Háború és film közelről – katonai szakértő az új Top Gun-filmről

2022. június 27. 20:01
Sokunk nagy filmélménye volt a nyolcvanas években a Top Gun: a mostani folytatás kapcsán katonai szakértői szemmel elemzi szerzőnk a kultikus vadászgépes filmet.

Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész

 

Ó azok a nyolcvanas évek! Amikor még kőkemény örökzöld rock himnuszok osztoztak a slágerlistán a fülbemászó és bugyuta diszkóslágerekkel! Hollywood talán legutolsó aranykora, amikor még ki lehetett lógni az uralkodó szellemi irányzatból. 1986 bővelkedett az olyan filmklasszikusokban, mint a Bolygó neve: Halál (Aliens), A szakasz vagy éppen a Krokodil Dundee.

Azonban az év egyik legnagyobb kasszasikere a Top Gun volt. A lélegzetállító felvételek, a korszak fiatal sztárjainak parádéja és a feledhetetlen zenék sora (Take My Breathe Away, Dangerzone, Top Gun himnusz) feledhetetlen élmény nyújtott. Emlékszem, kezdő némettanulóként szótárral fordítottam a Tom Cruise-interjút a Bravóból, ahol a riporter már akkor arról faggatta az ifjú színészt: nem fél-e attól, hogy ez a „háborúpárti” film kettétöri a karrierjét.

Sem akkor, sem most nem éreztem, hogy a film magát a háborút dicsőítette volna,

elsősorban ugyanis a legjobbak legjobbjainak versengéséről szólt – ettől függetlenül tény, hogy 140%-kal megemelte az amerikai haditengerészet pilótájának jelentkezők számát.

Így amikor híre ment, hogy készül a folytatás, nagy izgalommal vártam, hogy aztán a járvány miatti folyamatos csúszások miatt meg is feledkezzek róla. Talán le is maradt volna a moziélmények listájáról, ha nem érkezik egy felkérés, hogy beszéljek róla. Némi küzdelem árán rávettem a feleségemet, hogy jöjjön el velem, és egyikünk sem bánta meg. A Top Gun: Maverick a nagybetűs filmélmény. A régivágású kalandfilmek sava-borsa. Feszültség, szerelem, pozitív és negatív érzelmek. Szinte minden percben érződött az alkotók szeretete, az előd iránti tisztelet, és bizony a régi dallamok felcsendülése, egyes híres jelenetek felidézése megdobogtatta a szívemet. 

Most már, hogy hetek óta fut a film a mozikban, egymilliárd dollárt is meghaladó bevételi sikerekkel, merek írni a részleteiről is – figyelem, spoilerek! Akit érdekel, az már látta, aki még nem, annak javaslom megtekintését. Férfiaknak egy elitcsapat és az általuk használt csúcstechnológia hiteles bemutatása miatt, hölgyeknek a jól ábrázolt érzelmek, a szereplők közötti kémia és a sok-sok alfahím miatt. Az alkotók igyekeztek maximálisan kihasználni a témában rejlő lehetőségeket, és bár itt-ott a hitelesség határait feszegették, nagyrészt sikerült a film által megteremett saját világon belül tartani az eseményeket.  

Top Gun 2 Maverik - előzetes

 

A film központi témáját

egy latorállam nukleáris létesítménye elleni bevetés nehézségei és az azokra való felkészülés képezik.

Bár Star Wars-rajongóként nagyon értékelem a párhuzamot a szűk kanyon végén elhelyezkedő kisméretű és nehezen eltalálható célponttal, a valóság sokkal prózaibb, mint amit a film ábrázol. Talán azért, mert nem akarták a csúcsmodern F-35 öst belülről mutatni, talán azért, mert abból nincs kétüléses változat, így nem is lehetett volna benne forgatni, talán azért, mert a gép alkalmazásával nem 2 óra 11 perc, hanem körülbelül 30 perc hosszú lett volna a film. Egy szó, mint száz: nem a modern, ötödik generációs lopakodó és csúcstechnológiával dugig tömött Lightning II-ről szól a film, hanem az első rész gyönyörű és hatalmas F-14 Tomcatjeit leváltó F/A-18 E/F Super Hornetekről.  Ez utóbbi egyébként a mai napig a US Navy repülőgéphordozón szolgáló repülőgépeinek többségét alkotja. 

Jól jellemzi a film lendületét, hogy csak a feliratok alatt kezdtek el feltolulni bennem a kérdések. Az első maga a küldetés volt. F-35-el túl könnyű lett volna. Kellett volna hozzá két géppár: az egyik lefogja a légvédelmet (Suppression of Enemy Air Defence - SEAD), a másik megsemmisíti a célpontokat. Persze egy modern összfegyvernemi műveletben az is előfordult volna, hogy a Légierő B-2 lopakodó bombázókkal kiiktatja a radarokat, és a légvédelem meg is vakult. No persze ebben az esetben nem a Haditengerészetről szólt volna a film. És ha már a légvédelem. A filmben infravörös érzékelőkkel ellátott rakéták indultak a támadó F/A-18-asok után. Ez az irányítási mód jellemzően a rövid hatótávolságú, vállról indított rakéták sajátja, a filmben látható légvédelmi rakéták általában radarvezérlésűek. Persze lehet, hogy itt is a látványon volt a hangsúly, mert filmben látható csali (fáklya) ugyanis csak infravörös vezérlés ellen működik, radarvezérelt rakéták ellen radarcsalit (chaff - szecska) szórnak ki, de az nem ilyen látványos.   

