A Kreml szerint Kijev lezárta a tárgyalásokat

2025. november 13. 19:40

Az oroszok szerint az ukrán külügyminisztérium nyilatkozata hivatalossá tette, hogy Kijev nem akarja folytatni a tárgyalásokat, ezért Moszkva a „különleges hadművelet” folytatására készül.

2025. november 13. 19:40
null

Az ukrán külügyminisztériumi nyilatkozat az Oroszországgal folytatott tárgyalások leállításáról hivatalossá tette, hogy Kijev nem hajlandó a kapcsolatok folytatására – jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára csütörtökön újságíróknak.

Peszkov Szerhij Kiszlicja ukrán külügyminiszter-helyettesnek a The Times című brit lap által szerdán közöl nyilatkozatára reagált, amelyben a diplomata egyebek között azt hangoztatta, hogy az orosz-ukrán tárgyalásokon ebben az évben nem történt „jelentős előrelépés”, és hogy szerinte az orosz féllel az isztambuli tárgyalásokon lehetetlen volt „kreatív vitákat” folytatni. Az újság megállapította, hogy Kijev „eltávolodott” a Moszkvával folytatott kapcsolatoktól a rendezés kérdésében.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz

A közvélemény-kutatók változtatnak Magyarországon: elkezdenek közelíteni a valósághoz
Tovább a cikkhezchevron

A nyilatkozat formalizálja a de facto helyzetet, amelyben az ukrán fél nem kívánta folytatni a kapcsolatokat, a tárgyalásokat. Ez szomorú

– mondta Peszkov.

A Kreml szóvivője azt hangoztatta, hogy Ukrajnának előbb-utóbb vissza kell majd térnie a tárgyalásokhoz, de már egy sokkal rosszabb helyzetben. „A kijevi rezsim pozíciója napról napra romlik” – hangoztatta.

„Mivel nincs lehetőség a tárgyalások folytatására, természetesen folytatni fogjuk a különleges hadműveletet” – tette hozzá.

Közölte, hogy a Kreml nem ért egyet Marco Rubio amerikai külügyminiszter azon kijelentésével, miszerint Moszkva nem akar békét. Leszögezte, hogy Oroszország „nyitott az ukrajnai probléma politikai-diplomáciai eszközökkel történő rendezésére”, ugyanakkor fontos számára, hogy biztosítsa érdekeit és „szavatolja biztonságát a jövő nemzedékek számára”.

Közölte, hogy Oroszország „megfelelő módon fog cselekedni”, ha az Egyesült Államok elutasítja a nukleáris kísérletekre vonatkozó tilalmat.

(MTI)

Nyitókép forrása: YURI KOCHETKOV / POOL / AFP

***

Ezt is ajánljuk a témában

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csulak
2025. november 14. 11:22
elore az utolso ukriig
Válasz erre
0
0
hexahelicene
2025. november 14. 05:56
llnnhegyi 2025. november 14. 05:35 Szumi-Odessza határvonal mentén lesz a tűzszünet. --------------------------------------------------------------------------- Ott lesz, de inkább ukránnáci összeomlás és kapituláció.
Válasz erre
0
0
llnnhegyi
2025. november 14. 05:35
Szumi-Odessza határvonal mentén lesz a tűzszünet. Szép ív Ukrajna keleti felén. Oroszok lakta terület. ===================✓ Zelensky= Fehérzászló hadművelet
Válasz erre
0
0
Dorset Naga
2025. november 14. 00:21
Előbb-utóbb csak kapitulál ez az Európa által is hergelt szar náci banda. Ha jól megy kárpátaljai testvéreiknek is eljön a jólét, miután orosz állampolgárok lesznek. De lehet, hogy visszatérnek az anyaországba.
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!