Wintermantel Zsolt: Veszélybe kerülhet Budapest költségvetése!

2022. május 25. 11:15

A fővárosi Fidesz-KDNP-frakció vezetője portálunknak azt mondta: a baloldal belső személyi konfliktusai miatt került csapdába Budapest.

2022. május 25. 11:15
null
Nagy Gábor
Mi történt szerda reggel a Városházán?

– tettük fel a kérdést Witnermantel Zsoltnak, a kormánypártok fővárosi frakcióvezetőjének, miután határozatképtelenség miatt elmaradt szerdán a Fővárosi Közgyűlés. „Fontos közgyűlésre készültünk. Dönteni kellett volna a tavalyi zárszámadásról, az abban található, egyébként több mint húsz milliárd forintos maradvány beépítéséről az idei költségvetésbe, budapesti cégek, színházak beszámolóiról, illetve uniós pályázatokról. Ezek a döntések mind-mind szükségesek a főváros mindennapi működéséhez.”

Mint mondta, a Fidesz-KDNP frakciója megjelent kilenc órakor a közgyűlés termében, de a szemközti padsorok üresek maradtak, a baloldali képviselők nem voltak hajlandóak beülni. Karácsony Gergely városvezető pedig közel fél óra késlekedéssel jelentette be, hogy határozatképtelenség miatt elmarad az ülés.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

„Nagyon sajnálatosnak tartom, hogy a baloldal belső személyi konfliktusai miatt csapdába került a főváros és túszul esett a szerdai Fővárosi Közgyűlés. Azt gondolom, a budapesti emberek azért választják meg a grémium tagjait, így a főpolgármestert is, hogy a főváros ügyeivel foglalkozzanak, ne a belső konfliktusokkal” – fogalmazott a képviselő.

Veszélyben a fővárosi büdzsé

Május 31-ig el kell fogadni a budapesti költségvetés zárszámadását a képviselőknek. Ez a törvényi feltétele az állami támogatások biztosításának. Wintermantel szerint épp ezért ez az időszak különösen fontos Budapest életében. Azt még nem tudni, hogy mikor ül össze ismét a grémium, de a frakcióvezető közölte:

rajtuk nem fog múlni a főváros működése.

Visszatér a hanyatló Demszky-korszak

Legutóbb 2008-ban történt a szerdaihoz hasonló eset, hogy egy pártpolitikai vita miatt maradt el a közgyűlés. Akkor Demszky Gábor egykori városvezetőnek többször kellett nekifutnia a budapesti büdzsé elfogadásának, miután a szocialisták és a szabad demokraták nem tudtak megegyezni az MSZP által szorgalmazott egészségügyi átszervezésekről.

Nyitókép: Facebook

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
masikhozzaszolo
2022. június 01. 18:40
Hát ne kerüljön veszélybe. Ki kell bérelni a parlament disznóbőr táskáját, már mondták, hogy nem használják, meg különben is CD, pendriven van. Az megvédi a veszélytől. Azért készült a táska annakidején.
Válasz erre
0
0
Lacika8006
2022. május 25. 17:34
A balodalnak a politika csak egy biznisz. Mindent és mindenkit leszarnak, csak legyen tele a zsebük
Válasz erre
0
0
balbako_
2022. május 25. 16:27
Miután minden pénzt elloptak költségvetést pénz nélkül csinálni, vagy végrehajtani nem lehet.
Válasz erre
1
0
korona.2.0
2022. május 25. 15:06
Ezek a balliberális fickók csakugyan lopnak. Az ellenzék csakugyan lop. Itt valami nagyon nincs rendben. Hogyan fékezi meg az új kormány a rengeteg főpolgármesterhelyettes és számos más aktatologató ingyenélését, állami pénzek rablását ? Csak elvégzett munkáért szabad fizetni !
Válasz erre
0
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!