A küldetésen kívül volt még néhány kisebb probléma is a valósághűséggel: az első közülük, ami sokakat érdekelt, hogy lehet-e még valaki 57 évesen százados? Ugyanis az amerikai fegyveres erőknél az up or out rendszer működik,

azaz valaki vagy feljebb lép a ranglétrán, vagy kihullik a rendszerből.

Ezt egyébként egy admirális a filmben Maverick fejére is olvassa. Nem mellesleg látható, hogy mind első részbéli nagy ellenfele, Iceman, mind az akkori Top Gun csoport egy másik tagja, Wizard már tengernagyként szolgál. Az egyedüli logikus magyarázat, hogy különlegesen jó képességei miatt elnézték sokszoros fegyelemsértéseit, azonban elő nem léptették. Bár ez is feszegeti az érvényben lévő rendszer határait, de erről később.  

És ha már Top Gun. A név az amerikai haditengerészet légiharciskolájának mostanra hivatkozássá vált neve volt, amelyet egy olyan korszakban hoztak létre, amikor abban hittek, hogy a technológia képes minden problémát megoldani. Nem, nem napjainkról beszélek. A hatvanas években ugyanis az amerikai katonai körökben eluralkodott az a nézet, hogy a technológia előrehaladtával a hagyományos légiharcra már nincs is szükség, így a legmodernebb amerikai harci repülőgépek mindössze rakétákkal voltak felszerelve. Ráadásul a pilótáknak is csak a hasonló képességű ellenfél elleni légiharcot tanították meg. Hogy azután az alacsony hatékonyságú analóg rendszerek miatt számtalan esetben hátrányba kerüljenek Vietnám légterében a gépágyúval is felszerelt MiG-17/19/21-esekkel szemben. 

Ez a felismerés hozta létre a Dissimilar Air Combat Traininget (DACT), ahol nemcsak a gépágyúval vívott közelharcra képezték ki a pilótákat, hanem egyben a kiképzői/ instruktori képességeket is elsajátították.

Ez az 1969-ben alapított iskola kapta később a Top Gun nevet.

Éppen ezért némileg meglepett, hogy a Top Gun: Maverickben földi csapásmérés a küldetés. Utána olvasva derült csak ki, hogy korábban összevonták az összes hordozófedélzeti repülőeszköz kiképzési és továbbképzési programját, és ebben már valóban oktatnak szárazföldi csapásmérést, azaz bombázást is.

Másik kissé zavaró tényező a sokat emlegetett 9 G-s manőver volt. Alaphelyzetben egy emberre a földi 1 G erő nehezedik, ez a Föld gravitációs ereje. Nagy sebességű manőverek esetén már a II. világháborúban is létre tudtak hozni olyan terhelést, amikor ennek többszöröse nehezedett a pilótákra. Például a híres Stuka zuhanóbombázók esetében rendszeresen előfordult, hogy elájultak a pilóták, amikor ki akarták venni gépüket a zuhanásból. Ez a terhelés azonban jellemzően nem tart néhány másodpercnél tovább. Ráadásul, ahogy el is hangzik a filmben, ez a terhelés az F/A-18 terhelési tartományán kívül esik, így minden alkalommal, amikor ezt végrehajtják, jelentős eséllyel súlyosan sérül a gép. Mint, ahogy a lehetőségek határán műrepült magyar MiG-29-esek egy részével is történt. És akkor a rendszeres engedetlenségről – amit a filmekben bemutatott lazaság ellenére az amerikai fegyveres erők nagyon is komolyan vesznek – még nem is beszéltünk.  

Bár a fenti hibák többsége nem befolyásolta a rég nem látott filmélményt, utólag az jutott az eszembe, hogy

katonai szempontból a cselekmény olyan volt, mint egy állatorvosi ló.

Szinte minden extremitás benne volt, olyan nagyon ritkán előforduló események, amik egy életben egyszer szoktak előfordulni, amikor tényleg minden, de minden összejön. 

De fenti dünnyögéseim ellenére mindenkinek ajánlom a filmet, aki egy kicsit is érdeklődik a terület iránt. Az egészen minimálisan megjelenő progresszivitás, az átélhető emberi érzelmek, a valósághű döntések és döntési helyzetek – mind magánéleti, mind katonai szinten, a gyönyörű, valós környezetben, valódi repülőgépben készült felvételek, és a befogadható mennyiségű visszautalás az első részre mind-mind hozzájárulnak az elmúlt időszak számomra legjobb filmjéhez. 
 

Összesen 42 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés