A helyzet egyre súlyosabb: már stratégiai kulcshelyekről is a frontra küldik az ukránokat – a szakértők aggódni kezdtek
A légvédelem miatt aggódnak a szakértők.
„Tél tábornok nem az oroszok vagy az ukránok oldalán van, Tél tábornok mindenki ellen van, kérdés, hogy ki hogy tud rá felkészülni” – fogalmazott az előttünk álló időszakról a szakértő.
Demkó Attila volt az Inforádió csütörtöki Aréna című műsorának vendége. Az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője szerint az idő inkább az oroszoknak dolgozik, most várják be az erősítést, és próbálják kibekkelni az esetleges ukrán offenzívát.
A biztonságpolitikai szakértő szerint a Dnyeperen való orosz átkelés és
Demkó szerint arra van „valamilyen esély”, hogy az oroszok megtartják az elfoglalt herszoni és zaporozsjei területeket, valamint teljes egészében a Donbaszt, de a nagyobb városok, mint például a közel egymilliiós Zaporizsje elfoglalására az óriási véráldozat miatt nincs lehetőség. „Ezek lakótelep-városok, vasbetonból, minden ház egy erőd, könnyű itt védekezni, és az ukránok láthatóan akarnak védekezni” – ecsetelte Demkó.
Demkó hozzátette azt is, hogy ukrán tartalékokról is lehet hallanni, amit még nem vetettek be, ezért olyan soktényezős és ismeretlenes egyenletről beszélünk a háború elemzésekor, hogy egy nyílt forrásból dolgozó elemző csak tippelgethet. Az ő tippje az, hogy a télen nem következik be komoly, a háború menetét megváltpoztató áttörés se orosz, se ukrán oldalon. Orosz tekintetben áttörést a Donbasz elfoglalása, ukrán esetben egy sikeres csapás – például Luhanszk ellen – jelenthetne.
„Tél tábornok nem az oroszok vagy az ukránok oldalán van, Tél tábornok mindenki ellen van, kérdés, hogy ki hogy tud rá felkészülni” – jelentette ki Demkó, aki elmondta: télen több üzemanyagra van szüksége a járműveknek,
Arra a kérdésre, hogy megtörhető-e az ukrán lakosság a folyamatos infrastrukturális csapásokkal, a szakértő azt mondta, jól láthatóan vannak emiatt tüntetések, de az ukrán biztonsági szolgálat keményen fellép ezekkel szemben, és a háborúra hivatkozva meg is teheti.
A teljes adást itt nézheti meg:
Nyitókép: MTI/AP/Libkos
***