Kilép a Jobbikból a párt Pest megyei elnöke

2022. augusztus 13. 11:35
Zágráb Nándor azt írja, „Jakab Péter kiszorítása a Jobbikból volt az utolsó csepp a pohárban”!

Tovább gyűrűzik a lavina, amit Jakab Péter azzal indított el, hogy bejelentette: kilép a pártból, amelynek miniszterelnök-jelöltje, elnöke és frakcióvezetője is volt. 

Facebook-közleményben tudatta Zágráb Nándor nagykőrösi önkormányzati képviselő, a Jobbik Pest megyei elnöke, hogy lemond tisztségéről és felügyelőbizottsági tagságáról, továbbá kilép a pártból. 

„A napokban megdöbbenve figyeltem, hogy az eddig Európa - pártinak tartott Jobbik, hogyan sodródik át az Európa egységét veszélyeztetők táborába. Egy most benyújtott népszavazás kezdeményezés miatt.Fel lehet tenni a kérdést, hogy Gyöngyösi Márton felkészületlensége, vagy Magyarország Európából való kiszakítása az indítvány mozgatórugója?” – írja bejegyzésében Zágráb Nándor.

Mindemellett Gyöngyösi Márton a tegnapi nap folyamán, a fidesz összes rágalmát felhasználva, a nyilvánosság előtt brutálisan hátba támadta Jakab Pétert”

– folytatja, utalva Gyöngyösi Márton nyílt levelére.  

Zágráb szerint ezzel „a Jobbik elvesztette a politikai kapcsolatot a vidék Magyarországával. Vagyis a párt jelenlegi vezetése, az európai értékek után felszámolta vidéki támogatottságát is”, ezért úgy döntött, kilép a pártból, és csatlakozik Jakab Péter mozgalmához. 

Nyitókép: Zágráb Nándor Facebook-oldala

Összesen 23 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés