A szlovák ügyvezető miniszter úgy véli, országa két éven belül kaphatná meg az amerikai helikoptereket. Megjegyezte: az ajánlat iránt más országok is érdeklődnek, s az részben közvetett kompenzáció lehet a Szlovákia által megrendelt F-16-os vadászgépek leszállítása terén bekövetkezett késedelem miatt is.
Jaroslav Nad megállapította: ilyen módon az Ukrajnának adott MiG 29-es vadászgépekért országa 900 millió eurót meghaladó értékű kompenzációt kaphat, amely összeg a helikopterekre elnyerhető amerikai kedvezményen kívül tartalmazza a vadászgépek átadásáért ígért 200 millió eurós, valamint az ugyancsak Ukrajnának adott Kub légvédelmi rendszerért járó 50 millió eurós európai kompenzációt is.
A szlovák ügyvezető védelmi miniszter által ismertetett ajánlatról még a pozsonyi kormánynak kell döntést hoznia. Eduard Heger tavaly decemberben egy ellene indítványozott bizalmi szavazáson megbukott kabinetje, amely azóta ügyvezetőként kormányoz, a múlt héten, online ülésén döntött arról, hogy Szlovákia - teljes készletét - 13 darab MiG 29-es vadászgépet, illetve egy Kub légvédelmi rendszert adományoz Ukrajnának.
A szlovák fegyverzet átadásának előzménye, hogy Eduard Heger ügyvezető szlovák kormányfő a február eleji brüsszeli EU-csúcson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott találkozója során ígéretet tett arra, hogy Szlovákia átadja MiG 29-es vadászgépeit Ukrajnának.
A vadászgépek átadásáról hozott múltheti döntés ellen több szlovák ellenzéki párt is tiltakozott, köztük az Ukrajnának történő szlovák fegyverszállítást elutasító Irány (Smer-SD) is, amelynek elnöke, Robert Fico pénteken bejelentette: