Erre a születésnapi ajándékra senki sem számított: a németek óriási többsége elzavarná a Merz-kabinetet

Egyéves az CDU-CSU-SPD-koalíció! Mutatjuk a berlini kormány mérlegét.

Az Oroszországra vonatkozó szankciók szigorúbb betartatását fogja sürgetni a megbízott.

„Szankcióügyi megbízottat” nevezne ki Brüsszel a Financial Times értesülése szerint. A lap szerint kedden jelenthetik be hivatalosan a kinevezést, és a pozícióra már meg is van a jelölt: David O’Sullivan, az EU korábbi amerikai nagykövetét kérték fel erre a szerepkörre, januártól meg is kezdheti a munkát.
A megbízott a korlátozások alá vont országokra – köztük Oroszországra – vonatkozó szankciók szigorúbb betartatását fogja sürgetni. A lap szerint az Európai Unió ezzel elsősorban Törökországra fókuszálna, amely nem követte az uniós direktívát a Moszkvát sújtó szankciók kapcsán.

A Financial Times szerint azzal magyarázható a lépés, hogy Brüsszel „centralizálná” a szankciós stratégiáját, hiszen ez egyre fontosabb külpolitikai eszköznek bizonyul. A jövőben így tudnák biztosítani, hogy az újabb szankciókról egyhangú döntéssel szavazzanak a tagállamok. Arról azonban nem ír a cikk, hogy milyen hatáskörrel dolgozna az új megbízott.
Nyitóképen: David O'Sullivan. Fotó: Mandel Ngan / AFP