Európa meggyengülése szemmel látható – Udvardy György érsek a Mandinernek

„Őseink hite a jövő reménye” – miért ezt választották a főegyházmegye új mottójául? Olyan kort élünk, amikor őseink hitét a jövő generációi minden eddiginél nagyobb arányban utasítják el… 

Olyan, jól megfogható üzenetet kerestem, amelyhez a hívek és a papság is kötődni tud, valamint a tevékenységeinket is összefoglalja. Nem a jelszavak kedvéért, mert azok gyorsan változnak, inkább az volt a cél, hogy segítsen rendezni a gondolatainkat. Így találtam rá erre a mottóra, amit az 1938-as eucharisztikus kongresszus idején fogalmaztak meg a veszprémi hívek és a Boldog Gizella-kápolnában helyeztek el, így tehát főegyházmegye ősi forrásához kötődik. Ahogy élünk és ahogy a jövőbe tekintünk, az nem előzmény nélküli. Őseink, akik döntöttek, küzdöttek, a miénknél nehezebb időszakokban is ragaszkodtak Krisztushoz, mert tapasztalták, hogy Jézus ad értelmet az életnek, döntésnek, kapcsolatnak, kultúrának. 

Tény, hogy kulturális szempontból nagy változásokon mentünk keresztül, miközben az egyén számára leszűkült az idő fogalma. A technikai eszközök árnyékában egyre inkább úgy gondoljuk, hogy nincs szükségünk a múltra és tulajdonképpen nem is nagyon érdekel a jövő, ha mégis, akkor leginkább rövidtávon és vágyvezérelten. Ezért is szükséges, hogy tekintsünk a gyökereinkre: a múlt értékeinek legyen értelmezési pontot adó ereje a ma számára. Amikor pedig a jövőbe tekintünk, ne csak magunkra gondoljunk, hanem a közösségeinkre, a társadalomra is és nem csak a közeljövőt szemléljük, hanem arra is gondolnunk kell, mi lesz tíz év múlva. Sok arra vonatkozó kérdést nem teszünk ma fel (egyénileg és közösségileg egyaránt), hogy mitől működik egy társadalom. Polemizálunk arról, ki gondolja jól vagy rosszul, de az alapokig nem jutunk el. Múlt és jövő összekapcsolása azt is kiemeli, hogy a múltban már nem tudok cselekedni, a jövő még nem áll rendelkezésemre, de jelenleg tudok: a mostani döntésem, a mostani cselekedetem az, amivel jövőt tudok építeni. 

Nemrég videóüzenetben fordult a veszprémiekhez, amelyben a kezdődő vári beruházásokról szólt. Hogyan fogadta a terveket a székváros közössége? 

A várakozást és a kíváncsiságot érzékelem, hiszen egy régen várt beruházásról van szó és nem is tudom, mikor esett meg utoljára, hogy a várnegyed nagy részét egyidejűleg újították fel. Most itt a lehetőség egy közös szellemi tartalom megjelenítésére.

Az előkészítési folyamat rengeteg szakember bevonásával műhelymunkaként zajlott. A terveket folyamatosan egyeztetjük a szakemberekkel. A felújítási program persze nagy terhelést jelent a város számára, hiszen nagyszámú ingatlant kell felújítani, jelentős méretű beruházásról beszélünk. A közlekedést, akár a mindennapi szokásrendszert is érintheti, ráadásul a belvárosban. De azt szeretnénk, ha közösen tudnánk örülni annak, ami lesz, akkor is, ha előtte nehézséggel jár majd, mert bizonyosan lesz ilyen tapasztalat. 

Beszélt arról is, hogy az állami szereplőkkel jó az együttműködés helyben és országos szinten egyaránt. Említette például Porga Gyula polgármestert és Navracsics Tibor kormánybiztost is. Rendszeresen egyeztetnek? 

Igen, az előkészületekről is és arról is, milyen küllemet érdemes adni a programmal a városnak. A felújítás és az Európa Kulturális Fővárosa projekt összeér, ennek fényében folyamatosan vizsgáltuk, milyen programokat tudunk a várban elhelyezni, mire és hogyan készüljünk fel. Megismerve a kulturális igényeket, a palota egyik szárnyát úgy alakítjuk ki, hogy akár világhírű művészek magas színvonalú fogadására és kiszolgálására is alkalmas legyen, támogatva és segítve ezzel a városi rendezvényeket is. 

A videóban úgy fogalmazott: vallási és liturgikus megújításról is beszélhetünk a fejlesztések kapcsán. Ez mit jelent pontosan?

