Trump-csapda – republikánus remény, vagy amerikai Gyurcsány?

2022. november 16. 11:16

Rajcsányi Gellért
Mandiner
Eldőlt: Donald Trump újra elindul az elnökválasztáson – de mire jut vele ő maga, és mire jut az amerikai jobboldal?

Ahogy az elmúlt napokban, sőt hosszabb ideje várható volt: Donald Trump bejelentette, hogy elindul a 2024-es amerikai elnökválasztáson. Igaz, sem Trump, sem más nem tudhatta előre, hogy épp a bejelentése óráiban egy elméletileg akár még full orosz-NATO háborúhoz is elvezethető lengyelországi incidensre figyelt a világ. Talán nem e sorok írója az egyetlen a világban, aki mai ébredése után rögtön a telefonjához nyúlva, végül megnyugodva konstatálhatta a híreket olvasva, hogy szerencsére ezúttal (is) elmaradt a világvége.

És mi lesz akkor Donald Trumppal? A volt elnök bejelentése lehet, hogy több demokratát öntött el kitörő örömmel, mint republikánus döntéshozót. Mert Trump jelenleg nem a hatalmon lévő, Trump karakterével és lotya szájából elhangzó kijelentéseivel könnyedén játszadozni tudó Demokrata Pártnak,

hanem az őt sem kiköpni, sem lenyelni nem tudó Republikánus Pártnak jelent nagyobb kihívást,

bonyolultabb, összetettebb politikai feladványt.

Ismerős a szituáció itthonról? Nem véletlen: tűnhet elsőre meglepőnek vagy botrányosnak a következő megállapítás, de Donald Trump most és a közeljövőben jelenthet egy olyan karaktert a Republikánus Pártnak, mint Gyurcsány Ferenc a magyar baloldalnak. Immár több mint tíz éve.

Nézzük ennek előbb a pozitív, Trumpra nézve kedvezőbb olvasatát: Donald Trump egyszer sikerre vitte saját magát és az amerikai jobboldalt, győzni tudott a 2016-os elnökválasztáson, négy évig hatalomban volt. Harsány attitűdjével, hazai és nemzetközi ügyekre vonatkozó nézeteivel, az amerikai jobboldal közmegegyezéseit nagyon is formálni kívánó álláspontjaival végül meg is változtatta a republikánus, konzervatív tábor felfogását. A republikánus mozgalmon belül egyrészt elveszítették valódi befolyásukat az addig jól beágyazott, kellően szponzorált pártelit emberei, az amerikai mélyállam republikánus ágának képviselői. Velük együtt a korábbi, leginkább piac- és kisállam-párt, neokon nézetek is elveszítették népszerűségüket a republikánus szavazótábor nagy részében.

Trump új karaktert, új ideológiai alapállást, új értékrendszert adott a Republikánus Pártnak,

bármennyire is ágáltak ellene a régi elit képviselői; és ezen új alapállások mentén új konfliktusokat is nyitott a most Amerikát uraló demokrata, baloldali-liberális mainstreammel szemben.

Ebből a republikánus irányváltásból nem lesz már visszaút az amerikai jobboldal számára a Bushok és Cheney-k korszakába, pláne a nagyjából az adócsökkentés követelésére leredukált minimálkonzervatív programba, amelynek nincs mondanivalója az amerikai emberek hétköznapi problémáiról vagy épp a tomboló kultúrharcról, amelyben Amerikában és szerte a nyugaton a woke progresszívek állnak nyerésre.

És a Trumpra nézve kedvezőtlen olvasatok? Az biztos, hogy négy évnyi kormányzása teljes káosz volt, képtelen volt összerakni egy stabil, összeszedett, cselekvőképes, stratégiát és taktikát alkotni tudó csapatot, a mélyállam és a mocsár ellen nagy dumával meghirdett harca pontosan annyit tudott elérni, hogy saját maga győzni tudott a választáson, de utána passzív vagy aktív ellenállással a kormánybürokrácia, valamint saját szűkebb köre és gyakran változó tanácsadói is folyamatosan meghekkelték őt, s maradt neki a hőzöngés a Fehér Ház falai belül és azon kívül. Ne feledjük, a washingtoni mocsár lecsapolása és a régi neokon elittel való leszámolása olyan jól sikerült neki, hogy ő maga helyezte hivatalba a legkeményebb neokon héját, John Boltont, a törvényszerűleg bekövetkező, végleges összeveszésig. Ismerjük el, hogy Trump legalább a világpolitikában képviselt konzisztensen egyfajta értelmezhető passzivizmust, valamint tárgyalóképességet Koreától a Közel-Keletig.

De otthon a mocsár végül elnyelte Trumpot,

és ahhoz nem volt sem tudása, sem képessége, hogy stratégiai gondolkodással és taktikusan valódi politikát csináljon, szervezeteket építsen és végül változtasson Amerika megszokott vezetési modelljén. E kudarc végső bizonyítéka a 2020-as elnökválasztás eredménye, majd a liberális establishment kényelmes berendezkedése, újra a hatalomban.

Most sem Trumpnak, sem a Republikánus Pártnak nincs út vissza a múltba, csakis előre. De mi az előre és felfelé vezető út? Ez a nagy kérdés:

vonalas trumpizmus, még mindig Trumppal? Trumpizmus, de már Trump nélkül?

Vagy a régi, időtálló republikánus, amerikai konzervatív erények felélesztése, korszellemhez alakítása, megfűszerezve némi trumpi harcossággal?

Ezek a dilemmák nem dőltek el a Republikánus Párton belül, és ha Trump kitart mostani bejelentése mellett, minimum két évig nem is fognak eldőlni. Rosszabb esetben egészen addig, amíg a most 77. évében járó Donald Trump él és mozog az amerikai politikában.

Apropó életkor: Donald Trump a 2024-es elnökválasztás idején már 79. évében járna, idősebb lenne, mint Joe Biden a saját elnökké választásakor. Egy esetleg elnyert és végig vitt elnöki ciklus végén pedig 83. évében lenne már Trump.

Ez, és az a tény, hogy a minap a 83. életévét taposó Nancy Pelosi fejezte ki reményét, hogy a mindjárt 80. születésnapját ünneplő Joe Biden nekivághatna akár a következő elnöki ciklusának is majd,

rávilágít az amerikai politikai látványos gerontokrácia-problémájára.

Azért az durva, hogy a világ vezető hatalmát még mindig a negyvenes években született, s a hatvanas-hetvenes években szocializálódott és karrierbe kezdő nemzedék uralja a 2020-as években. A boomer-korszak soha nem érhet véget, csak nem varázsolnak már semmilyen szépet. Na.

Tehát: Trump és a trumpizmus visszafordíthatatlanul átalakította a pártot, és most leginkább az a kérdés, hogy Trumppal vagy nélküle lehet-e az új korszakban sikerre – értsd, politikai, választási győzelmek felé – vezeti a Republikánus Pártot.

Trump szerint nyilván saját magával, hogy is lehetne másképp?

De mit mond erről az amerikai közvélemény, a választók, akiknek többsége nélkül nehezen lehet nyerni választást?

Nos, a FiveThirtyEight közvélemény-kutatási portál különböző kutatásokat összegző és átlagoló adatsora szerint jelenleg

Trumpot a választók 40 százaléka kedveli, ellenben 54 százalékuknak, abszolút többségüknek negatív véleménye van róla.

Ezek az arányok nem változtak az előző elnökválasztás óta eltelt két évben: több amerikai utasítja el Trumpot, mint amennyi támogatja őt.

Az egymilliárd dolláros kérdés, hogy minden tényezőt összevetve vajon tud-e Donald Trump olyan két évnyi kampányt csinálni, tudja-e saját magát, üzeneteit és politikáját úgy formálni, hogy a választás napján az amerikaiak többsége (vagy ugye, amerikai módi szerint legalábbis az elektorok többsége) újra mögé álljon?

És egy ezt megelőző kérdés, hogy ha Trump most el is indul a republikánus elnökjelöltségért, lesznek-e más jelöltek a párton belül, vagy sem. Odaadják-e Trumpnak a jelöltséget más kihívók nélkül, s aztán lesz, ami lesz; vagy lesznek-e komoly vagy legalább futottak még jellegű jelöltek?

Forró kérdés az is:

Trump elindulásának meghirdetése után Ron DeSantis vagy épp Mike Pence beszáll-e a versengésbe,

ami – főleg Trump karakterét és üzenetei stílusát ismerve – kisebb-nagyobb vagy akár végzetes sebeket ejthet politikai pályafutásukon? Vagy épp ők és más potenciális jelöltek kivárnak, amíg egyszer véget ér a Trump-show?

„Folyamatosan veszíteni fogunk, ha nem hagyjuk magunk mögött Trumpot. Annyira riaszt az, amit a demokraták képviselnek, hogy leszavazok Trumpra 2024-ben, ha ő lesz a jelölt. De nem leszek boldog ettől, és azt gondolom, hogy Trump az egyetlen valószínűsíthető republikánus elnökjelölt, akit Joe Biden le tudna majd győzni. A MAGA-rajongók olyan mélyen vannak a saját buborékjukban, pont mint a balos aktivisták, hogy nem tudják felfogni, milyennek látszik ez az »egyházukon« kívül levő emberek számára” – ezt Rod Dreher, újra Budapesten élő, amerikai keresztény-konzervatív véleményvezér barátunk írja most, Trump bejelentése után. És valószínű, hogy sok józan amerikai jobboldali, konzervatív választópolgár gondolkodik most hasonlóan.

Az amerikai konzervatív nyilvánosság régi és befolyásos zászlóshajója, az egyébként a régebbi pártelit nézeteit is képviselő National Review magazin még tömörebben fejezi ki még friss és forró szerkesztőségi álláspontjában a Trump elindulásával kapcsolatos nézeteit: „No.” Nem. És ennyi.

Nézzük most, mi történhet optimistább/optimálisabb esetekben: Trump elindul a jelöltségért, fair és színvonalas versengésben megméreti magát a többi jelölttel, s ha a párton belül veszít, természetesen félreáll, esetleg támogatásáról biztosít egy másik jelöltet, majd beáll mögé a választás megnyerése érdekében.

Ha pedig ő lesz a jelölt, a múlt hibáiból nyilván okulva kiváló csapatot rak össze,

akikkel reális kormányprogramot alkot meg, s ha meg is tudja nyerni a végső választást, a korábbi elnökségével szemben ezúttal szisztematikus építkezéssel, kemény munkával, távlatos stratégiával és taktikai ravaszsággal felvértezve megvalósítja programját, Amerika és a világ üdvére.

Mindezek valószínűsíthetőségét mindenki összevetheti Trump elnökségének négy évével.

A legrosszabb viszont, ami az amerikai (és nemzetközi) jobboldal szempontjából történhet, az az, ha a Republikánus Párt végül ellenállás vagy korrekciós lehetőségek nélkül összezárja magát a párton belül népszerű, ámde a teljes választóközönség többsége által jelenleg elutasított, egyébként egyre öregedő Donald Trumppal, aki végül jelöltként végigcsinál két évnyi botránykampányt, majd elvérez a 2024-es választáson a demokraták amúgy is sokrétű kampánygépezetével és médiatámogatással felvértezett jelöltjével szemben, bárki is lesz az. És esetleg Trump akkor sem hagyja abba, és nekifut újabb 2+2 évnek, aztán még két 2+2-nek, amíg csak bírja. Magát minden áron a felszínen tartva, a Republikánus Pártot túszul ejtve, jóval fiatalabb, felkészült, tettre kész és elkötelezetten konzervatív politikusok lehetőségeit tönkre téve. Amíg a demokraták röhögnek a markukba a tartósan megszerzett hatalomban.

Pont, mint egy amerikai Gyurcsány, a jobboldalon.

Rémálom-forgatókönyv? Lehet. Csak épp nem teljesen esélytelen, hogy pont így is fog történni.

 

Nyitófotó: Donald Trump bejelenti újabb elindulását az elnökválasztáson (ALON SKUY / AFP)

Összesen 41 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Logikus okfejtés, de ... Az amerikai társadalmat nem ismerem, ám azt tapasztalom, hogy minden választásnak kialakul egy sajátos szubkultúrája, attitűdökből, vélekedésekből, korhangulatból, a versengő személyiségek és témák megítéléseiből, és ez valószínűleg az USA-ban is így van. Magyarországon Gyurcsány nem csak azért tudja a baloldalt sakkban tartani, mert se kiköpni, se lenyelni nem tudják, hiszen személyesen már régóta nem száll versenybe a miniszterelnöki pozícióért, hanem azért sem, mert már több mint egy évtizede nem áll elő egy jó képességű erős, karizmatikus (vonzó) személyiség, aki mögé Gyurcsánynak is be kellene állnia, ha egyáltalán életben szeretne maradni a politikában. Amerika azonban jóval nagyobb társadalom, mint a miénk, sokkal több befolyásos politikai pozícióval, ahol fölemelkedhetnek a tehetségek. És ha Trumpnak erős személyes alternatívája akad, nagyjából ugyanabban a politikai üzenetmezőben, 'szubkultúrában', akkor feltehetően ezt az ahhoz a vonzáskörhöz tartozók is észreveszik és reagálnak rá. Soha nem szabad lebecsülni a politizáló emberek intellektusát. Nem szabad érzelmileg túlfűtött, a kedvenc együttesük iránt rajongó tinikként kezelni őket, mert ez a politikában nem így működik. Gyurcsánytól is elfordulnának a támogatói, ha lenne egy vonzó, győzelemre esélyes alternatívája. A legutóbbi nem ilyen volt, és ez már néhány hét után kiderült. Biztos vagyok benne, hogy le is cserélték volna, ha lett volna kire.

Megpróbálták. Pontosan ennek a következménye a Demokrata kampány, hogy aki módosítani akarja a választási procedúrát (azaz ki akarja szűrni a legtöbb csalási lehetőséget), az korlátozni akarja a választási jogokat, tehát választástagadó.
Ne lepődjünk meg ezen, ahol a nő is lehet férfi, ha annak gondolja magát, ott a csalás is lehet választási eljárás, ha annak gondolja magát. Hiszen a demokrácia lényege az, hogy nehogy véletlenül megsértsünk valakit.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés