Érdekesség, az OBT egyik állásfoglalásában is rögzítette, hogy a bírói Etikai Kódex az 1. cikke alapján, „a bíró az ítélkező tevékenysége során minden befolyástól mentesen jár el, érvényesítve a felekkel való egyenlő bánásmód elvét. Munkája során még a látszatát is kerüli annak, hogy bárkinek kedvez, eljárása és döntése pártos vagy előítéleten alapul. (…) A bírónak tartózkodnia kell a törvényhozó és végrehajtó hatalomhoz fűződő szükségtelen kapcsolatoktól és befolyásolástól oly módon, hogy ez kívülállók számára is nyilvánvaló legyen”.
Odaszólt a Kúria-elnök
Vejkey érdeklődésünkre elmondta, a parlamenti testület napirendjén nem szerepel ez a téma. Igaz, a Kúria tavalyi működéséről szóló beszámolója kapcsán hamarosan meghallgatják a legfőbb bírói fórum elnökét, ám az kötötten a 2021-es esztendőt érinti majd.