Francia zavargások – százezrek az utcán, a rendőröknél előkerültek a gumibotok (VIDEÓ)

2023. március 23. 23:38
A helyszíni beszámolók szerint „a társadalmi helyzet egyre csak romlik” Franciaországban.

Franciaországban kilencedik alkalommal tiltakoztak több százezren utcai felvonulásokkal és sztrájkokkal a kormány nyugdíjreformja ellen csütörtökön.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a szakszervezetek által szervezett békés felvonulásokat több nagyvárosban anarchista tüntetők zavarták meg, Párizsban mintegy ezer rendbontó kirakatokat tört be, megtámadtak egy gyorséttermet és összetűztek a rendőrökkel.

A vártnál is többen tüntettek ma Franciaországban

 

„A társadalmi helyzet egyre csak romlik”

A közösségi oldalakra olyan videók is felkerültek, amelyeken az látható, hogy a rendőrök már

gumibotokat is bevetettek a tüntetők ellen csütörtök délután.

 

Míg más felvételeken az látszik, hogy ismét lángba borultak az utcák több francia városban. Az alábbi videóhoz fűzött kísérőszöveg szerint Angers-ben is összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel.

„A társadalmi helyzet egyre csak romlik Franciaországban”

– fogalmazott az AlertesInfos Twitter-oldal.

 

 

Nyitókép: Képernyőfotó 

 

Összesen 30 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

talan nem idegen haborukat kene penzelni hanem a sajat polgaraikat segiteni

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés