A Metropol felidézte, hogy letartóztatása után Kailit először a Brüsszel belvárosában található Saint-Gilles börtönbe vitték, majd onnan felsőbb utasításra 24 órán belül átszállították a Haren büntetés-végrehajtási intézetbe. Mint írták, a Brüsszel északkeleti csücskében található börtön Belgium, sőt, talán egész Európa legújabb és legmodernebb börtöne. Több évig tartó tervezés és kivitelezés után tavaly októberben adták át az intézményt, az első rabokat pedig novemberben helyezték el itt. Tehát Kaili az elsők között „élvezhette” a Haren szolgáltatásait.
A luxusbörtön több tucat épületből áll, 15 hektáron terül el, ezért a helyi sajtóban nem ritkán „luxusbörtönfaluként” is emlegetik.
emlegetik.A tervezők arra törekedtek, hogy az ott raboskodók „jól érezzék magukat”, valamint hogy „elkerüljenek a börtönélményekkel kapcsolatos bármiféle frusztrációt”. Így például nem szereltek rácsokat az ablakokra, hogy minden helyiséget természetes fény világíthasson meg. Sőt, a cellákat saját hűtővel, televízióval, állítható termosztáttal, bejövő hívásokat fogadó vonalas telefonnal és zuhanykabinnal szerelték fel – ismertette a Metropol.
Nyitókép: MENELAOS MYRILLAS / SOOC / SOOC VIA AFP