Újabb céggel bővül Gyurcsány körének vállalati portfóliója

2022. augusztus 19. 11:32
A Gyurcsány és Bajnai korábbi munkatársához köthető cég fő tevékenysége ezúttal „információ-technológiai szaktanácsadás”.

Újabb céggel bővült az a baloldali kötődésű, itthon és külföldön is működő vállalatcsoport, amely ellenzéki pártok marketingkommunikációját segítette, illetve segíti a választási kampányokban – adta hírül a HVG. A hetilapban megjelent rövid cikk hivatkozik az Átlátszó korábbi írására, miszerint már a 2019-es önkormányzati választásokon is a DatAdat nevű cég irányította az Ezalényeg című ellenzéki portál kommunikációját.

A DatAdat brand alatt valóban egyfajta nemzetközi cégháló jött létre, magyar, osztrák és észt székhelyű leányvállalatokkal. Később Észtországban jegyezte be Desseffwy Tibor az Amplify OÜ nevű céget is, mely az Erősítő nevű, alapvetően ellenzéki tartalmú cikkeket a közösségi médiában népszerűsítő híroldal adatkezelője lett.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt:

óriási választói adatbázist építhettek ki a volt kormányfő DK-elnökhöz és utódjához, Bajnai Gordonhoz köthető hazai és külföldi vállalkozások.

A csatasorba állított cégek közül a legfontosabb az azonos nevű észtországi cég magyarországi leányvállalata, a DatAdat Professional Kft., amelynek ügyvezetője Ficsor Ádám korábbi polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter. Emellett felelős pozícióba került Szigetvári Viktor korábbi államtitkár, MSZP-s kommunikációs stratéga, illetve tulajdonos lett részben maga Bajnai. Ficsor, Szigetvári és Dessewffy személyében közös, hogy a 2010 előtti balliberális politikai elit tagjai, és mindhárman Gyurcsány közvetlen tanácsadói, munkatársi, illetve bizalmi köréhez sorolhatók.

A SEFPlatform és Gyurcsány köre

Az új cég, azaz a SEFPlatform Kft. fő tevékenysége információ-technológiai szaktanácsadás,

a vállalkozás tulajdonosa a DatAdat, ügyvezetője pedig Szigetvári Viktor.

Érdemes felidézni, hogy a DatAdatot, egész pontosan annak osztrák leányvállalatát hírbe hozták az idei választás előtt azzal, hogy mintegy egymillió választó kapott gyakran névre szóló üzenetet Márki-Zay Péter kampányközpontjától. Ezt a cég tagadja, ám az ügyben eljárás indult. De a DatAdat volt az adatkezelője a DK kínai vakcinák ellen meghirdetett petíciójának is.

Fotó: Opten

***

Fotó: Opten

Egyébként rövid cikkében a HVG is rámutat arra, hogy „a DatAdat vezetőségében van még Dessewffy Tibor és Ficsor Ádám, akik ugyancsak Gyurcsány munkatársai”.

Fotó: Opten

Nyitókép fotói:  MTI / Kovács Attila, Mandiner/Mátrai Dávid. Szerkesztés: Mandiner

Összesen 73 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Biztosan vágott a kép, de a Feri olyan szerelmesen néz:-)

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés