Beer Miklós püspök tévedései

2022. április 2. 19:41

Vágvölgyi Gergely
Mandiner
A napokban Beer Miklós püspök interjút adott a Partizán csatornán Gulyás Mártonnak. A videó nagyot futott keresztény körökben is, az azzal kapcsolatos megjegyzések jelentős része pedig inkább a teljes tájékozatlanságról árulkodott, mintsem arról, hogy ma hazánkban egy tudatos, bölcs és ismeretekben gazdag keresztény értelmiségi réteg vinné a hátán az egyházat.

(Püspök atya beszélgetett egyet Márki-Zay Péterrel is – bár inkább a baloldal miniszterelnök-jelöltje beszélt – , amivel kapcsolatban a baloldali kampány kezdetben hamis anyagot terjesztett, majd Szalay László írásában nagyon pontosan mutatott rá a hatalmas kérdőjelekre.) 

Összegezve rögtön: egy, az egyház tanításával több ponton nyíltan szembe menő nyugalmazott püspök neomarxista vloggernek adott nyilatkozata keresztény körökben inkább elrettentő példa kellene, hogy legyen, mintsem hivatkozási alap. Nekünk, keresztényeknek sokkal tisztábban kell látnunk ezekben a kérdésekben, mert csak így kerülhetjük el, hogy a keresztényellenes korszellemnek felülve ne értsük a jelen nagy kérdéseinek összetettségét. (Külön fájdalom, hogy egy szűk papi körben divattá vált radikális baloldaliaknak és az lmbtq-lobbi arcainak nyilatkozgatni, miközben ugyanők keresztény újságírók megkeresését sokszor válaszra sem méltatják...)

Fájó volt hallgatni, ahogy Miklós püspök sok esetben az egyházat támadók toposzait mondja fel.

Hasonlóan fájó volt hallgatni, ahogy támadta saját egyházát, bíborosunkat, Erdő Pétert, püspöki karunkat és szinte a teljes klérust.

Püspök atya számos elévülhetetlen érdemet szerzett az elmúlt évtizedekben, így például a rászorulók segítése, vagy a roma közösség felzárkózásának támogatása terén, most azonban, úgy tűnik, hajlandó volt több társadalmi kérdésben is félre tenni a Katolikus Egyház Katekizmusát és megfelelni a baloldali-liberális elvárásoknak. Az egyházellenes erők persze állva tapsoltak a műsor láttán. 

De nézzük akkor a témákat, amik alapján Miklós püspök szomorú – és amelyek alapján vele együtt sok keresztény testvérünk jár tévúton. Látni fogjuk, hogy a szakpolitikai valóságok cáfolják a balos propagandát, aminek Miklós püspök egyszerű eszköze lett.

Migráció

Szögezzük le rögtön, hogy a pápára hivatkozni e tekintetben csupán annyit jelent, mint közéleti megszólalást idézni, a pápa ugyanis csak hit és erkölcs dolgában tévedhetetlen (a szigorúan rögzített feltételek mellett), míg a migrációs válság hátterét tekintve gazdasági és politikai jellegű jelenség. Miklós püspök azt mondja, jó lenne azt segíteni, hogy inkább senkinek ne kelljen útnak indulnia. A valós helyzet az, hogy a „csúnya kormány” épp ezt támogatja, méghozzá erőn felül: a Hungary Helps program világszinten is párját ritkítja, az első és egyetlen olyan ország vagyunk, ahol kormányzati szakpolitika szintjére emelkedett az üldözött keresztények megsegítése.

Mára több mint félmillió embernek tudtunk segíteni abban,

hogy ne kelljen belső vagy külső menekültként élnie az életét, miközben anyagilag is jól jártunk,

a fejlesztési programok ugyanis egy főre visszaosztva olcsóbbak voltak, mint ugyanennyi ember (viszonylag kilátástalan) európai integrációs kísérletének finanszírozása. Azt is látjuk, hogy a migrációs válság keretében nem elsősorban (háborús) menekültek érkeztek Európába, így az ő befogadásuk sem morális, sem jogi szempontból nem volt kötelezettségünk (a nemzetközi jog szerint az első biztonságos országig van menekültjoguk, amit kötelező elismerni, ettől mi földrajzi szempontból meglehetősen távol esünk).

A népszavazásokkal kapcsolatban Miklós püspök alkotmányjogi tájékozatlanságára vall, hogy összetettebb kérdéseket látott volna szívesen, holott az Alaptörvény (és azt megelőzően a posztkommunista alkotmány is) rögzíti, hogy csak egyértelmű, igennel vagy nemmel megválaszolható kérdéseket lehet népszavazásra bocsátani. Megfejteni is nehéz, miért gondolja, hogy lehetséges a közvetlen demokrácia eszközét bonyolult kérdéseken keresztül hatékonyan működtetni…

Hogy a valódi menekültekkel hogyan bánik hazánk, az éppen ezekben a hetekben mutatkozik meg.

