Körbement a hír, hogy egy iskola magasabb bérért keres takarítónőt, mint tanárt. A magyar valósággal meghitt és szerves egységben élő újságíróknak nem tűnt föl, hogy itt valami nem stimmel. Mert 1) nem lehet a bérminimum alatt keresni, 2) annak is gyanúra kellett volna okot adni, hogy a sugalmazni vágyottakkal ellentétben itt egy alapítványi iskoláról van szó, azaz más lehet a háttérben. Az utóbbit még kiguglizni sem sikerült, csak az egyik lap sztahanovistája odavetette, hogy készített screenshotot az állásajánlatról, mivel újságírás = képernyőfotó. Az se segített rajta, hogy lapjának melléküzemágaként egy »tényellenőrző« oldal üzemel, amely természetesen csak annyiban ellenőriz, amennyiben azt a progresszív hittérítés igényli.
A valóság ettől még nem lett sokkal vidámabb: az iskola a legalacsonyabb gyakornoki bért tüntette föl, amely nem tartalmazta a bérminimumra való kiegészítést, sem a pótlékot, és azért így járt el, mert nem állami iskola lévén nem tudta a közszolgálati portált használni, a hirdetőfelület pedig csak erre adott lehetőséget. Vagyis egy egyetemi végzettségű, több évtizedes gyakorlattal bíró tanár akár a kétszeresét is megkeresheti egy takarítónő jövedelmének. Hurrá! Hogy ez még mindig mennyire gáz, arról viszont innentől nehezebb beszélni, mert a tanári bérezésben tájékozatlan közönség, majd innentől lesöpörheti, hogy tudjuk, takarítónő, höhö.
A sajtómunkások, bármennyire is hiszik, nem az objektív igazság birtokosai, képtelenek kilátni saját elfogultságuk és világképük kereteiből, és leginkább azoknak ártanak, akinek védelmére szeretnének kelni.”