Ezért ha valahol a nyugati világban megmaradt a monarchia, akkor mostanra kiüresítették és protokollintézményt csináltak belőle. Persze szimbolikus ereje így is maradhat.
Ugyanakkor aki a monarchia értelmét ilyen demokrata és haszonelvű módon keresi, elvéti a lényeget, rossz helyen keresgél. A monarchia nem egy mechanikus, hanem egy organikus társadalomkép kifejeződése, ahol az uralkodócsalád a fej. Márpedig nem szoktunk fejet cserélni. Arra is szokás rámutatni, hogy az uralkodók épp azért gondolkodhatnak hosszú távon és testesíthetik meg a nemzet – vagy népeik – egységét, mert nem választották őket, nem korlátozzák őket a napi hatalmi harcok és a pár évenkénti választások. A trónörökösök az uralkodó környezetében, udvarában nőnek fel, ezáltal beletanulnak a politikába és az uralkodásba kicsi koruktól kezdve. Ez nagyon sok tapasztalatot jelent, többet mint a mindezt már felnőtt fejjel elsajátító politikusoké.
De szögezzük le:
a konzervatív gondolkodás nem kötelezően monarchista.
Mivel az ember tökéletlenségét hangsúlyozza, szerinte nincs tökéletes államforma sem. Számos berendezkedés lehet többé-kevésbé jó, és van néhány, ami kifejezetten rossz (például a totalitárius diktatúrák).
Ugyanakkor érthető, hogy a konzervatívok vonzódnak ahhoz az államformához, amit elődeik védelmeztek – és szimbolikusan is kifejezi társadalomképüket, a tökéletlen, de bevett rend iránti vonzódást. Az indokokra vonatkozóan gyakran csak annyit mondanak: „csak”, ezt szoktuk meg, a monarchia hagyomány, értelmetlen róla racionális vitát nyitni.
Én azért ennyire nem lennék defetista. Fontos a folytonosság, az organikus társadalomkép, a napi politikai csatározások felett állás, a nemzet szimbolikus egyszemélyi kifejeződése. De a monarchia lényege máshol van.
A monarchia alapvetően szakrális intézmény. Az uralkodó szakrális személy, aki népe és a transzcendens között közvetít.
A középkorban is így tekintettek rá, az uralkodó szinte a papi rend része, a koronázás szakrális aktus volt.
A modernitás azonban megszabadította mind a társadalmat, mind a politikát a szenttel való szoros összefonódástól, és haszonelvűvé téve racionalizálta azt. Azaz deszakralizálta és varázstalanította. Azonban – ahogy Molnár Tamás is rámutatott A hatalom két arca: politikum és szentség című kötetében – a politikum és szentség a történelem folyamán mindig is összefonódott. A szétválasztást (szekularizáció) a felvilágosodás hozta el. A szekuláris logika nem érti, nem érzi a monarchia lényegét.