Egyházi és civil szervezetek, magánszemélyek és az állam egymást segítve feszül neki, hogy minden ukrajnai menekültet érdemben támogatni tudjon. Lakosságarányosan mi segítettük eddig a legtöbb ukrajnai menekültet. Az elmúlt hetekben több keresztény szeretetszolgálat vezetőjével volt szerencsém beszélni, akik rendkívüli elismeréssel szóltak arról, ahogy az állami szervek végzik a munkájukat. 

(Az külön érdekes, hogy politikai szinten azok aggódnak a menekültekért, akik 2004-ben saját nemzettestvéreink kettős állampolgárságára nemet mondtak, példátlanul állítva szembe egymással magyart és magyart. Az volt csak gyűlöletkampány, Püspök Atya, emlékezzünk csak vissza...!)

Egyházfinanszírozás

Szép toposz ez is, nem csak az egyházat kívülről támadók számára, hanem, úgy látszik, még egy püspöknek is. Ide linkelek egy interjút, amit a közelmúltban készítettem Udvardy érsek atyával, aki nagyon szépen tisztázta, miről is van szó valójában és hogy az egyház csak azt kapja, ami jár neki például a II. világháború után elvett földek kárpótlásaként, egy fillérrel sem többet. (Az interjú utolsó 3 kérdése és válasza kapcsolódik ehhez a témához.) Tehát remek dolog, hogy az egyház tartsa el magát és ne legyen állami pénz a rendszerben, de a helyzet az, hogy az állam elvette azokat a termelőeszközöket, amikkel el tudtuk tartani magunkat, majd nem adta vissza és csak ezt kompenzálva kapunk forrásokat, plusz olyan tevékenységekre – így oktatási, szociális és a kulturális örökséghez kapcsolódóakra – amelyek közérdekű feladatvégzések. 

Az egyházi örökség megbecsülése az elmúlt 12 év fókuszában volt.

Nézzük csak végig katolikus híroldalak esti hírleveleit: nincs olyan nap, hogy ne számolnának be arról, hogy hol szenteltek fel felújított, vagy éppen újonnan épült templomot, plébániát, katolikus közösségi házat, bölcsődét, óvodát, iskolát.

És ez csak a katolikus hírfolyam, a protestáns egyházakról még nem is beszéltünk. Én azt hiszem, ezekre a fejlesztésekre büszkének kellene lennünk és örülnünk kellene nekik. Puskás Balázs udvariasan mutatott rá a napokban arra, hogy püspök atya egyházmegyéjének mind a 29 egyházi fenntartású iskoláját állami források segítségével újították fel az elmúlt évtizedben – akkor ezzel nem volt semmi baj. (De emlékszünk még azokra az évekre, mert annyira azért nem voltak messze, amikor a szocialista-szabad demokrata kormányok az egyházak kivéreztetésén munkálkodtak és a vatikáni szerződés felmondását készítették elő. Megjegyzem, ennek a kornak emblematikus figurái ma előkelő helyen szerepelnek az ellenzék választási listáján, illetve ma is tanácsadóként dolgoznak ellenzéki pártok holdudvarában.) 

Azért egyébként, mert állami támogatással újítjuk fel a templomainkat,

nem kerülünk sem függő, sem kiszolgáltatott helyzetbe.

Ezt a párhuzamot gyakran megvonják, de még senki nem támasztotta alá racionális eszközökkel. 

És ha már állami pénzek: azt hiszem, életre szóló hitélmény és megerősödés volt mindannyiunk számára az Eucharisztikus Kongresszus. Meglehetősen kevés olyan állam van ma a nyugati féltekén, amelyik így állt volna a legszentebb oltáriszentség ünnepléséhez: pénz, paripa, fegyver adott volt. Mégsem lett októberre a katolikus egyház hűbérura Orbán Viktor… 

„Egyre kevesebben vannak...” 

Lehet, hogy csak én nem értem, mi köze a regnáló kormányzatnak ahhoz, hogy egyre kevesebben vagyunk a templomokban, de félő, hogy Miklós püspök érvelése hibádzik inkább. Az, hogy egyre kevesebb a vallását gyakorló katolikus/keresztény, sok évtizedes folyamat (a rendszerváltáskor volt egy rövid felívelő szakasz, amikor már nem kellett attól félni, hogy a baloldali, diktatúrára építő állam retorziót alkalmaz veled szemben, ha templomba jársz). Ezt a jelenlegi kormány nyakába varrni diplomatikusan szólva sem elegáns, főleg egy olyan pap részéről, aki ezeket az évtizedeket saját szemével láthatta. Jól hangzó megállapítás, de nem igaz.

