Harmadikként megkérdeztük, „hogyan értékeli, hogy a második ülésre egyetlen meghívott sem ment el? Meghívják-e újra őket?” Ahelyett, hogy érdemben reagált volna a polgármester, azt írta:
Itt is érdemes a jegyzőkönyvet elolvasni, amiben olvasható az erről elhangzott véleményem.”
Megfogadtuk a tanácsot, és újra elolvastuk a jegyzőkönyvet, de ebből nem derül ki, hogyan kommentálja, hogy nem ment el senki. Mindössze konstatálta, senki nem jelent meg, s azt sem mondta akkor, hogy újra meg fogják őket hívni. Bár tény, arról beszélt, hogy ő mit szeretne megtudni és szerinte mit kellene a bizottságnak vizsgálnia, s ezeket az információkat a meghívottaktól lehetne beszerezni. Így arra következtetünk, hogy tesznek még egy kísérletet a meghallgatásukra.
A zuglói parkolási bomba
Miután eddig nem nagyon haladt a munka, megkérdeztük, lát-e esélyt arra, hogy a bizottság mandátumából meglévő maradék pár hónapban érdemleges eredményt tudnak elérni? A válasz kifejezetten optimistára sikeredett. Baranyi ugyanis azt írja, „Igen látok, ha pártállástól függetlenül együttműködőek lesznek, valódi válaszokat adnak azok a szereplők, akik döntéshozóként és közreműködőként létrehozták, irányították és működtették azt a parkolási rendszert, amely lehetőséget adott sok tízmilliárd forintnyi közpénz magánzsebekbe vándorlásában”.