És ő ezt a béke nevű dolgot komolyan is gondolja.
Röhöghet rajta a nyugati szövetség háborúpártja állkapocs-kiakadásig, hogy aki békét akar, az biztos csak az agresszornak adna ukrán földeket, méltatlankodhat Oroszország háborúpártja, hogy hogy lehet ilyen csúnyán beszélni Putyin elnök úr igazságos honvédő műveletéről, Novákot mindez nem érdekli. Ő csak a békéről beszél, de arról nagyon. A beiktatásán, az ENSZ-ben, Párizsban, mindenhol. És annak szúr oda, aki éppen nem akar békét, mert a Nagy Szent Céljához jobban illik a háború. A bölcs tanács s a kormány figyelmén állni-tudó a habok között.
Ukrajna és Oroszország felé irányuló gesztusainkban is érdemes lenne a békét mércévé tenni: hidegen viselkedni velük, amikor a háborút táplálják, és támogatni őket, amikor a békére törekszenek – békére annak katonai, világpolitikai és gazdasági értelmében egyaránt.
Épeszű ember nem vitatkozik azzal, hogy Oroszország katonai agressziója lerombolta a békét – békepárti szemszögből tehát elítélendő, menthetetlen cselekedet. De nehéz nem látni, hogy Oroszország tárgyalna, a tárgyalás pedig békéhez vezethet – békepárti szemszögből ez tehát támogatandó kezdeményezés. A szankciók kivetése aligha tekinthető másnak, mint eszkalációnak egy gazdasági háborúban – békepárti szemszögből tehát rossz megoldás. S ugyanez az orosz stratégiai eszköztárban a gázcsap tekergetése – békepárti ember számára vállalhatatlan. Ugyanúgy, mint az, hogy Ukrajna a legevidensebb katonapolitikai realitásokról sem képes tárgyalni, például az alkotmányba foglalandó katonai semlegességről vagy a Krím feladásáról. Kompromisszum nélkül nem lesz béke: aki nem tárgyal, nem békepárti.