A tizennyolc épületből történeti és művészettörténeti szempontból is kiemelkedőek a templomok és a kápolnák. Ezek közül is a legjelentősebb a székesegyház, amelyen jelenlegi állapota miatt teljes felújítást kell elvégezni: átvizesedtek a falak, ki kell cserélni a padozatot, a fűtésrendszert, valamint a ’70-es évek közepén kialakított stallumrendszert, ami abszolút idegen a székesegyháztól. Ezt a templomot úgy szeretnénk kihangsúlyozni, mint székesegyházat, mint a püspök katedrálisát, azaz a helyet, ahol a püspök széke van, ahol végzi tanítói és liturgikus szolgálatát.  Az 1907 és 1910 közötti felújítás idején szándékoltan egy ősi bazilika-stílust alakítottak ki, mi pedig ezt a logikát szeretnénk követni. Mindennek lényege, hogy szolgálja az ünnepeinket. A Szent György-kápolna egyszerre képvisel művészeti értéket és történelmi jelentőségű régészeti leletegyüttest. Amikor védőtetőt kapott bő hatvan éve, akkor ennél többet a kápolnáért nem lehetett tenni. Most azonban lehetőségünk nyílt arra, hogy a székesegyház keresztelőkápolnáját alakítsuk ki benne, ahogyan az a középkorban is volt. Fejlesztjük a Gizella-kápolnát is, ott fogjuk elhelyezni a Boldog Gizella-ereklyét, amelyet elődeim Passauból kaptak. A célunk, hogy a látogatót ne csak a művészeti érték, de a szakralitás is megérinthesse. Sok turistára számítunk, de szeretnénk biztosítani a zarándokok lelki szükségleteit is, hogy imádkozhassanak, elcsendesülhessenek, hitben gazdagodhassanak. 

Olvasom, hogy a fejlesztési program „kvalifikált munkahelyteremtő beruházás”. Ez alatt mit érthetünk? 

Jelenleg 120 ezer ember érkezik a várba évente, a fejlesztések után pedig reményeink szerint ez a szám emelkedni fog. Az ő fogadásukhoz olyan munkatársakra van szükségünk, akik azon túl, hogy a turizmus szakmai szempontjai szerint is felkészültek, otthon vannak az egyházban, a kultúrában, a közösségépítésben, ezen felül hitelesen tudnak beszélni az ide érkező hívőkkel és nem hívőkkel egyaránt, ráadásul mindezt idegen nyelveken is meg tudják tenni. Ez komplex felkészültséget jelent.

A turisztikai munkatársak sok esetben az egyház arcai, velük találkoznak a látogatók, felkészült és hiteles emberekre van tehát szükségünk, számukra teremtünk új munkahelyeket. 

„A hit, amely nem teremt kultúrát, valójában nem hit.” Milyen kultúrateremtő víziója van ma a Veszprémi Főegyházmegyének?

A koronavírus csillapodásával a közösségeink újraélednek és sokszor reflexszerű válaszuk a helyzetre, hogy úgy folytassák tevékenységüket, ahogy a járvány előtt tették. Ez azonban nem lehetséges, mert az elmúlt két év nagyon sok dolgot megváltoztatott: a bizalmat, a tudáshoz való viszonyulásunkat, társadalmi kapcsolatainkat. Közben számos olyan dolgot megtanultunk, amelyek korábban nem szerepeltek a kompetenciáink között, például a digitális tér. Mivel lényegileg változott a hitünk körülményeit biztosító közeg, új kérdéseket kell megválaszolnunk. Amikor például a templomokat be kellett zárnunk, segítség volt az online közvetítés. Ám most, amikor ott lehetnének a szentmisén, vannak, akik a kényelmet választják és inkább otthonról követik azt.

Ezzel párhuzamosan folyamatosan változik az egyházmegye településszerkezete (a pandémia során például rengetegen költöztek tartósan a Balatonhoz), így tehát a közösségek építésében, a hozzánk érkezők integrálásában is nagy feladataink vannak. Dinamikus hitet remélek! Ezekre a feladatokra örömmel tekintek, mert új lehetőségeket jelentenek számunkra az örömhír terjesztésére.

Lesznek hívek, akik a megújult épületeket élettel töltsék meg?

