Burjánzanak a tévhitek bőven: az egyébként tájékozott újságírónak meggyőződése, hogy a kereszténység üzenete „a szeretet univerzalisztikus ereje”; értelmiségiek egész sora számára feldolgozhatatlan botrány, hogy önmeghatározása szerint az egyház nem jótékonysági intézmény; templomba járó emberek sérelmezik, hogy advent idején a megtérés témájával szutyongatja őket a pap a szószékről, miközben amúgy léleksimogatóan felmondhatná nekik a Coelho-összest,
ha már ilyen ügyesen felkeltek és vasárnap templomba mentek.
De az a jó, hogy karácsony alkalmából ezeket klasszul tisztázni lehet. A meggyökeresedett félreértések hátterében ugyanis nem feltétlenül csak a tájékozatlanság állhat, hanem akár karácsony ünnepének mint par exellence keresztény ünnepnek a legújabb kori percepciója is: hogy tudniillik adventben jókat forralt borozunk, céges bulikon mulatunk és közben a fölöslegből adakozunk, aztán karácsonykor a hangulat kedvéért és a sok-sok ünnepi fogás utáni ejtőzésképpen esetleg betérünk egy templomba, ahol egyfajta spirituális wellness-szolgáltatásként szép karácsonyi énekek szólnak. Ennyi.
Miközben volna itt egy-két kevésbé szem előtt lévő, ám annál tanulságosabb részlet: nézzük például a történet elejét.
Amikor egy egészen fiatal, hajadon lány – aki nemhogy nem itta le magát semmiféle buliban, de egyenesen szűz – egyik napról a másikra megtudja, hogy gyereke lesz, méghozzá nem attól, akivel házasságra készül, és mindez olyan helyen és időben történik, ahol az ilyesmiért megkövezés jár, akkor azt talán joggal nevezhetjük krízishelyzetnek. A Gábriel arkangyal szavaiban rejlő kívánalmakat pedig emberi ésszel akár teljesíthetetlennek is.
Senki nem várhatta el a názáreti Máriától, hogy kockára tegye nemhogy a kapcsolatát (love is love), de még a testi épségét is!
Hogy innentől kezdve ne azt az életet élje, amit olyan akkurátusan elképzelt magának! Mindezt ráadásul úgy időzítve, hogy a népszámlálás miatt otthonától távol, totálisan kiszolgáltatott helyzetben kelljen szülnie! Ugye.
Márpedig a jelek szerint a Megváltó épp oda tud megszületni, a csoda ott tud bekövetkezni, ahol még egy ilyen szituációban is sikerül a ráhagyatkozás. Ahol az ismeretlen aktivistáktól mechanikusan átvett „az ÉN testem, az ÉN döntésem” jellegű szlogenek görcsös mantrázása helyett kijön a szájon egy „Íme, az Úr szolgálója vagyok”. Persze ki lehet hagyni ezt a részt a történetből, kínos ájtatoskodásnak nevezve az ilyesmiken való merengést (tény, hogy könnyebben emészthető üzenet az „Itt egy szép könyv, ott egy labda, jaj de szép a karácsonyfa”), csak azért vegyük jegyzőkönyvbe, hogy Jézus Krisztus egy „legyen nekem a te igéd szerint” elhangzásának köszönhetően született a Földre, hogy aztán egy „ne az én akaratom legyen meg, hanem a tied” kimondásával teljesítse be evilági küldetését.
Ez ugyanis talán érthetőbbé teszi, mi is a különbség a Krisztust követő egyház és egy humanista jótékonysági egylet között –