyetért, az nem kollaborál, hanem egyetért. Babarczy a sok ötlet közül utoljára, félve említi meg, alig merve odanézni fél szemmel, azt a lehetőséget, hogy valaki úgymond „nem volt ellenzéki érzelmű” az előző 16 évben. Valójában pedig meg sem fontolja.
2022-ben megjelent egy ebből a szempontból érdekes tanulmány a Politikatudományi Szemlében. A szerzője egy bizonyos Horváth Szilvia az ELTE ÁJK Politikatudományi Intézettől, aki ekkoriban az NKE Molnár Tamás Kutatóközpontjának is ösztöndíjasa volt. Molnár Tamás, mint tudjuk, a nácik elől menekülve érkezett meg Amerikába, ahol erősen jobboldali, sőt ellenforradalmi álláspontot képviselve írta könyveit, barátságban Russell Kirkkel. 
Horváth Szilvia Mozgástértől a szabadságig: Hatalmi stratégiák és döntési dilemmák politika és tudomány találkozásakor címmel írt tanulmányt a Politikatudományi Szemlébe. Egyébként hat éven át kapott fizetést az NKE-en. Eme cikkében hosszan elemzi, szerinte miféle szubtilis módokon alkudtak meg kutatók az „Orbán-rendszerrel”, illetve milyen „mozgásterük” van. Egy opció azonban neki sem jut eszébe: hogy esetleg valaki egyszerűen nagyjából és egészében egyetértett Orbánékkal, és nem okozott neki lelki konfliktust a jobboldali kormány. 
Horváth Szilvia egyébként minden jel szerint maga is gyakorolta a kollaborációt/alkalmazkodást, minthogy az „Orbán-egyetem” NKE tudományos munkatársa volt. Itt kiadták két könyvét is (Demokrácia és politikai közösség 2015; Kortárs és klasszikus demokrácia: Válság és újraértelmezés, 2020). Az első 2016-ban megkapta a Magyar Politikatudományi Társaság Kolnai Aurélról elnevezett publikációs díját. Azóta megjelent még egy kötete a L’Harmattannál. Horváth otthagyta a Molnár Tamás Kutatóközpontot, utána az ELTE-n kapott állást, és egy OTKA-kutatásba is bevették (azaz az „elnyomó rezsim” fizette tovább), aztán Kőszegen kapott állást. Jóval korábban a Századvég folyóiratban jelentek meg fordításai.
Az NKE Molnár Tamás Kutatóközpontban egyébként számos baloldali meggyőződésű tudóspalánta kapott ösztöndíjat, lehetőséget. Csak ugye a pénzért teljesíteni kell, ez esetben tudományosan. Úgy látszik, Horváth Szilviának ez nem tetszett. Honnan veszem ezt?
„Valódi szabadságot csak a következmények nélküli szabadság jelent” – írja Horváth Szilvia a Politikatudományi Szemlében megjelent tanulmányában. Ezzel egyrészt kétezer évnyi bölcsességet dobott ki az ablakon (mert a klasszikusok szerint a szabadság mindig korlátos és munkával elérendő), másrészt sejtésem szerint megideologizálja, hogy ő miért nem akar dolgozni – neki fizessék csak az ösztöndíjat, de majd akkor ír tudományt, amikor ihlete és kedve lesz. 
Ezt a következő mondata is alátámasztja: „A hatalom nem látványosan, hanem strukturális nyomásként jelentkezik, és csak alkalomadtán kap arcot és jelenik meg a színen nyíltan. A mikrohatalommal szemben leginkább csak mikroellenállás lehetséges.” Lefordítom: a mikroellenállás azt jelenti, hogy szabotál, azaz nem dolgozik, hiszen a elvárt meló, mint az előző idézetből látjuk, korlátozza a szabadságot. Azaz a „mikroellenállás” a lustaság tudományos elnevezése és megideologizálása. 
„A hatalom kompromisszumra törekszik, a polgár pedig a kompromisszumot választja. Mindez jelentősen csökkenti vagy teljesen megszünteti a direkt ellenállás lehetőségét; a konfrontációs felületek egyre kisebbek” – írja Horváth Szilvia. Vajon az volt a problémája, hogy nem nyomták bele ideológiai vitákba a „fideszes” intézetben, így nem volt alkalma „ellenállni”?
Aztán: „A hatalom szemszögéből nézve e stratégia területén jelentkezik a „társutas” szerepkör: a Másik, aki nem barát, de nem is ellenség, vagyis bizonyos értelemben velünk van. A kompromisszum része, hogy hagynak neki mozgásteret.”  Lefordítom: a hatalom toleranciája nem erény, hanem az elnyomás fifikás része. 
Olyan pedig Horváth Szilvia tipológiájában és gondolkodásában sincs, hogy egy kutató, tudós nem érezte elnyomva magát az Orbán-kormányok idején, hanem szabadnak érezte magát. Ez egy 2023-as tanulmányából is kiviláglik, melynek címe: Illiberal cultural war and hegemony-building in Hungarian academia: Scholars between co-optation and resistence (Illiberális kultúrharc és hegemóniaépítés a magyar akadémiai világban: tudósok az együttműködés és ellenállás közt). Hogy esetleg valaki úgy érezte, szabadon dolgozik, az nem merül fel. 
Akárcsak Babarczynál, ez Horváth Szilviánál is vakfolt.”

Nyitókép: Pixabay