Orosz drón Románia felett – erős válaszcsapást követelnek az ukránok

A történteket Volodimir Zelenszkij ukrán elnök sem hagyta szó nélkül, szerinte nem véletlen akció volt.

Zuzana Čaputová szerint országa lehetőségei nem kimeríthetetlenek.
Ukrajna támogatása Szlovákiában morális és anyagi szempontból is kimerülőben van – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a külpolitikai konferencián. Kijelentette, hogy
és a védelmi kiadások növelése mellett érvelt – írta meg a Körkép.sk.
A lap tájékoztatott róla, hogy Čaputová szerint az ország lakossága továbbra is hajlandó ukrán menekülteket befogadni, viszont emlékeztetett az Eurostat nemrég megjelent felmérésének eredményére, amely szerint a többség úgy véli, hogy a menekültek érkezésével saját életszínvonala is csökkent. Az államfő örömét fejezte, amiért Szlovákia a „jogállamiság elveinek védelme mellett áll, annak ellenére, hogy a régióban vannak országok, amelyek a jogállam gyengítésén dolgoznak”. Igaz, nem konkretizálta az országok neveit.
A lap hozzátette, hogy a szlovák lakosság jelentős része igen kritikusan szemléli a Heger-kabinet Nyugat iránt szervilis ténykedését.
„A külügy nem lehet a politikai versengés része, de nem is hallgathat, amikor a politikusok hazudnak” – fejtette ki a véleményét a szlovák államfő.
Nyitókép: MTI/EPA/PAP/Radek Pietruszka