Baljós árnyak: Németország már az oroszok elleni háborúra készül
Boris Pistorius legkevesebb 80-90 milliárd eurós éves védelmi költségvetést szorgalmaz.
A két hónapja tartó katonai konfliktusban Oroszország katonai fölénye miatt erősebb pozícióban van, stratégiájában azonban mintha megdöccent volna. A háború geopolitikai következményeiről Bartha Dániel és Demkó Attila kül- és biztonságpolitikai szakértők ütköztetik majd álláspontjaikat a Mandiner pénteki vitáján.
Az ukrajnai háborút mindkét félnek meg kell nyernie – sem Oroszország, sem Ukrajna és a mögötte álló nyugati katonai szövetség nem engedheti meg a vereség jelentette geopolitikai pozícióvesztést. A tét óriási, ezért törte át a gátat a hadviselés módszere a polgári célpontok lövetésével, a retorika pedig a nukleáris fenyegetés szintjére lépéssel.
A május eleji állapotok alapján mik a maximális háborús célok Oroszország számára, illetve melyik a legoptimistább forgatókönyv Ukrajna számára? Marad egy nyugati-orosz proxyháború, vagy valamilyen fordulat bekövetkeztével akár egy NATO-orosz konfliktussá is eszkalálódhat a helyzet? Ki mit veszthet, és mit érhet el?
Vitaestünkön két külpolitikai szakértő vonja meg a két hónapja tartó háború mérlegét, elemzi a változó orosz és NATO-stratégiát.
Vendégek: Bartha Dániel kül- és biztonságpolitikai szakértő, az Egyensúly Intézet nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója és Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője.
A vitaest házigazdája Maráczi Tamás, a Mandiner főmunkatársa.
Helyszín: Scruton MCC, 1113, Budapest, Tas vezér utca 3-7., Feneketlen-tó.
Időpont: 2022. május 6., péntek 18:00.
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.
Az eseményre regisztrálni ide kattintva lehet.
Nyitókép: Mandiner