Ez nem hangzik jól: „legyőzhetetlen szövetségesként” tekint Putyinra az atomhatalom vezetője

Moszkva egy jelentős katonai delegációt is fogadott a napokban.

Szerdáig 232 ezer új fertőzöttet azonosítottak a kommunista országban.
Mint arról korábban már beszámoltunk, Észak-Koreába is megérkezett a koronavírus, a védekezéssel kapcsolatban azonban sajátos tanácsokat osztogatnak az ország lakosságának.
A Rodong Simnun újság például gyömbér-, fűzfalevél- és loncteát ajánl az enyhe tüneteket produkáló betegeknek, amely a COVID-ot nem gyógyítja ugyan, a BBC szerint a tünetek (torokfájás vagy köhögés) enyhítésére valóban alkalmas lehet.
Az állami média pedig nemrégiben interjút készített egy házaspárral, akik azt javasolták, hogy reggel és este sós vízzel gargarizáljanak.
Egyes tanulmányok szerint a sós vízzel történő gargalizálás és az orrmosás hatásos lehet a náthát okozó vírusok ellen, de arra kevés a bizonyíték, hogy lassítaná a koronavírus terjedését.
A súlyosabb betegeknek fájdalomcsillapítókat, például ibuprofent, amoxicillint és más antibiotikumokat javasolnak. Az ibuprofén és paracetamol csökkentheti a lázat és enyhíthet olyan tüneteket, mint a fej- és torokfájás, azonban a vírus ellen ezek is hatástalanok.
Nyitókép: STR / KCNA VIA KNS / AFP