Péter a zárt térben rohangál

Számolnunk azzal a lehetőséggel is, amely szerint ez egy gátlástalan, aljas, gyáva és idióta hazudozó.

A publicista nincs elragadtatva a választás óta az ellenzék teljesítményével.
„Most, ahogy visszanézem, még az is elképzelhető, hogy én is a Fideszre szavaztam – már, ha a Medián kérdezné” – fogalmazott publicisztikájában a Magyar Hang szerzője, mint fogalmazott, annyit tett, hogy „lejegyzem, ahogy a közéletre figyelő választópolgár is lejegyezné, ami, és ahogyan az ellenzék elmúlt hónapjáról az eszébe ötlik.”
A szerző aztán felsorolásba kezd: kezdi azzal, hogy Jakab Péter és Gyurcsány Ferenc a választási eredményeket követő első órában már Márki-Zay Péterre, az egyesült baloldal listavezetőjére hárították a felelősséget. Majd folytatja a Momentum alakuló üléssel kapcsolatos mizériájával. Emlékezetes: a párt hangoztatni kezdte, hogy bojkottálni fogják az Országgyűlés alakuló ülését, de végül meggondolták magukat.
Aztán megemlíti a Jobbik körüli káoszt is, kiemelve először a Szilágyi György barátnőjét érintő nemierőszak-botrányt, majd utána a tisztújítást, aminek végeredményeképpen a pártelnöki pozícióért induló Stummer János kilépett a pártból.
– fogalmazott Dévényi.
Nyitókép: Facebook