Kész vagyok nyilvános önkritikát gyakorolni!

„Felháborodást keltett az »elnyomás« gyűlölőinek körében, hogy Győrffy Ákos különvéleményt bátorkodott megfogalmazni a nyilvános önkritika-gyakorlás témájában, tartózkodva ruhájának teátrális megszaggatásától – az újabb elvárás most valami olyasmi, hogy a Mandiner szerzője és mindenki más, aki valaha bármilyen formában »együttműködött« a Fidesz-KDNP-vel, és így kvázi »gyűlöletkeltéshez« adta a nevét, legalább álljon elő egy narratívával, indokolván bűnös elhajlását.

Nos, narratívák helyett lássunk egy tankönyvinek beillő aktuális esetet.

Miközben az OECD épp közzétett egy grafikont, amely szerint 2026 első negyedévében toronymagasan Magyarországon volt legmagasabb a reálbér-növekedés, a TISZA-kormányhoz több szálon (így rokoni vonalon is) bekötött Péterfy Gergely a HVG-ben kifejti, hogy az Orbán-kormányok »a világtörténelem talán legnagyobb értékű rablását« követték el (olyannyira, hogy a Péterfy-házaspár e fosztogatás éveiben visszatérően arra buzdította olvasóit, hogy karácsonyi ajándékaikat szerezzék be náluk: alapszintként az akciósan 18 500 forintos albumcsomagjukat ajánlották, de bő félmillió forint per fő plusz repülőjegy áron foglalható umbriai kiruccanást is javasoltak a fa alá; tegye föl a kezét az a smucig, aki nem szán ennyit a szeretteire) – majd írásának folytatásában a HVG szerzője »a Mandiner utolsó böffenésének« nevezi a Mandiner hetilap utolsó számát (böffenésnek ítélvén tehát, ha egy lap bemutatja egy agresszív ritka betegségben elhunyt kislány édesanyjának másokat segítő kezdeményezését, interjút közöl Blaskó Péterrel, a Nemzet Színészével, bemutat egy Parti Nagy Lajos(!) által készített rádióinterjún alapuló kötetet, vagy elkalauzol minket Péterfy Gergely felmenőinek városába, Kolozsvárra).

A legizgalmasabb azonban mégis az írás legvége, ahol a szerző leszögezi: »Nem történhet meg még egyszer, hogy valakik arra bazírozva akarják eldugni a magyarok elől az igazságot, hogy idegen nyelven úgysem tudják megérteni. Óvodától kezdve intenzív nyelvórákat kell elérhetővé tenni minden magyar gyereknek, mint a védőoltást«.

Jó, hát biztos túl sok nyelven beszél a szerző ahhoz, hogy kiválassza, melyiken tájékozódna a világtörténelem legnagyobb értékű rablásairól és azok nagyságrendjéről, kezdve mondjuk rögtön a rajongott nyugati államok gyarmattartói tevékenységével. Vagy a bőség zavarában nem tudja, latin vagy ógörög szakos bölcseleti háttértudását vegye-e igénybe annak kifejtéséhez, hogy amennyiben épp most látták vendégül Umbriában Matekos Hannát és influenszertársait, jutalmul azért, amit magyar influenszerekként magyar nyelven a kormányváltásként tettek, mennyiben logikus azt állítani, hogy aki csak magyar nyelvű tartalmakat fogyaszt, az el van zárva az állítólagos Igazságtól, sőt, el lesz zárva 12 év múlva is, amikorra mai óvodásként választópolgárrá válik (a gépi fordítás pedig tovább finomodik).

Egy dolog azonban különösen nem hagyja nyugodni a befogadót: sokadik generációs elitértelmiségi család tagjaként, íróként, magyar nyelven publikáló HVG-szerzőként mégis hogy érti azt, hogy magyar nyelven nem érhető el az igazság? Ha voltak olyan kulcsfontosságú és előremutató felismerések, amelyekhez ő idegen nyelven hozzáfért, a csak magyarul tudók azonban nem, miért tartotta magában ahelyett, hogy rögvest szaladt volna vele a HVG-hez?

Nem neki kellene-e igen sebesen önkritikát gyakorolnia az efféle mulasztásért, ha már?”

Nyitókép forrása: Facebook