Kezdjük ott, hogy az EU nagyhangú vezetői, köztük Ursula von der Leyen bizottsági elnök és sokan mások, hónapok óta azt harsogják, hogy egyre durvább és durvább szankciókat kell alkalmazni Oroszországgal szemben. Tiszta sor: Putyin agresszor, ha lehetséges, ne támogassuk azzal, hogy energiahordozókat veszünk tőle. Csakhogy ezzel Európa mégis leginkább saját magával babrál ki, ami elég egyértelműen látszik a gazdasági adatokból.
Moszkva amúgy évek óta hallgatja már, hogy az egyébként a kőolajára és a földgázára – eltérő mértékben, de – rászoruló kontinens diverzifikálni akar. Most pedig már konkrét lépéseket is tesz az EU a kereskedelmi kapcsolatok felszámolására – lásd például olajembargó.
Aligha meglepő, hogy Putyin válaszlépésként új piacokat keres és talál,
illetve nekiáll leckéztetni az őt fegyverekkel, ellenségei, azaz az ukránok támogatásával és embargóval fenyegető országokat. És nyilván kiemelten is azokkal „szívózik”, akik a leghevesebben szállnak bele a nagy nyilvánosság előtt.
Ezek közé tartozik a kiszolgáltatottsága és iparának igényei miatt kezdetben még inkább óvatos Németország, amely most kezd szembesülni az energiahiány okozta veszélyekkel. Például azzal, hogy „nehéz télre kell felkészülni”. Ide vezetett a harcias „jóemberkedés”, a gázembargóval való keménykedés és a többi hasonló, az ukránoknak valójában mit sem érő önsorsrontó gesztus. Bravó, Brüsszel, bravó, kedves Manfred!