Olvasom itt-ott, hogy néhányan azt írják: ismernek olyan fiatalt, aki a kormány miatt nem jár templomba. Ezt is nehéz hova tenni, én inkább arra gyanakszom, hogy

az adott fiatal inkább kifogást keres

és valójában még nem áll készen nagyfokú elköteleződésre Krisztus misztikus testével, az egyházzal.

Iványi Gábor

Másik ember személyes hitét megkérdőjelezni senkinek sem áll hatalmában, nem is szabad, így ezt természetesen én sem fogom megtenni, sem Beer Miklós, sem Iványi Gábor vonatkozásában. Ez kizárólag rájuk és Istenre tartozik. Azt a megjegyzést ugyanakkor elhelyezem, hogy egy eretnek kisegyház (vagy inkább így: szekta) feldícsérése semmilyen körülmények között nem egy katolikus püspök feladata. 

Korrupció

Az, hogy a választói emlékezet mennyire szelektív és rövidtávú, ez a téma bizonyítja legjobban. Ne gondolja, nagyon kérem, senki, pláne, aki hírfogyasztó ember volt már 2010 előtt is, hogy a baloldali kormányok idején nem volt legalább ekkora a korrupció Magyarországon. A különbség, hogy akkor nem ezt szajkózta egész nap a baloldali és liberális média és többek között Strabagnak hívták; nem volt tehát jól megjegyezhető és megszemélyesíthető arca, de még csak itthon sem maradtak a pénzek, hanem külföldre vándoroltak és ott fektették be őket. Félre ne értsen senki: a korrupció bűn, a bűnt nem szabad elfogadni. Egyetlen forint korrupció is több annál, mint ami elfogadható. Ugyanakkor korrupció mindig és mindenhol volt és lesz, még a mintaállam Svájcban is létező jelenség. Küzdeni kell ellene, de ne csináljunk úgy, mintha újkeletű jelenség lenne! 

Az, hogy a „tiszták koalíciója” tagjai nap nap után buknak le korrupciós ügyekkel,

az, amit a fővárosi, keresztény testvérek által is hatalomba segített liberális vezetés az elmúlt másfél évben művel a közpénzekkel, egyenesen mutatja, hogy a korrupció sajnos nem jobb- vagy baloldali jelenség és egy fillérrel sem lesz jobb a helyzet, ha a baloldali-liberális ellenzék kerül hatalomra. 

Korrupció tekintetében nagyon fontos ugyanakkor megjegyezni: balról rendszeresen érvelnek azzal, hogy az elmúlt évtized felmérései szerint növekedett a korrupció. Látványos szalagcímek születnek, amik szerint még Románia is jobban áll nálunk, mi meg mondjuk Zaire szintjén vagyunk. No, aki ezt elhiszi, az életben nem járt még Romániában 10 percre sem... De, ami fontosabb: nincs olyan mérési metodológia, ami magát a korrupciót mérné. Ezek a szervezetek a „korrupció érzetét” mérik, azaz gyakorlatilag specifikus közvélemény-kutatást végeznek, amiben részben újságírókat, részben közembereket kérdeznek arról, benyomásuk szerint mekkora a korrupció az országukban. Na most, egy olyan országban, ahol az online teret 12 éve kiabálják tele azzal, hogy „most aztán végünk, akkora a korrupció”, nyilván azt fogja mondani az egyszeri hírfogyasztó, hogy szerinte nagyon nagy a korrupció, így tehát önbeteljesítő jóslat módjára épp ezt alátámasztó „felméréseket” publikálnak majd a – kapaszkodjunk meg – liberális hátterű szervezetek. 

Ez ma Magyarországon ilyen fontos kérdés?

Mármint az LMBTQ-lobbi előretörése. Vagyunk jónéhányan, akik hosszú évek óta figyelemmel kísérjük ezt a témát, írunk róla, foglalkozunk vele, látjuk a nemzetközi folyamatokat és beleástuk magunkat a hazai lobbi működésébe. Igen, ez ilyen komoly kérdés. A gyermekvédelmi törvény és a népszavazás preventív jellegű, mert mi még nem tartunk ott, ahol pl. az Egyesült Királyság, Németország, vagy éppen Kanada, az USA. De hát a cél éppen az, hogy ne is tartsunk ott, ha lehet, soha. 

Nyilván a 444, a Telex, vagy a Szemlélek nem igazán közöl cikkeket erről (így tehát az innen „tájékozódó” atyák sem lehetnek igazán képben), csak azt írják le címlapon, hogy én pl. homofób vagyok, amiért az egyházam tanításának megfelelően nem támogatom, hogy azonos nemű párok „házasságra” lépjenek, vagy gyermeket fogadhassanak örökbe. (A jobboldal viszont, velük ellentétben, nagyon gyűlölködő, ugyebár…) Rétegzettebb tájékozottsággal, az IFTCC konferenciák nyomon követésével, a szakirodalom megismerésével azonban tisztázódik a kép. Igen, ez fontos probléma, amivel kapcsolatban a kormányzat felismerte a jeleket és éppen keresztény szervezetek kérésére határozottan lépett.

Igen, fontos, hogy népszavazzunk és négy nemet ikszeljünk.

London ma már könnyen elérhető. A legtöbben könnyedén vehetnek egy párezer forintos fapados repjegyet, hogy kimenjenek és megnézzék, hol tart nyugaton a liberális agymosás, amihez megdöbbentő módon itthon keresztény öndefinícióval bíró szerkesztőségek is csatlakoztak. Minden harmadik plakát a lobbié, szivárványos közúti burkolatok, a „94 társadalmi nem” valamelyikét szimbolizáló közlekedési lámpák, érzékenyítő programok a tévétől az utcán át az óvodákig. Egy kedves családtagom a napokban a Times Square-en járt New Yorkban, ahol minden második hirdetés a lobbi üzeneteit tolja. Naivitásra vall azt gondolni, hogy ami begyűrűzött ezekbe a társadalmakba, a mögöttes gazdasági és politikai érdekek miatt nem akar majd Közép-Európában is meghonosodni.  

Mi az, amiben igaza van Beer Miklósnak?

Mindezzel együtt igaza van Miklós püspöknek abban, hogy mi, katolikusok több tekintetben „gyöngén állunk”, főleg történelmi összehasonlításban. De erre éppen nem az a megoldás, hogy felhigítjuk a tanítást és liberalizáljuk az egyházat, valamint a korszellemet majmoljuk, hanem az, hogy megerősödünk hitünkben, visszatérünk az alapokhoz és szigorúan vesszük Jézus Krisztus és az egyház tanítását, a szentségeket, az imát és a böjtöt. 

Nagyon kérem keresztény testvéreimet, hogy tiszta forrásokból tájékozódjunk,

széles összefüggéseiben vizsgáljuk az eseményeket

(nagyon fontosak az eszmetörténeti aspektusok, a kortárs szellemi folyamatok, a nemzetközi összefüggésrendszerek), mert ezek nélkül végzetesen nagy hibát követhet el az ország... 

Hogyan szavazzon egy katolikus?

Ezért fogok talán a leginkább kapni, de vállalom. A helyzet az, hogy ha komolyan vesszük a hitünket és azt, amit az egyházunk tanít, nem szavazhatunk kényünk és kedvünk szerint. Aki katolikus emberként liberális és balos pártokra szavaz, az a következők közül legalább egy dologgal nincsen tisztában:

1. miket foglal magában az Egyház társadalmi tanítása;
2. miket jelenít meg ezen pártok programja, politikai törekvése;
3. miért állnak ezek antagonisztikus ellentétben. 

Eljátszhatja persze a kritikus értelmiségi muris szerepét, a helyzet attól még ez. 

Tehát rendben, tételezzük fel, hogy valaki katolikusként valamiért nem akarja támogatni a minket támogató politikai erőket a folytatásban. Nekik alapvetően - ha komolyan veszik az egyházi tanítást - marad az érvénytelen szavazat, vagy valamelyik kis pártocska.  

A fentiekről kiváló összegzést ad az egyre színvonalasabb katolikus.ma háttéranyaga.

Ebből idézek: 

A Tanítóhivatal tanítása szerint „a megalapozott keresztény öntudat nem engedi meg olyan politikai program vagy törvényjavaslat támogatását, amelynek tartalma ellentétes a hit és az erkölcs alapvető tételeivel”.

„Ez a helyzet az abortuszra és az eutanáziára vonatkozó törvények esetében (nem tévesztendő össze azzal, amikor valaki lemond a rendkívüli kezelésekről, ami erkölcsileg legitim). Az ilyen törvényeknek meg kell védeniük az élethez való alapvető jogot a fogantatástól a természetes halálig. Ugyanígy emlékeztetni kell az emberi embrió jogainak tiszteletben tartására és védelmére vonatkozó kötelezettségre.

Ehhez hasonlóan védeni és támogatni kell a családot,

amelynek alapját egy férfi és egy nő közötti monogám házasság jelenti, és amely egységében és stabilitásában védelmet kap a válásra vonatkozó modern törvényekkel szemben. Más együttélési formák semmiképpen sem helyezhetők a házassággal azonos szintre, és nem is kaphatnak jogi elismerést.

Ugyanez vonatkozik a szülők szabadságára gyermekeik nevelése kérdésében; ezt az elidegeníthetetlen jogot az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is elismeri. Hasonlóképpen, figyelembe kell venni a kiskorúak társadalmi védelmét a rabszolgaság modern formáitól (például a kábítószerrel való visszaélés és a prostitúció). Szólnunk kell továbbá a vallásszabadsághoz való jogról és a gazdaságnak az emberi személy és a közjó szolgálatában álló fejlesztéséről, amely tiszteletben tartja a társadalmi igazságosságot, az emberi szolidaritás és a szubszidiaritás elvét. (…) Végül meg kell említeni a béke kérdését (…), amely az erőszak és a terrorizmus abszolút és radikális elutasítását követeli meg, és állandó és éber elkötelezettséget kíván minden politikai vezetőtől.” 

Nagyon kérem, hogy ne a tanítást felpuhító és mérsékelten tájékozott püspök és egy újmarxista srác beszélgetéséből merítsünk „információkat”, hanem menjünk vissza a forráshoz és katolikus egyházunk tanításának megfelelően mérlegeljük felelősségünket!

 

Összesen 85 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Nem láttam az interjút, de megnézem.

Nektek mindenki buzi, ukrán, komenista, ha nem azt a mantrát nyomja, amit ti elvártok.
Pláne, ha a példátlan korruptságotokat és a gátlástalan pénzéhségeteket is megemlíti!

Vszg. NEM ez, amiben élünk, minden világok legjobbika. Soha nem látott anyagi bőségben, kényelemben élünk, két keresetből. Ebben a világban kevésbé van helye a gyermek-áldásnak, mert egy gyerekkel, többel pláne, sokat kell foglalkozni, a gyereket el kell látni. Lehetőleg nem a nagyszülőknek és nem a napköznek, hanem az édesanyának leginkább, elég sokáig. A kor NEM fogékony ezekre a megfontolásokra, sokkal több részmunkaidős állás lehetőség kéne. A napközi ellátásba fektetett pénz, NEM arányos, még mindig nem, a megnövekedett igényekkel.

A permanens időhiányba egyre kevésbé fér bele a rendszeres, családos részvétel a vasárnapi misén, istentiszteleten.

Mindenesetre, az, h. Orbán egyáltalában, a Jóisten mindnyájunk felett-el fejezi be a beszédeit, h. a vallás v. erkölcstan kötelező, h. a történelmi egyházak megkapják a közjó terén kifejtett tevékenységüket és ezáltal társadalmi jelentőségüket elismerő állami támogatást, még néhány jobboldali kormány alatt pozitív változást eredményezhet.

A vallásukat gyakorló emberek boldogabbak, biztosabban állnak a lábukon nehéz helyzetekben.

Egy vigaszunk lehet: az egyházat nem a pápa, hanem a Szentlélek vezeti.
Nem a pápához, hanem a jézusi tanításokhoz, Istenhez kell hűnek lennünk.
Minden más elmúlik.

Amikor egy püspök beleszólhat a politikába, mert a Fideszt szidja!
Farizeusok.

A cikkben a linkelt videóban, ahol Beer és Márky édelegnek felkékszalagozva, ez utóbbi a békepapokhoz hasonlítja a ma a kormánnyal nem szembeszegülő papokat, azt a látszatot keltve, mintha a kommunizmusban nem üldözték volna kegyetlenül az egyházakat. A békepapok voltak azok, akik ezzel a marxista diktatúrával kollaboráltak, you know, mister Márki?
A katolikus egyházat megfosztották a javaitól, manapság kárpótolják valamennyire őket, hogy méltóbban tudják ellátni feladataikat, és ez nem tudom, miért fáj Beernek?
Viszont ha a háborúpárti, gyerekellenes baloldal a hóna alá nyúl, akkor tapsikol. Valószínű, hogy a hiúságát legyezgeti, hogy Márki, Gulyás Marci és hasonlók keresik a társaságát. Márkinak tanácsokat is ad egyházi ügyekben.
Furcsa.

Egy hívő katolikus embernek eléggé fájdalmas Beer püspök véleményét hallgatni, nézni.
Majd megnézem, de ma nem akarom Beer véleményén felhúzni magam.
Neked viszont Gergő köszönet.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés