Most meg őrizetbe vesznek közülük párat, hogy úgy tűnjön, mintha valamiféle rend lenne arrafelé. Eddig annyi ember halt meg nagyjából, mintha Vác teljes lakossága eltűnt volna a Föld színéről.
Vannak ezek a kőzetlemezek, amelyek komótosan vonulnak a földkéreg folyékony rétegein, és ezek a kőzetlemezek előszeretettel ütköznek egymással. Ütköznek, gyűrődnek, törik-zúzzák egymást. Néha mindezt olyan vehemenciával teszik, hogy a felgyülemlett irgalmatlan energia kitör. Ezt nevezzük földrengésnek.
Olyan jó, hogy tudjuk, mitől reng a föld. Ez is az okosságunk miatt van. Más kérdés, hogy nem tudjuk előre, mikor fog megmozdulni alattunk. És megint más kérdés, hogy hagyjuk emberek tízezreit meghalni azért, mert olyan házakat építünk, amelyek kártyavárként omlanak össze ilyenkor. Nyilván évtizedek óta ez ment Törökországban, az építési hatóságokat lefizették (vagy eleve nem is érdekelte őket az egész), a kivitelezők gyorsan felhúzták ezeket a sufnikat, miközben a főnökeik a már említett indiai-óceáni szigetcsoport valamelyik szállodájában ejtőztek ledér hölgyek társaságában.
Kurvára unlak titeket, mondhatnám Martin Ethelwolffal, igaz, ő az ukrán háború jobb- és baloldali interpretációi kapcsán fakadt ki így. Hogy ugye vannak az orosz medve seggét nyaló jobboldaliak (nácik) és vannak a „jó oldalon” álló, Ukrajnával mélyen szimpatizáló liberálisok (vagy minek is kell hívni azokat, akik nem nácik). Aki nem áll ki teljes mellszélességgel Ukrajna mellett, az náci. Ilyen egyszerű ez.
A teljes mellszélességgel kiállás persze