Az önzéstől vissza Krisztushoz – Nagyboldogasszony ünnepére

2022. augusztus 15. 20:11

Vágvölgyi Gergely
Mandiner
Mária a mi édesanyánk is. S ez nem csupán kegyes jámborság, hanem élő tapasztalat.

Nagyboldogasszony. A pesti utcán kimondva ma leginkább értetlenség fogadja e kifejezést, mintha régi időkből ittmaradt, kissé poros, faluházi hangulatot idézne egy néprajzkutató a metropolisz nyüzsgő miliőjében. Mi dolgunk vele, A világnak már nincs szüksége effélékre!, idejétmúlt, Az meg mi? – ilyen és ehhez hasonló megjegyzések sorjáznak, s a tudatlanság és érzéketlenség akkor sem hagyna alább,

ha Európa számos országához hasonlóan e nap – méltó módon – nálunk is munkaszüneti lenne.

(Ettől persze még érdemes volna azzá alakítani...) 

Pedig ez az augusztus 15-i ünnep (a legnagyobb a Mária-ünnepek között, Szűz Mária mennybevételének napja), legalább annyira személyes, mint amennyire régi. Márpedig tudjuk, már az ötödik században is úgy tartották a keresztények, hogy a Megváltó édesanyját a mennybe emelte maga mellé. Kimondani is érdekes, hogy 1500 év állandósága és bizonyossága ez a nap a hitben élő embernek...

De vissza a személyes mivolthoz, amit megalapoz és táplál, hogy Mária a mi édesanyánk is. S ez nem csupán kegyes jámborság, hanem elő tapasztalat.

Még keresztény testvérek között is fel-fellángoló viták tárgya a Mária-tisztelet kérdésköre (mennyire fájó a mi megosztottságunk!), de érdemes tisztában lennünk azzal, mi a különbség az imádat és a tisztelet között, és azt is el kell tudnunk választani egymástól, aki közbenjár és akinél teszi ezt. Sokan viszonyulunk Máriához úgy, mint égi édesanyánkhoz, aki odafigyel szükségleteinkre és szüntelen kéri értünk Szent Fiát.

Mária ugyanis folyamatosan fiára, Jézusra irányítja figyelmünket: nem akarja kisajátítani magának, nem önző, nem egocentrikus, hanem Krisztus-központú, ahogyan a fogantatástól kezdődően földi élete során is mindvégig az volt.

S ez talán a lényeg, amit megtanulhatunk tőle:

egy egoista és önző világban félretenni az énünket és átadni életünk irányítását annak, aki maga a Szeretet. 

Ez a nap fontos nekünk, keresztény magyaroknak, akiknek fiatal országát ezer évvel ezelőtt páratlan alkotmányjogi és spirituális módon Szent István király Szűz Mária oltalmába helyezte, s mellyel – hitem szerint – megnyitotta azt az egyetlen létező perspektívát, amely lehetővé tette, hogy népe Európa szívében egy ezredév minden viszontagsága, megrázkódtatása, dúlása és (geo)politikai játszmáinak ellenére ma is magabíró, építkező nemzet lehessen.

Olyan nemzet ráadásul, amely sok tekintetben (ezek között éppen a kereszténység és értékeinek védelme terén) a történelem során annyiszor, s így ma is példát ad a világnak. 

A Regnum Marianumot sok vihar tépi, s hajóján sokan lázadnának. De így volt ez mindig, mégis megmaradt. Ma ünnepeljünk, tekintetünket emeljük a földi gondok helyett az égi javakra, s ebből merítsünk erőt a hétköznapok megpróbáltatásokat hozó küzdelmeihez. 

In hoc signo vinces!

Nyitókép: Domenico Ghirlandaio: Szűz Mária mennybevétele (1486–90)

Összesen 104 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés