Putyin nagy bejelentése: csak nácik és más semmi

2022. május 10. 7:16

Kohán Mátyás
Mandiner
Putyin eredendő tévedése, hogy a véres honvédő háborúját végső soron egy tévképzet ellen, alaptalanul vívja.

Mi, bölcsészek, nem sokat konyítunk a fizikához. Annyit tudunk, hogy a gyémánt a világon a legkeményebb anyag – és valószínűleg még ebben is tévedünk.

De azt pontosan tudjuk, mi a legpuhább anyag a világon, amit egy fél egérsóhajnyi szellő is a visszájára fordít, szanaszét fúj, majd fordított alakban ismét összerendez. Ezt az anyagot úgy hívják: mainstream.

Aki olvasztott fém helyett a mainstreamből olvas ki jóslatokat, az bő egy nappal ezelőttig úgy tudhatta: Vlagyimir Putyin a győzelem napján vagy lezárja a háborút, vagy legalábbis elindítja. Mert az orosz nép ilyen szimbolista költők társasága, ugye, ami beledöglik, ha nem villantanak neki valamit a díszszemlén, meg titokban a Szovjetuniót kéri vissza. 

Most aztán, hogy Putyin a háborúját se be nem fejezte, sem el nem kezdte, csak bejelentette, hogy fontosnak tartja és folytatja, s katonából egyelőre van elege (nem rendelt el mozgósítást), de repülőgépei fogytán (az időjárásra hivatkozva lemondták a légi parádét, bár gyönyörű idő volt), a mainstream

súrlódásmentesen átállt Putyin nem mondott semmit üzemmódba.

Aztán a következő szimbolikus dátumon mehet tovább a pszichologizálás, mehetnek tovább a rendkívül gusztusos megfejtések arról, hogy ki milyen beteg, hány napja van hátra, és mikor tervezi hirtelen egy diplomatikus szívrohamban elveszteni a védelmi miniszterét. Mehet tovább parttalan medrében a kremlinológiai okoskodás egy olyan rendszerről, amelyet esetleg az amerikai hírszerzés ismerhet érdemben, de amit tud, azt az sem mondja el. Ezért is kár a mainstreamből tájékozódni.

Egy szó, mint száz: a latolgatás, pszichológia és kremlinológia nem vezet sehova, ahogy az sem, hogy a tegnapi rövid Putyin-beszédet érdektelenként lesöpörjük az asztalról. Az ugyanis – talán az eddigi, több tízezer karakteres, történészkedő-fenyegetőző tirádák utáni üdítő rövidsége miatt – talán Putyin legőszintébb beszéde a két szakadár népköztársaság elismerése óta. (Javaslat pszichologizáló betétre: az agresszív Putyin hadúr csak katonák között engedi el magát.)

Egy rendkívül egyszerű mondat a lényeg: „Úgy most, ezekben a napokban is a mi embereinkért küzdenek a Donbaszban. Hazánk biztonságáért – Oroszországéért.” Ez a mondat az átkötés a második világháborús érdemek méltatásából és hőstettek felemlegetéséből az aktuálpolitikába, és egy vérfagyasztóan egyszerű jelentéssel bír:

Ukrajna lerohanása szerinte a második világháborúhoz hasonlóan egy honvédő háború – és más semmi.

Ez a szikár mondat üzenet talán azoknak is, akik valami oknál fogva ideológiai szinten is azonosulni tudnak a háború köré épített orosz propagandával.

Az üzenet annyi: ne fáradjatok, ribjata.

Mert a többi, amit az oroszok mondanak, mese habbal. Mese a nácikról (akik valójában egy darab ezred, egy nagy horogkereszt alá összedobálva mindenféle kezelhetetlen elemből a széljobbostól a kommunistáig), mese a népirtásról (ami valójában háború, melyben orosz katona ukrán katonát, ukrán katona orosz katonát lőtt),mese az atomfegyverekről (amik legfeljebb Zelenszkij fejében léteztek gyengébb pillanatokban), mese Ukrajna felszabadításáról (amire jól láthatóan kevés helyen van valódi igény), mese a demilitarizációról (hiszen nettó területszerzésről van szó), és – bár itt nagy a köd – jórészt mese a Hunter Biden által pénzelt vírusgyártó laborokról is (ehhez ugye a Trump-kormánynak kellett volna a saját életének vezetésére is alkalmatlan Hunter Bidenre szupertitkos katonai műveleteket rábízni).

Mindez mese, a honvédő háború ideológiai frontja,

hogy az orosz lakosságnak könnyebb legyen érzelmileg azonosulnia a háborúval, amit egyébként nem ezek a mesék diktálnak, hanem a pőre veszélyérzet.

