Szerintem Budapest lehetne egyetlen (max. a Duna miatt kettő) egyéni szavazókörzet
Hatvanpuszta és Felcsút pedig egy-egy kiemelt egyéni szavazókörzet legyen, mert a tekintély adja a nemzet tartását a békerezsiharcban.
Azt az őrjöngő fanatizmust, amit az ukránszimpatizáns oldalon érzékelek, nem látom még a szélsőbb szélsőjobboldalon se.
„Elég vészesnek tartom a jobboldal oroszbarátságát, sőt magát a (nem gazdasági értelemben vett) »keleti nyitást«, és ennek a magam módján nem egyszer hangot is adtam. De azt az őrjöngő fanatizmust, amit itt az ukránszimpatizáns oldalon érzékelek, nem látom még a szélsőbb szélsőjobboldalon se. (Inkább cinizmust.)
Az imént okádós jellel kommentelt alám egy nő, amiért rosszat írtam szegény »traumatizált dniprói polgármester« kapcsán. A szegény traumatizált fasisztát védi a »liberális«. De viccelődni se lehet, félreállni se, elfordulni se. Mert az köpenyegforgatás meg orbánizmus. A határon túli magyarokat említeni putyinizmus. Amerikát bírálni putyinizmus. A legputyinistább putyinizmus az, ha »egyrészt-másrészt« módon gondolkodsz, ne adjisten beszélsz a háborúról.
Mert itt most aztán fel lettek függesztve a sokat hangoztatott elvek, háború van, a gondolkodás meg a kritika, meg az autonómia csak békeidőben megengedett. Oda kell állni, szolidaritást mutatni. (A »szolidaritás« ez esetben leginkább facebookhuszárkodást, főleg mások basztatását jelenti, vagyis elég kényelmes áldozathozatal.)
A balliberális oldal mindig kiröhögte a jobboldalt annak pátosza miatt. Nincs nevetségesebb, mint a nemzethalálvízió. De lám, tőlük se idegen a pátosz, ha az ukránokról van szó. Korábban Amerikáról. 2001 szeptember 11-én szinte lincshangulat volt, annyira szolidárisnak kellett lenni az amerikaiakkal.
Még elsős voltam, amikor az osztályban vigyázzba álltunk Vietnamért, és mindenkinek be kellett adni egy forintot valami segélyalapba.
Kurvára unlak titeket.”
Nyitókép: Facebook