Ferenc pápa is figyelmeztet arra, hogy a kényelem elgyengít minket kitartásunkban, állhatatosságunkban, a jóért való küzdelemben. Ettől függetlenül a jóért meg kell küzdenünk, ami nehezebb, ha a kereszténységünk meggyengül. Gondolhatunk itt a kultúra átformálására, a média gondolkodásra gyakorolt hatására, a nagyobb európai országokban a keresztény pártok gyengülésére.

Végső soron az ember gyengült meg a kényelemből fakadóan, ezért gondolkodik másként a hivatásairól: a házasságról, a papságról, a szerzetességről is. Ehhez a jelenséghez sorolom a részvételi szándék csökkenését is. „Kényelmes vagyok, majd megnézem utólag, majd bekapcsolódok online…” De vannak olyan események, ahol jelen kell lenni, mert maga a jelenlét ad formáló erőt. Ezen sok neveléssel és az élet közvetlen, radikális igényeinek figyelembevételével lehet segíteni.

Mit ért ez utóbbi alatt? 

Például a szegénygondozást. A rászoruló ember (akár fizikailag, akár lelkileg, akár mentálisan) segítséget vár, konkrét és közvetlen igénye van. Ugyanígy azonnali választ igényel az oktatás, a nevelés, a hitre nevelés, a teremtésvédelmi krízis, illetve napjainkban a háborús helyzet. Utóbbi olyan kérdéseket vet fel, amelyekre a békében évtizedekig nem szoktunk gondolni.

Mi az autentikus keresztény válasz a háborúra?

Szögezzük le: a háború soha nem megoldás! Rengeteg igazságtalansággal, szenvedéssel, fájdalommal és halállal jár. Mivel pedig békét nem egyenrangú felek, hanem győztes és legyőzött kötnek, az általában újabb háború magvetése. A média segítségével a háború ma a szemünk előtt zajlik, ennek ellenére sérül az igazság, a pontos tájékozódás lehetősége. Emlékezhetünk arra a cikkre, amiben hosszú napokkal az orosz támadás előtt már megírták, hogy elkezdődött – majd gyorsan eltüntették. Tömegek éreznek most félelmet, bizonytalanságot. A békére törekvést azonban nem lehet és nem is szabad feladni!

A mindennapi háborúskodásaink is ezt szimbolizálják: nem szabad egymásnak feszülnünk véleménykülönbségek miatt. 

Miután felépült a koronavírusból, akkor is azzal a kéréssel fordult az Önt hallgatókhoz, hogy olyan szavak hagyják el ajkukat, amik a bizalmatlanság szítása helyett a bizalom építésére alkalmasak. Kampányidőszak van, a közbeszéd állapotán sokan sajnálkoznak. Véglegesen elveszítettük a lehetőséget, vagy van még esély, hogy megértsük egymást?

Kétségtelen tény, hogy a hangos kommunikáció inkább emlékeztet háborús stratégiai eszközre, mint hagyományos közbeszédre. Az is megdöbbentő, hogy Európa-szerte, de nálunk is egyre kevésbé van szükség tartalomra egy-egy kampányban – ezt fájlalom. Természetesen nem újkeletű jelenség a politika bulvár- és botrányszemlélete, a kétpólusúvá váló szembenállás. Ebben a térben sajnos sokszor kizárt a kompromisszum lehetősége. De ezen a ponton kerül képbe a kereszténység lényege. Idei nagyböjti üzenetemben a döntés jelentőségét hangsúlyozom; mi ismerjük Jézust, ezért van lehetőségünk új módon látni és értelmezni a világot, a döntéseinket pedig ennek megfelelő szavak és gesztusok kíséretében hozhatjuk meg. A keresztényeknek más kifejezéseket kell használniuk, mert ha ugyanazokat alkalmazzák, mint mindenki más, akkor nem fogjuk tudni formálni a világot. Igen, van esély, hogy megértsük egymást: a Krisztusi úton.

Milyen szavakat ajánl a keresztények figyelmébe?

A mi szavaink a béke, az érdeklődés, az őszinte kérdés-válasz, az igaz beszéd, a tekintélytisztelet, a köszönet, a hála, a bocsánat kérés, a megbocsájtás, az egymásra figyelés, az odaadás, a küzdelem, a hűség, a szabadság, a boldogság. 

Ha már a tekintélyt említi: gyakori vád az egyházzal szemben, hogy önnön tekintélyét veti sutba, amikor – ahogy mondják – „lefekszik a politikának”…

Kedvenc fordulata ez a kritikusainknak, leginkább az anyagi kérdésekkel összefüggésben szokták felhozni. Amit mi fel tudunk kínálni a társadalomnak, az egy olyan tekintély, amely bizalomra és hitre épül. Tekintély nélkül a társadalom nem tud működni, ha azonban nem a bizalomra épül, menekülést vált ki. Éppen ennek az egyensúlynak a bemutatására törekszünk a közösségeinken keresztül.

