Fekete-Győr András és SZ. K. B. I. ügyében már zajlik a tárgyalás, bírói szakban folyik a bizonyítási eljárás. Az ügyészség szerint a két vádlott 2018. december 13-án részt vett az Országgyűlés épülete előtti demonstráción. A momentumos politikus felemelt egy meggyújtott pirotechnikai eszközt, ami azonban kialudt. Ezt követően újra felemelt egy szikrázó pirotechnikai eszközt,
azt a feje felett többször meglóbálta,
miután pedig az már nem szikrázó, hanem lila színű, irritácó okozására alkalmas füstöt bocsátott ki – a körülötte lévők bátorítása, éljenzése közepette – a tőle legfeljebb tíz méterre lévő, az épület főlépcsőjénél, illetve a mögöttük álló, létesítménybiztosítást végző rendőrök közé dobta – szerepel a vádiratban.
A három további momentumos képviselőt ugyanaz a kecskeméti dr. V. I. önkormányzati képviselő jelentette fel, azt sérelmezve, hogy a párt elnöksége közleményt adott ki a párttagsága felfüggesztéséről az állítólagos sorozatos etikai vétségei miatt, holott V. I. szerint emiatt nem marasztalták el.
Jakab kontra Potocskáné