A csak Solymáron háromezer, vagyis a lakosság negyedének életét megkeserítő helyzetet végül úgy sikerült megoldani, hogy 0-24 órában folyamatos fordulásokkal, nyolcköbméteres tartálykocsikkal szállították a Fővárosi Vízmű vezetékrendszeréből a pilisi tározómedencékbe a vizet.
„Szinte korlátlanul tudtunk a fővárostól vizet szerezni, ami annak köszönhető, hogy Budapest vízrendszerét két és félmillió lakos ellátására tervezték, azonban a főváros lakossága félmillióval csökkent. Ez a lakosság költözött az agglomerációba” – magyarázza Solymár első embere. Kiemeli, nagyon jó az együttműködés a környékbeli polgármesterekkel, sőt még Budapest második kerületéből is kaptak segítséget.
„Ezt itt is szeretném megköszönni” – mondja. A vízhiány alatt lajtos kocsikkal biztosították a vizet, emellett a honvédségtől is kapott a lakosság nyolcezer liter zacskós vizet, az önkormányzat pedig ásványvizekkel enyhítette a forró helyzetet. Emellett négy mobilvécét is beszerezett az önkormányzat, továbbá
megnyitották a turistaházat, ahol a lakosság zuhanyozhatott.
Ami a lakosság hozzáállását illeti, Szente Kálmán azt mondja, eltérő reakciókat tapasztalt, ami nemcsak az egyének vérmérsékletétől függött, hanem attól is, hány napig maradtak víz nélkül, állt-e rendelkezésükre saját fúrt kút. Utóbbiak, vagy például az esővizet összegyűjtők nyilván kevésbé voltak dühösek.