Feladatunk megőrizni mindazok emlékét, akik szétzúzták a nácizmust, akik örökül hagyták nekünk az óvatosságot, és hogy mindent megtegyünk azért, hogy a globális háború szörnyűsége ne ismétlődhessen meg” – így folytatódik a beszéd, újabb párhuzammal. „Oroszország őszinte párbeszédre hívta a Nyugatot, józan, kompromisszumos megoldások keresésére, egymás érdekeinek számbavételére. Mindhiába. A NATO-országok nem akartak minket meghallgatni, ami azt jelenti, hogy valójában más terveik voltak. Mi pedig láttuk ezt. Nyílt színen folyt a felkészülés a következő büntetőműveletre a Donbaszban, a történelmi földjeink lerohanására, ideértve a Krímet is”; „minden arra mutatott, hogy az összecsapás a neonácikkal, a banderistákkal, akikre az USA és annak másodhegedűsei tettek, elkerülhetetlen lesz”.

Ilyen nyíltan talán még sosem mondta ki Putyin elnök,

hogy mérhetetlenül közömbös számára Ukrajna, az ország, amit éppen szétlő,

s valójában az Egyesült Államok ellen visel hadat – a„történelmi földekre” való hivatkozással ismét, ezredszerre is minden elemében hiteltelenítve az e köré épített meséjét.

Hogy miért nem tudta a Nyugat és Oroszország az érdekszférákról szóló vitát a grúziai háború óta eltelt tizennégy évben őszintén lefolytatni, azt nem tudom. Ha ez valóban lehetséges lett volna, ha Putyin tárgyalási szándéka nem taktikai, hanem stratégiai volt, ez egy történelmi bűnünknek is tekinthető kihagyott lehetőség.

Mindenesetre Oroszország elhitte, hogy meg akarják támadni, és bámulatos módon az Európai Unió már-már az életképtelenségbe hajló pacifizmusa sem volt elég ahhoz, hogy az ellenkezőjéről meggyőzze.

A veszély minden nappal nőtt. Oroszország megelőző csapást mért az agresszióra. Ez kikényszerített, időszerű és egyedül helyes döntés volt.”

Vallom, hogy ez Putyin eredendő tévedése,

ezért a véres honvédő háborúját végső soron egy tévképzet ellen, alaptalanul vívja.

Az a NATO ugyanis, amely Ukrajna tagfelvételét a magyar vétó mögé bújva kényelmesen kitolta volna a végtelenségig, amely minden hadjáratának első két napjában meghasonlik önmagával, és nevezett hadjáratot ebben a szellemben is viszi végig, soha nem jutott volna egyezségre Oroszország letámadásában – a szankciós és fegyverszállítási hév eltérő mértékéből kiválóan kirajzolódik, melyik országokat érdekli ez a projekt egyáltalán, s még az sem biztos, hogy azok, akik ma öntik a fegyvert Ukrajnába, rátámadtak volna egy nekik közvetlenül nem ártó atomhatalomra valaha.

Önök a Hazáért küzdenek, annak jövőjéért, azért, hogy senki ne felejtse el a második világháború tanulságait. Azért, hogy a világban ne legyen helye hóhéroknak, büntetőknek és náciknak” – hangzott az utolsó őszinte mondat, s utána visszavonult a tömeg a mesébe a Nyugat hanyatló értékeiről, az amerikai veteránokról, akik nagyon eljöttek volna a Győzelem napjára, csak nem engedték nekik, meg a nácikról és az ő népirtásukról. A dolgokról, amiket minden bizonnyal maga Putyin sem gondol komolyan.

De enélkül a mese nélkül kibírhatatlan volna a háború terhe,

ahogy az Oroszországtól különb gazdagodó, demokratikus, Európába integrált Ukrajna meséje nélkül sem bírná Ukrajna – sőt, az őt támogató, magát szankciókba verő Nyugat – egy percig sem. A világ háborúban résztvevő része úgy döntött, választ magának egy-egy, nagyjából azonos mértékben hamis mesét, az ellenmese mesélőit pedig üléspozíciótól függően lenácizza vagy lebetegezi, majd egy egérsóhajtásnyit fújva ehhez igazítja a maga mainstreamjét.

Aki viszont figyelt Putyinra a győzelem napján, az egy apró résen keresztül megláthatta az őszinte, pőre nagyhatalmi érdeket.

 

Nyitókép: EPA

Összesen 197 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És mi a gond a nagyhatalmi érdekkel? Amerikának mára politikailag csak az oroszok, gazdaságilag Kína az egyetlen féke és ellensúlya . Az EU pedig mindent megtesz azért, hogy amerikai és brit gyarmat legyen.

Ez a háború NEM területszerzésről, hanem a biztonság megteremtéséről szól Oroszország számára. A biztonság élet és vagyonvédelem.

