Újabb ellenzéki politikussal egyeztetett David Pressman
A legfőbb téma az ellenzék aktuális helyzete volt.
Az, hogy a Mazsihisz elnöke és a Jobbik-vezető együtt vettek részt egy ilyen eseményen, „alapjaiban zaklatja fel a magyarországi valós, hívő zsidó közösséget” – véli Róna Tamás.
„Nem jutok szóhoz” – először így kommentálta megkeresésünkre Róna Tamás főrabbi azt a hírt, miszerint David Pressman amerikai nagykövet többek között a Jobbik–Konzervatívok elnökének, Gyöngyösi Mártonnak a társaságában ünnepelte a Pészah első estéjét egy kóser vacsorával. Erről mind Gyöngyösi, mind Pressman posztolt a közösségi médiában.
Az, hogy a Mazsihisz képviselői és Gyöngyösi egy asztalnál ülve ünnepeltek, azért is meglepő, s verte ki a biztosítékot sokaknál, mert 2012-ben pont a jobbikos politikus antiszemita kijelentései miatt kezdeményezett a hitközségi szövetség tiltakozó tüntetést a Kossuth Lajos térre, ahol valamennyi parlamenti frakció, így a Fidesz akkori vezetője is felszólalt – leszámítva természetesen a Jobbikot.
Gyöngyösi a következő mondatával verte ki akkor a biztosítékot a parlamentben: „Itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak.”
Róna Tamás, a Magyarhoni Zsidó Imaegylet, a Zsima elnöke úgy véli, az, hogy a Mazsihisz elnöke és Gyöngyösi együtt vettek részt egy ilyen eseményen, „alapjaiban zaklatja fel a magyarországi valós, hívő zsidó közösséget”.
A főrabbi egyenesen úgy fogalmazott:
Olyan sebek szakadnak fel ezzel, amiknek nem lenne szabad, s mély fájdalom járja át azokat, akik átélték a holokauszt tragédiáját,
a családtagokat, minden magyar zsidót és olyan jó érzésű honfitársainkat, akik elítélik az antiszemitizmust. Éppen a széder estén, Pészah, azaz a rabságból a szabadságba való eljutás ünnepén történik ez, pedig Egyiptomból kifele, nem pedig vissza kellene menni. Nem túlzás, ha azt mondom: zsidó vezetőként egy asztalhoz ülni egy olyan politikussal, aki a világégés legrosszabb napjait idézte meg és azóta még bocsánatot se kért a zsidó néptől, az bűn, mindennek az alja.”
A nyitóképen Gyöngyösi Márton, Heisler András és David Pressman (forrás: az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének Facebook-oldala)