Természetesen a tekintély engem mint püspököt is köt; nem azt mondom, amit a pillanatnyi gondolatom, érzelmem diktál, hanem amit az evangélium, a krisztusi lét, az egyház küldetése és a rám ruházott felelősség megkíván. Napjainkban nehezen értelmezhető, hogy van mindannyiunk fölött álló igazság, ha pedig ezt mégis kimondjuk, a szó negatív értelmében ránk sütik, hogy tekintélyelvűek vagyunk és csak uralkodni akarunk – ezen a ponton pedig már könnyű az elméleti összekapcsolás a politikai hatalommal. Minden kornak kérdése, hogyan viszonyul egymáshoz az egyház és a világi hatalom. Azt látom, hogy hazánkban egyértelmű a helyzet: a jogi szétválasztás teljességgel megvalósul, amit az együttműködő, partneri viszony kísér. Érdekes, hogy olyan országokban, ahol az uralkodó egyben az egyház feje is, ez a kérdés nem merül fel, pedig jónéhány ilyen állam van még ma is Európában. 

Ahogy Ön is jelezte: leginkább az anyagi kérdésekkel kapcsolatban merül fel a vád. Azon a téren hogy látja a helyzetet? 

Az összes volt szocialista országból egyedüli az a megoldás, ami az egyházi vagyon visszaszármaztatásával nálunk történt, vagyis, hogy gyakorlatilag elmaradt. Csak nagyon szűk körben kerültek vissza egyházi ingatlanok, jellemzően funkciók, oktatási és szociális tevékenység mentén.

Ez egyszerűen a termelő- és földeszközök visszaszolgáltatása elmaradásának járadéka lenne. A másik fontos, ide kapcsolódó terület, hogy az egyházak normatív támogatásban részesülnek olyan tevékenységek – közfeladatokat ellátó tevékenységek – után, amelyeket jellemzően az állam végez: oktatási, egészségügyi, szociális feladatok. 

Az egyik fő kritika, hogy az egyházi iskolák több forrást kapnak, mint az állami fenntartású intézmények. Nem visszatetsző ez?

Harminc éve nem tudjuk megértetni, hogy nem kapunk többet – miért is kapnánk több támogatást –, sőt, mi ugyanazt a pénzt másfél évvel később kapjuk meg, mint egy más fenntartású iskola. Lássuk ezt nagyon konkrétan: egy gyermek egyéves költsége a közoktatási rendszerben körülbelül 260 ezer forint. Ebből mi az adott tanévre megkapunk kevesebb, mint 170 ezer forintot. A hiányzó részt az egyházmegyéknek saját forrásaikból kell pótolni, majd a zárszámadási törvényben megállapított mértékben utólag kapjuk meg a fennmaradó részt, amivel egyenlővé válik az egyházi támogatás – de nem lesz több, mint az állami intézmények esetében. Éppen csak így lesz ugyanannyi. 

Van egy olyan terület is, ami a veszprémi beruházásokat is érinti, mégpedig a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa cím elnyeréséhez kapcsolható beruházási támogatás, a veszprémi vár egyházi épületeire vonatkozóan, mely turisztikai, kulturális fejlesztés is egyben. Önök is jelentős állami támogatással vághattak bele a tervezésbe, építkezésbe. 

2019-ben Veszprém az Európa Kulturális Főváros cím megrendezésének jogát nyerte el. Erre 2023-ban kerül sor. A 2023-as Európa Kulturális Főváros rendezvénysorozathoz kapcsolódóan a Veszprémi Főegyházmegye a Várban lévő 18 ingatlan felújítására kormányzati támogatást nyert el a programokkal összefüggésben. A felújítási előkészítő és felmérési munkálatok 2020 tavaszán indultak el, mintegy 100 szakember, számos szakterület - művészettörténész, régész, restaurátor kutatók, építész, statikus, műszaki szakértők - bevonásával. Az eredményekre alapozva állt össze az a felújítási program, ami mind a liturgikus, mind a pasztorális, mind pedig a kulturális és közösségi, turisztikai szempontokat tartja szem előtt és az épületeket ennek érdekében kívánja hasznosítani. 

Fotók: Kováts Gábor, Mandiner