– mutatott rá, gratulálva Kajári Ferenc vezérőrnagynak a szolgálatához.
„Koszovó jövőképe és célkitűzése fenntartani az euroatlanti szövetséget”
Vjosa Osmani emlékeztetett, hogy Magyarország számos területen támogatta Koszovót a történelem folyamán, beleértve a pandémia időszakát is.
Hozzátette: a két ország kapcsolata történelmi hagyományokra épül, ugyanakkor közös értékeken és célkitűzéseken is osztozunk. Koszovó jövőképe és célkitűzése fenntartani az euroatlanti szövetséget, valamint az integrálódás Európába – tette hozzá.
Kitért arra is, hogy Magyarország óriási támogatást biztosított a koszovói hallgatók számára, mintegy 300 hallgató vett részt a Stipendium-ösztöndíjban.