„Doktor úr, engedjen haza, jönnek a dédunokák meccset nézni!”

Szívet melengető történet érkezett a Mandiner szerkesztőségébe egy Pest vármegyei kórházból (közelebbit az érintettek védelme érdekében nem határozunk meg). Az elmúlt években kezd régi fényéhez hasonlóban csillogni a nemzeti tizenegy szeretete itthon, amire a csapat rá is szolgált, különösen a két Európa-bajnokságon való részvétel minőségével, valamint azzal, ahogy a Nemzetek Ligájában először kiharcolta a feljutást a legmagasabb osztályba, majd parádés teljesítménnyel (Angliát kétszer is, de egy ízben a németeket is legyőzve) minden várakozásra fittyet hányva az elit osztály tagja maradt. Azt azonban, hogy milyen nagy hatást váltanak ki a társadalom legszélesebb rétegeiből, még mindig szoknunk kell. 

Egy orvos mesélte el nekünk annak a közel kilencven éves néninek a történetét, akit az osztályukon kezelnek – és akinek szeretete és rajongása példaértékű. 

A múlt hét vége felé, a szokásos nagyvizit során részletesen kikérdezték és vizsgálták főhősünket, hogy állapotáról teljes képet kaphassanak. A néni ezúttal is türelmesen és készséggel vetette alá magát mindennek, hálás volt a figyelemért és törődésért. Ezúttal azonban volt egy kérése. 

„Doktor úr! – fordult az osztályvezető főorvos felé –  Nagyon szépen kérem, hétfőn engedjen engem haza!

Az ágy körül álló orvosok nem értették a kérést, ezért tudakozódni kezdtek, miért is olyan fontos – az osztályon egyébként nem igazán bevett – egy napos „kimenő”. 

„Hétfő este meccs lesz, Bulgáriával játszunk, Doktor úr, és jönnek a dédunokáim meccset nézni! Mindig együtt nézzük a válogatottat!” – magyarázta a szokatlan kérés okát a néni, akinek családszeretete mosolyra fakasztotta az osztályt. A kérésének nem lehetett ellentmondani. 

Már csak győzni kell este, hogy főhősünk és dédunokái a kilencvenedik perc után is boldogok lehessenek – együtt, családi körben. Ez még a gyógyulást is segíti. 

Nyitókép: MTI/AP/EPA/Pool/Illyés Tibor