Még a nagy játékosok sem tudják, hogyan fog végződni.

Az Államok viselt egyszer egy háborút Vietnamban. Napalmmal, vegyi fegyverekkel, rá a teljes lakosságra.

Idővel ezek az emlékek fel fognak elevenedni a nagy szabadság és demokrácia bajnokkal kapcsolatban.

Miután az oroszokkal NEM voltak hajlandók tárgyalni és a saját törekvéseikkel nem álltak le, nem az volt a kérdés, h. az oroszok ebbe belenyugodnak-e, hanem az, h. mikor lesz nekik elég és katonailag próbálják a helyzetet megoldani. Most ez van, kivártak, amíg lehetett.

Az idő és a hadi szerencse fogja eldönteni, kinek volt igaza, addig egyéni vélemények vannak.

Nem. Lengyelül kohacs (fonetikusan) szeretni. Akit szeretek aznnak mondhatom: koham csen. Az n orrhang, majdnem néma. Egymást kohane-nek hívják.

Az ilyesmi név NEM omen, abban az értelemben, ahogy írtad, bár ha a lengyel jelentést vesszük... Az egyik nagypapája református lelkész volt, különben.

Kihagytad, h. kizárólag olyan határ menti településekre, ahol a NEMZETTÁRSAI élnek jogfosztottként, állami zaklatásnak kitéve, az egész országot nézve kisebbségként.

Nem mellékes része a képnek.

Nem ezt mondta, hanem azt, hogy a lengyel kormány úgy játszik rá a választói hisztérikus oroszellenes érzelmeire, s követeli a háborúba való bekapcsolódást, hogy tisztában van vele, ez úgysem következik be, mert a többi NATO ország nem akarja. És ebben igaza lehet.

A mostani elemzésnek viszont nincs érdemi mondanivalója. Egyre nyilvánvalóbb, hogy Putyin azt várta, az orosz csapatok megindulása nyomán gyorsan összeomlik az ukrán rendszer és az ország visszatér az orosz érdekszférába. Nem ez az első 'villámháborús' kudarc a történelemben. Ebben a helyzetben fenn kell tartania az orosz társadalom támogatását a tartós háború mellett is és ezzel próbálkozik, majd meglátjuk, milyen sikerrel. Itt tartunk, ebbe most nem lehet belelátni többet.

A múlt az, hogy a kommunista állam rossz helyen, az oroszok számára hátrányosan hasadt és létrejött egy pöffeszkedő, soviniszta ukrán birodalmi elit, amelyet az amerikaiak felhasználtak arra, hogy mélyen bevonuljanak az orosz érdekszférába, azzal a hosszú távú céllal, hogy a globalista világazdasági elit számára Putyin után megszerezzék az orosz piacot és nyersanyagbázist. Az öregedő Putyin a probléma rendezését nem akarta az utódaira hagyni és elhamarkodott háborúba kezdett.

A jelen pedig az, hogy az oroszok lassan nyomulnak előre és egyre nagyobb pusztítást végeznek. A testvérnép illúzióval alighanem hosszú történelmi időre leszámolhatnak. Marad a nyers orosz területszerző szándék. Az egyértelmű, hogy az egykori orosz-kozák keletukrajnai területeket és a tengerpartot be akarják kebelezni, csak az a kérdés, ez meddig tart és mi lesz utána. Megállnak-e vagy az ukrán emberi és anyagi erőforrások várható megtörése után mégis tovább mennek és az egész ukrán államot vissza akarják kényszeríteni a saját ellenőrzésük alá.

Mire a kívánt területeket megszerzik az még akár őszig is elhúzódhat. Feltételezem, a továbbiak azon múlnak, mekkora áldozatokkal jár majd az elsődleges katonai célok elérése és mennyire sikerül az orosz társadalom támogatásának hosszabb távú fenntartása.

Számunkra mindez nem túl szívderítő perspektíva, mert a tűzszünetig vagy a háború végéig iszonyú demagóg nyomás lesz rajtunk.

“Az oroszok már öt évszázadon keresztül próbálják országuk végső határát meglelni, de sehogy sem sikerül.” (A. L. Kennedy, The Quarterly Review, 1947. január)

Valójában most már hatszáz éve.

Ez a "fickó" folyamatosan jó elemzéseket ír. Nagyon, de nagyon okos srác!

Bezzeg ez a cikked tetszett a nagyérdeműnek.

Elég az oroszpártiság bélyegéből!

https://mandiner.hu/cikk/20220..

Szép kis alak vagy mondhatom! Az előbb még megdicsértél.

nyúlgerinc 2022. május 10. 18:09
@Sulammit
Perfekt!
Gratu.

Ha figyelmesebben olvastad volna a commentemet, nem a cikkről írtam véleményt, hanem a szerzőjéről.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés