Blinken és Scholz szerint egyedül az oroszok a felelősek az élelmezési válságért

2022. június 24. 21:16
Az amerikai külügyminiszter úgy véli, az idén 40–50 millió fővel emelkedhet az éhezők száma a világon.

Nem az Oroszország elleni nyugati szankciók, hanem Oroszország Ukrajna elleni háborúja okoz élelmezési válságot, amelynek következtében az idén világszerte 40-50 millió fővel emelkedik az éhezők száma – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter pénteken Berlinben.

Az amerikai diplomácia vezetője a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7 csoport külügyminiszteri találkozója és a csoport soros német elnöksége által szervezett nemzetközi élelmezési konferencia előtt, Annalena Baerbock német külügyminiszterrel tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy

a válság egyetlen oka Oroszország magatartása.

Moszkva az ukrán kikötők blokádjával megbénította a legnagyobb gabonatermelők közé tartozó Ukrajna exportját, és saját kivitelét is visszafogja – fejtette ki Antony Blinken.

Annalena Baerbock aláhúzta, hogy Moszkva „cinikus” módon, hamis információkat terjesztve, a nyugati szankciókkal indokolja az export visszafogását, holott azok nem is vonatkoznak az élelmiszerekre.

Mindketten hangsúlyozták, hogy Oroszországnak lehetővé kell tennie az ukrán gabonaexport-szállítmányozás folytatását a Fekete-tengeren. Egyben megerősítették,  hogy Ukrajnával együttműködve dolgoznak alternatív, szárazföldi szállítási útvonalak kialakításán. Ez azonban a földrajzi és infrastrukturális adottságok miatt igen nehéz feladat - jelezték.

A G7 csoport csúcstalálkozóján is az ukrajnai háborún és annak hatásain lesz a fókusz

Anthony Blinken a több, mint ötven ország részvételével tartott konferencián kiemelte, hogy Washington nem fordít hátat azoknak az országoknak, amelyeket éhínség fenyeget az ukrajnai háború következtében. A háborús övezettől igen távol fekvő országok is megszenvedik a konfliktust, például Libanon, Jemen és Haiti, de az Egyesült Államok a partnereivel együtt igyekszik segíteni. Ezt mutatja a többi között, hogy

a washingtoni törvényhozás májusban 5,5 milliárd dollár pótlólagos forrást biztosított az éhínség elleni nemzetköz küzdelemre

 – mondta.

Aláhúzta, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás világszerte megemelte az élelmiszerek árát, így a rászorulók támogatásával foglalkozó szervezetek, köztük az ENSZ Világélelmezési Program (WFP) költségei is nagymértékben emelkedtek. Ezek a szervezetek a drágulás miatt nem tudják megfelelően ellátni a feladatukat, pénzszűkébe kerültek, ezért több támogatásra van szükségük - fejtette ki az amerikai külügyminiszter, hozzátéve, hogy hazájának kormánya további lépésekre is készül. Ezeket Joe Biden elnök ismerteti majd a G7 csoport vasárnap kezdődő németországi csúcstalálkozóján – mondta.

Olaf Scholz a konferenciát megnyitó – videón közvetített – köszöntőjében kiemelte, hogy kormánya 430 millió euró azonnali támogatást biztosít az ukrajnai háború következtében egyszerre jelentkező élelmezési, energetikai és pénzügyi válság kezelésére az ENSZ keretében szervezett munkacsoport (Global Crisis Response Group) programjához, és a G7-csúcs kiemelt témái közé emelte az élelmezés-biztonság ügyét.

ENSZ: Évtizedek óta nem látott éhínség fenyegeti a világot

A Bajorország tartományi Elmau kastélyszállóban (Scholss Elmau) vasárnaptól keddig tartó találkozóra éppen az ukrajnai háború súlyos globális következményeinek közös, és szolidaritáson alapuló kezelésének elősegítésére hívták meg India, Dél-Afrika, Szenegál, Indonézia és Argentína kormányfőjét – tette hozzá a német kancellár.

Hangsúlyozta, hogy az ENSZ előrejelzése szerint

évtizedek óta a legnagyobb éhínség fenyegeti a világot.

Miközben az élelmiszerek ára meredeken emelkedik és már most milliók éheznek, az orosz blokád miatt nem lehet elszállítani a gabonát az ukrajnai raktárakból, a világ más részein pedig egyre nehezebb a termelés, mert a gazdálkodók nem tudják megfizetni az ugyancsak rohamosan dráguló műtrágyát és üzemanyagot. Ezért a helyzetért „egyes egyedül Oroszország felelős” – mondta Olaf Scholz.

(MTI)

Nyitókép: ANNEGRET HILSE / POOL / AFP

Összesen 75 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hát ezt jól megbeszélték. Még valami? Valami eredmény, esetleg, netántán?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés