Hagyjuk már ezt az édelgő konyhapszichologizálást, legalábbis engem kíméljen meg ettől, kedves Eszter

„A Literán megjelent írásomra reagáló posztokra nem akartam reagálni, mert egyrészt minek, másrészt minek. Egyrészt azért minek, mert bármiféle reakció magyarázkodásnak tűnhet, és igazán nem szeretnék magyarázkodni. Másrészt pedig azért minek, mert jól láthatóan senki nem kíváncsi semmiféle reakcióra a részemről, mivel az ítélet itt már megszületett, jóval az írásom megjelenése előtt.

Csak három megjegyzés.

Az első: Babarczy Eszter azt írja: „én mindenekelőtt egy történetet várnék Győrffy Ákostól, és mindenkitől, aki az együttműködést választotta.” Erre azt tudom mondani, hogy mindenekelőtt Magyarország jelenlegi miniszterelnökétől várjon egy történetet, mert legjobb tudásom szerint azt még nem hallottuk. Illetve amit hallottunk, az nem a története, hanem a történetének fedőtörténete volt. Kedves Eszter, kérdezze meg Magyar Péter miniszterelnököt, hogy (velem ellentétben) miért az együttműködést választotta tizennégy hosszú éven át. Ugyanis kettőnk közül nem én működtem együtt a NER-rel, hanem a jelenlegi miniszterelnök. Legyen világos: az nem együttműködés, hogy a Mandinerre hat éven át írtam ezt-azt, legjobb meggyőződésem szerint, mindenféle kontroll vagy nyomás nélkül. Tavaly júliusban írtam a következőket, szintén a Mandinerre: „Sokan látják például úgy, hogy a NER tágas holdudvarában jelentős mértékben elharapózott a lopás, a csalás, a hazugság. Ebben van igazság, senkinek nem kéne úgy tennie, mintha nem így lenne. Elharapózott, de még mennyire. A NER tágas holdudvarában jócskán akadnak olyanok, akik igyekeznek a lehető legtöbbet elvenni abból, amihez semmi közük, ami nem az övék. Nem helyeslem. Egyáltalán nem. Nádas Péter egyik esszéjében olvastam valamikor a francia mondást, mely szerint van az a fajta ember, aki elmegy a sajtpiacra, ahol sajtot akar, de a sajt árát is akarja, és még a sajtárus asszony picsáját is akarja. Sokan gondolkodnak így a NER berkeiben is. Megint csak azt tudom mondani, hogy nagyon nem helyeslem. Tetemesek a gondjai tehát azoknak a jobboldali szavazóknak, akik nem óhajtják a homokba dugni a fejüket.” Tudtommal a jobboldali sajtóban efféle mondatok nem jelentek meg az elmúlt években. El lehet dönteni, hogy ez az együttműködés, az aláhegedülés, a párthűség hangja-e vagy sem. Babarczy Eszter tehát ne tőlem várjon történetet, hanem azoktól, akik jelentős anyagi hasznot húztak a NER-ből, a NER kitartottjai és álláshalmozói voltak (közülük egyet már szíves figyelmébe ajánlottam fentebb). Esetleg azoktól, akik robotikusan felmondták a mindenkori kormányzati narratívát, és ezt újságírásnak álcázták. De tőlük se várjon történeteket, mert vagy el akarják mondani maguktól, vagy nem, ezt rájuk kellene bízni. Vagy majd a bíróságon elmondják, ha ez indokolt. Hagyjuk már ezt az édelgő konyhapszichologizálást, legalábbis engem kíméljen meg ettől, kedves Eszter.”