Lukasenka: Nem fogunk részt venni Oroszország „különleges katonai műveletében” Ukrajna területén

2022. május 5. 21:03
A fehérorosz elnök szerint erre nincs szükség.

Gyakorlatilag új válsághelyzetté fajulnak a katonai-politikai körülmények Fehéroroszország számára Oroszország és a Nyugat szembenállása közepette – közölte csütörtökön a fehérorosz vezérkar helyettes vezetője. Ruszlan Koszigin szerint „a jelen körülmények között az Egyesült Államok és szövetségesei maximálisan igyekeznek fokozni az Oroszország és Fehéroroszország számára szinte minden létfontosságú kérdés tekintetében az orosz- és fehéroroszellenes büntetőintézkedéseket”.

Koszigin hangsúlyozta, hogy ebbe minden beletartozik „a durva politikai és gazdasági zsarolástól a napjainkban párját ritkító információs nyomásgyakorláson át egészen

a katonai erővel történő közvetlen fenyegetésekig”.

Hozzátette, hogy a fehérorosz határ mentén a migrációs válságra hivatkozva a biztonsági erők több mint 19 ezer tagját vonták össze, akik közül 11 ezren katonák.

„A keleti fenyegetés mítoszának sulykolása, a nyugati országok militarizálódása, valamint a fegyverkezési verseny, ezek napjaink tényei” – hangoztatta. „Ennek alapján a kollektív nyugat jelentősen növelte a katonai egységek létszámát Kelet- és Délkelet-Európában” – mondta. „Mindemellett az észak-atlanti szövetség keleti szárnyának állítólagos megerősítésére szánt eszközök jelentős részét az Egyesült Államok kontinentális részéről dobták át. A kontingens jelenleg 37 500 főt tesz ki, ebből Lengyelországban és a balti államok területén 24 500 külföldi katona állomásozik” – tette hozzá.

A határon összevont NATO-erőktől tartanak

Koszigin a fehérorosz védelmi minisztérium Telegram-oldalán arról is beszélt, hogy az Oroszország és Fehéroroszország határain összevont NATO-erőkből akár csapásmérő egységeket is létrehozhatnak későbbi bevetésre.

„Az Oroszországi Föderáció és országunk határai közvetlen közelében már most ott vannak a NATO erői,

amelyekből rövid időn belül csapásmérő egységek hozhatók létre, hogy aztán bevessék őket, egyebek között Fehéroroszország irányba” – hangsúlyozta.

Koszigin meggyőződését fejezte ki, hogy az Európa Védelmezője fedőnevű, NATO részvételével zajló hadgyakorlat lényegében előkészületként értékelhető keleti irányba indítandó hadműveletekhez.

A fehérorosz elnök azt mondta, hogy nem mennek a csapataik Ukrajnába

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök az AP amerikai hírügynökségnek adott csütörtöki interjújában ismételten hangsúlyozta, hogy Fehéroroszország nem fog részt venni Oroszország „különleges katonai műveletében” Ukrajna területén, mert arra – mint mondta – nincs szükség.

„Fehéroroszország számára rossz, hogy számára két közeli, szomszédos ország harcol egymással”

– mondta. „Meg kell érteniük, hogy az Oroszországi Föderációval a legszorosabb szövetségesek vagyunk. Nagyon szoros katonai-politikai szövetségben állunk. Ezt senki elől sem rejtegettük. Gyakorlatilag egységes hadseregünk van” – jelentette ki.

Lukasenka szerint az Egyesült Államok és nyugati szövetségesei szítják jelenleg a helyzetet Ukrajnában. Felszólította a kijevi vezetést, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy területén véget érjenek a harccselekmények. Beszélt arról is, hogy az Ukrajna keleti térségei státuszának rendezése szerinte nem Moszkvára és Kijevre tartozik, hanem az ott élőkre. Egyben kételyeinek adott hangot, hogy ezek a régiók önként vissza akarnának térni Ukrajnához.

A fehérorosz elnök beszélt arról is, hogy a most tartandó fehérorosz hadgyakorlat válasz a NATO Lengyelországban és a Baltikumban tartott manővereire és semmiképpen sem hozható összefüggésbe az orosz hadművelettel Ukrajnában.

(MTI)

Nyitókép: MTI/AP/Markus Schreiber

Összesen 11 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés