Áltudományos műhelyeket, a kormány által felügyelt think-thankeket, a „hivatalos” tudományos intézményrendszer megkerülését és áltudományos ideologizálást emlegetnek időről-időre az ellenzéki baloldali értelmiségi körökben a magyarországi konzervatív intézményrendszer kiépülése kapcsán.
Pető Andrea, a CEU gender tanszékének vezetője például – ahogy azt a Mandiner idézte – a Haaretz című izraeli napilapban a következőt írta le az MCC-vel kapcsolatban:
„Az illiberális tudásátadás fő szervezete Budapesten a Mathias Corvinus Collegium.
Ez az intézmény, ami gazdagabb, mint az Oxfordi Egyetem, a tudatosan elszegényített magyar felsőoktatástól vonja el a pénzt, és ugyanazzal az ideológiai zártsággal és kegyetlenséggel működik, mint Moszkvában a Marx-Engels-Lenin Intézet a Szovjetunió idején.”
Pető Andrea korábban is írt már arról, hogy szerinte a magyar jobboldal úgymond megkerüli a hivatalos tudományos világot, és párhuzamos konzervatív intézményrendszere kiépítésével.
Kollégája, Fodor Éva gendertudós a magyar kormány politikáját és egyebek mellett az MCC-is támadta egy A demokrácia és az akadémiai szabadság elleni támadás Orbán Viktor Magyarországán című videokonferencián Fodor Éva, aki a magyarországi egyetemi autonómia kapcsán ment neki a Mathias Corvinus Collegiumnak, és miközben az egyetemi szabadságról beszélt, illetve elismerően szólt arról, hogy több egyetem ellenáll a kormányzat törekvéseinek, az MCC-t mint a kormány által irányított és felügyelt think-tanket emlegette.
Szerinte az intézményben is nyilvánvaló az irányítottság, a kontroll, nincs helye a szabad gondolkodásnak, ehelyett a kormány által képviselt ideológiát közvetítik a hallgatók felé. Szalai Zoltán, az MCC főigazgatója lapunknak reagálva kifejtette, mindez alaptalan és nevetséges, ráadásul éppen a CEU gender tanszékének professzorától egészen különös.
A Political Capital jobbos pszeudotudományról írt
A Political Capital egy lengyel és magyar „genderellenes mozgósításról” szóló, angol nyelvű, 2022 júniusában kiadott összefoglalójában írta kormányközeli „GONGO”-król, „kormány által megszervezett NGO-król”, amelyek szerinte három dolgot csinálnak: formálják a közbeszédet, befolyásolják a szakpolitikákat és együttműködnek egymással, hálózatot építenek. A Political Capital szerint a főbb magyar GONGO-k az Alapjogokért Központ, a Mathias Corvinus Collegium, a Védett Társadalomért Alapítvány és a Szent István Intézet. A „genderellenes mobilizáció” kapcsán megemlítik ugyanakkor a Rubicon Intézetet is. Szerintük a GONGO-k „pszeudo think thankek”, amelyek „pszeudotudományos” hátteret kínálnak eme genderellenes mozgósításnak.