Utóbbival kapcsolatban a Haaretz vezetői azt írták a felmondólevélben: „Nehéz számunkra elfogadni, hogy valaki, aki része lesz egy ilyen intézménynek, ami minden olyan értéket magáénak vall, amit mi veszélyesnek és a demokrácia fenyegetésének tartunk, helyet kap a Haaretzben, ami nyílt háborút folytat ezen álláspontok ellen.” A levél azzal zárult, hogy megköszönték Taubnak az eddigi munkáját.
„A valódi ok, hogy kimondtam az igazságot”
Taub ezután azt posztolta a Twitteren: „A valódi ok, amiért a Haaretz bezárta a rovatomat, az az, hogy kimondtam az igazságot.” Taub is kritizálja egyébként Netanjahu bírósági reformját, de nem azért, ami miatt a Haaretz, hanem mert szerinte az nem eléggé elitellenes.
Taub az előző hónapokban többször posztolt Orbánról, többek közt kijelentve, tőle lehet eltanulni, miként kell megmenteni a demokráciát a baloldaltól.
A Haaretz még azt is megírja, hogy Taub reposztolta a hazánkban élő amerikai konzervatív szerző, Rod Dreher egy tweetjét, amiben a következő áll: „Tanulnunk kell Orbántól. A jobboldal eredményei nem lesznek megtarthatóak, ha a jobboldal továbbra is a baloldalnak hagyja meg a jogi és kulturális központokat. Ez a tanulság. A baloldal nyilvánvalóan sikoltozni fog amiatt, hogy elveszti a privilégiumait, de akkor mi van?”