Mi folyik itt, Gyöngyösi?

2022. július 2. 17:45

Rajcsányi Gellért
Mandiner
A Jobbik új, ma européer maszkot hordó, egykor zsidólistázó elnökének megválasztása valójában közbotrány.

Immár 13 év van a Mandiner mögött – tíz éve is már nagyüzemben írtuk a híreket, követtük a politikai híreket, szemléztük és kommentáltuk a napok fejleményeit.

Nagyon is élénk emlék maradt az is, amikor – majdnem tíz éve – a Jobbik egyik országgyűlési képviselője, bizonyos Gyöngyösi Márton a zsidó származású képviselők listázására tett javaslatot az ország sokat látott házában.

Sőt, ha jobban megnézzük, még csak nem is szűkítette a politikusi elitre a javaslatát, hanem

en bloc az „itt élő”, szerinte nemzetbiztonsági kockázatot jelentő zsidó származásúakra gondolt

az úriember. 

A gázai konfliktus kapcsán itt lenne az ideje annak, „hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára. Úgy gondolom, hogy adósai egy ilyen felméréssel Magyarországnak” – fogalmazott akkoriban Gyöngyösi.

A botrányos kijelentésekkel e hasábokon is foglalkoztunk akkor – e sorok írója Tovább pampog a zsidózó csürhe címmel kommentálta a történteket:

„Szeretem a hazámat. Ezért kényes vagyok annak belső, maradék jó ízlésére és külső, maradék jó hírére is. A parlament falai között is zsidózó csürhe ebbe gyalogol bele, újabb és újabb provokációkkal, hogy most már ott tartsunk: alappal terjedhet országunkról az a hír, hogy egy parlamenti erő listázni akarja az ország állampolgárait származásuk alapján” – írtam akkor.

És ma sem kisebb a felháborodásom, amikor ez eszembe jut.

Meg amikor azt látom, hogy ezt a fazont most a Jobbik elnökévé választotta a párt talpas serege.

Gyöngyösi már csak ilyen. Mindig a talpára esik, mindig felfelé bukik.

Kádár-rendszerbeli külkeres família gyermekeként talán csak megszületnie volt nehéz, meg igaz, picikét talán fáradságos lehetett azért olyan egzotikus országokban végig élni a gyerekkort, mint India, Egyiptom meg Afganisztán.

Könyvvizsgálói karrierje után élete legnagyobb kalandjába vágott: belépett a magyar politikába, megtalálta a helyét az akkor szárnyait bontogató, gárdamellényeket próbálgató, hazánk társadalmi konfliktusainak gerjesztéséből profitálni kívánó radikális alakulatban. 2010-től országgyűlési képviselő volt, 2019-től pedig európai parlamenti képviselő lett.

Gyöngyösi, mivel látott már külföldet közelről, a Jobbik külpolitikusa lett. Ebbéli minőségében már 2010-ben interjút adott lapunknak, melyről korabeli főszerkesztőnk, Balogh Ákos Gergely a következőket írta blogunkon:

„Gyöngyösiről mindig eszembe jut egy kedves kis izraeli vonatkozású afférunk 2010-ből. A választások előtt, egy jobbikos sajtótájékoztatót követően interjút készítettünk vele, úgy is, mint a párt külügyminiszter-jelöltjével. A beszélgetésnek már eleve kitűnő hangulatot kölcsönzött, hogy közben Gaudi-Nagy Tamás minket videózott a telefonjával (nehogy manipuláljunk, ugye). Gyöngyösi akkor határozottan hitet tett az Egy Kína doktrína mellett, és többször is megismételte, hogy a Tibet-kérdés Kína belügye. És akkor Palesztina meg Izrael belügye? Az egészen más, hangzott a válasz (Gyöngyösi maga is érezhetett valamiféle zavart az erőben, mivel letiltatta a videófelvétel erről szóló részének publikálását).”

*

A későbbi zsidólistás provokációja még nagyobb hullámokat vetett – saját archívumunk is őrzi az erről szóló híreket:

Mit kommentált Deutsch Tamás? 

„Itt vagyok gyöngyösi, írj fel a listádra!”

Tőkés László szerint nem a zsidó származású emberek, hanem az őket listázni kívánó Gyöngyösi Márton jobbikos országgyűlési képviselő jelent nemzetbiztonsági kockázatot Magyarország számára.

Mit is mondott a DK? Molnár Csaba szerint elfogadhatatlan és botrányos Gyöngyösi Márton zsidók listázását követelő felvetése, ezért a DK a legfőbb ügyésznél fogja kezdeményezni a Jobbik feloszlatását.

Mit is csinált az MSZP? Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő felszólalása ellen tiltakozva feltűzte a sárga csillagot.

És Bajnai Gordon? Az Együtt 2014 választói mozgalom nevében a nácizmus elleni tömegtüntetésen kijelentette: a nácikkal szemben mindenkivel össze kell fogni,

de Bajnai szerint még a hatalomért sem szabad összefogni a nácikkal.

Milyen érdekes is most, 2022 nyarán visszaolvasni a fenti kijelentést, ugyebár.

Megszólalt akkoriban még az Európai Bizottság is: A belügyi biztos szóvivője leszögezte: az Európai Bizottság mélyen elítéli az antiszemitizmus, a rasszizmus és az idegengyűlölet minden formáját.

*

Gyöngyösi a botrányt felelősségre vonás nélkül megúszta. Pár éve a Válasz Online-nak csak úgy mellékesen megvallotta
„akkoriban tudatosan játszottunk rá a rasszista, antiszemita érzésekre”.

És nem szakadt rá a plafon, akkor se.

Két évvel zsidólistázós kijelentése után már a Krím nemzetközi jogba ütköző, Oroszország általi elcsatolásához szalutált.

Innen szép akkorát fordulni, hogy most már évek óta szakmányban a legeuropéerebbnek hangzó,

az európai baloldali-liberális, föderalista mainstreamnek lihegve benyaló szövegeket toljon,

frakció nélküli EP-képviselőként, leginkább az Európai Néppárt felé kacsintgatva. Igaz, az EPP nem kér belőle.

Gyöngyösi most a Jobbik elnöke lett. Vona, Sneider és Jakab Péter után méltó utód ő is, a lejtőn lévő, eredeti identitását rég elveszítő, hőzöngésre alapozó, és tőlük eredetileg idegen érdekek s értékek újdondász képviselőjeként fellépő rompárt élén.

De nem felejtünk.

 

Nyitókép: MTI

Összesen 102 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ez a fickó tényleg maga a szekunder szégyen.

Aha, külkeres szülők gyereke. Erről valahogy a "legkíméletlenebb kommunistaüldöző" SZDSZ jut eszembe, az ÁVÓ-s szülőkkel...
Igaza volt Csurkának, amikor a Jobbikról, mint baloldalon direkt a Miép ellen létrehozott pártról beszélt.

Egy: nyilván korrekt dolog kontextus nélkül kivágni részleteket Tölgy hozzászólásából, és utána mindenhol csak arra hivatkozni.
Kettő: majd ha Tölgyet választják meg a Fidesz elnökének, és nem ír hasonló cikket Rajcsányi, akkor joggal panaszkodhatsz. Addig viszont nem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés