Számokkal bizonyították: ez a párt nyerte a második félévet Magyarországon

Megnzétük, melyik párt várhatja biztosabb pozícióból a 2026-os választást Magyarországon.

Az ukrán elnök kiemelte, hogy az export több százezer munkahelyet biztosít az ukrán állampolgárok számára.

Három ukrán kikötőből egymillió tonna mezőgazdasági terméket exportáltak a gabonafolyosón keresztül – közölte Volodomir Zelenszkij pénteken Telegram-csatornáján. Az ukrán elnök azt írta: a gabonaexport-kezdeményezés csaknem egy hónapja működik, és ez idő alatt február 24-e óta három ukrán tengeri kikötőből – Csornomorszkból, Odesszából és Juzsnyijból – már egymillió tonna mezőgazdasági terméket szállítottak külföldre.
Ukrajna gabonaexportja a háború kezdete óta visszaesett, mivel a fekete-tengeri kikötők – a szállítmányok számára létfontosságú útvonal – zárva voltak,

A Moszkva és Kijev közötti, az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött megállapodás értelmében július végén feloldották három fekete-tengeri kikötő zárlatát. Zelenszkij kiemelte, hogy az export több százezer munkahelyet biztosít az ukrán állampolgárok számára.
(MTI)
Nyitókép: Ukrán elnöki hivatal sajtóosztálya / AFP