A katolikus egészségügyi intézmények orvosai nem végezhetnek el nemváltó műtéteket az USA-ban

2023. március 23. 14:27
A püspöki konferencia álláspontja szerint senki nem születik rossz testbe.

Az amerikai katolikus püspöki konferencia a nemváltás minden formáját elutasítja. Iránymutatásukban azt írják: a „nemi identitászavarra” felajánlott beavatkozások nem tartják tiszteletben az emberi lénynek az alapvető felépítését, a test és a lélek belső egységét, amelyben a test nemileg megkülönböztethető – írja a Breitbart amerikai hírportálra hivatkozva a Magyar Nemzet.

A konferencia közölte azt is, hogy a katolikus egészségügyi intézmények orvosai nem végezhetnek el nemváltó műtéteket, s nem alkalmazhatnak hormonkezeléseket pácienseiken, mert ezek nem járulnak hozzá az emberek jólétéhez, sőt, kártékony beavatkozások.

A püspökök arra is felhívják a figyelmet, hogy isten a maga képére teremtette az embert, de az emberek maguk nem teremthetik meg és nem sajátíthatják el az emberi természetet.

Senki sem a rossz testben születik meg, az emberi lélek sosem kerülhet más testbe, vagy rossz testbe

– hangsúlyozzák. A katolikus egészségügyi intézményeket arra kérik, hogy igyekezzenek csillapítani a nemi identitászavarral élők szenvedéseit, de tartsák rendben az emberi test alapvető rendjét.

A püspöki konferencia álláspontja szembe megy az amerikai egészségügyi államtitkáréval. A transzneműségét nyíltan vállaló Rachel Levine a napokban arról beszélt: a kiskorúak nemének orvosi megváltoztatása hamarosan egy normális és bevett eljárás lesz.

A nemváltás egyébként biológiai-fizikai értelemben valójában lehetetlen.

Nyitókép: YouTube

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Alaposan kivártak, de helyes válasz született. Amilyen ott a közhangulat, ehhez még fizikai és lelki, szellemi bátorság is kellett. Végre! Remélhetőleg még nincs késő.

Van egy 20 éves Skodám, de én egy vadonatúj Porsche Carrera sofőrjének érzem magam. Akkor a kocsimat is átalakítják TB-re a nagyonfejlett nyugaton?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés