„Ambivalens helyzetbe kerültem a közoktatással kapcsolatos kormányellenes megmozdulások kapcsán, hiszen egyszerre vagyok pedagógus és Fidesz-bérenc »propagandista«, ami látszólag feloldhatatlannak tűnik.
Vitathatatlan tény, hogy – összevetve a társadalom többi tagjával, hiszen minden csak így értelmezhető – elég keveset keresnek a tanárok. Fura számok látnak napvilágot; egy bejegyzésben például valaki 300-400 eurót ír, ami duplán hülyeség; egyrészt forintban kapjuk a fizetést (ennyi erővel megadhatta volna eritreai nakfában vagy bangladesi takában is; ez utóbbi esetben 30-40 000 takát érne a bérünk, ami azért mindjárt jobban hangzik), másrészt igazából senki sem keres 130-170 ezer forintot. Ugyanakkor érdekes volt hallani a kirúgott kölcseys tanár önbevallott nettó négyszázezrét, mert én például 54 évesen úgy kapok kézhez (folyószámlára) 300 ezret, hogy ebben a negyedik gyerek után még benne van egy kis adókedvezmény is.
Azt se felejtsük el, hogy a tanárok – akárcsak a kőművesek, orvosok, atomfizikusok és jobbikos politikusok – eltérően nézik a világot. Amiképpen nem érvényesek azok a leegyszerűsítések, hogy a vidékiek fideszesek, a pestiek balosok, az olaszok jó szeretők, a debreceniek reformátusok vagy hogy a svédek szőkék, úgy az sem áll, hogy minden tanár teljesen azonosul a tüntetőkkel.
Ha rossz az oktatás színvonala – mint az visszatérő vád, még a pedagógusok részéről is –, akkor erről elsősorban ki tehet? Nem maguk a pedagógusok?
Amikor a tüntető tanárok azt mondják, hogy fizessék meg jobban őket, mert akkor jönnek majd a pályára az értelmes fiatalok és a magasan kvalifikáltak, akkor ebben az is benne van, hogy most, a kevés fizetés miatt, a selejt maradt itt. Ezt ki kellene kérnünk magunknak, nem büszkélkedni vele! Bizonyos értelemben a saját állásuk ellen tüntetnek, hiszen ha nagyon jól lehetne keresni, tülekednének a magasan képzett, kiváló munkaerők a tanári állásokért, akkor óhatatlanul kihullanának a kiégett, lépést tartani nem tudók.”
Nyitókép: Mandiner Archív