Fővárosi vizsgálóbizottság: fél év semmittevés

2021. január 23. 15:00

A fővárosi korrupciógyanús ügyeket vizsgáló bizottság eddig két ülésén mindössze egy témáról, a parkolásról tárgyalt érdemben, de – amellett, hogy két ellenzéki polgármester, Baranyi Krisztina és Horváth Csaba egymás torkának esett – csak abban maradtak, hogy kiket akarnak meghallgatni. Ennek ellenére Havasi Gábor, a testület momentumos elnöke bízik benne, hogy mind a tíz témában eredményre jutnak. A Fidesz-KDNP delegáltja, Bagdy Gábor szerint ebből semmi nem lesz.

2021. január 23. 15:00
null
Almási B. Csaba

Még sehol sem tart az a vizsgálóbizottság, amelynek a főváros elmúlt 20-25 évének korrupciógyanús ügyeit kellene feltárnia. Mi is beszámoltunk arról, hogy a Momentum két fővárosi politikusának, Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettesnek és Havasi Gábor tanácsnoknak a kezdeményezésére tavaly június közepén jött létre ez a testület, amelynek tíz témával kell foglalkoznia. Már akkor azt írtuk, meglehetősen reménytelen vállalkozásnak tűnik, hogy eredményt érjen el a laikusokból álló bizottság – amelybe minden frakció egy képviselőt, illetve egy külsős tagot delegált –, hiszen a patkánymentesítés, az állatkerti Biodóm, a budapesti parkolási rendszer, a Rác fürdő, a 3-as metró felújítása, a 4-es metró építése, az elektronikus jegyrendszer, a Bálna eladása, a Demszky-korszak BKV-s botrányai, illetve a Combino villamosok beszerzése egyenként is olyan bonyolult ügyek, amelynek a felgöngyölítése még a profi szakemberek számára is nagy feladat lenne. Arról nem beszélve, hogy a polgármesterek, fontos tisztséget betöltő képviselők egyébként is rendkívül elfoglaltak, s közben dúl a világjárvány.

Ám még ehhez képest is rendkívül lassan haladnak, hiszen

a tavaly augusztusi alakulóülés óta mindössze egy ülést tartottak, október 20-án, s azon is egyetlen téma, a parkolás szerepelt.

Érdekes az is, hogy a parlament online-működését felvető ellenzék ebben az esetben nem kíván efféle eszközökhöz nyúlni, Karácsony Gergely főpolgármester is egyszemélyben hoz döntéseket. Holott nem ártana csipkedniük magukat, hiszen a mandátumuk harmada már lejárt, ez év végéig kellene tájékoztatniuk a közvéleményt arról, mire jutottak.

Ez az októberi ülés is meglehetősen érdekes mederben zajlott. A lapunk által megismert jegyzőkönyv szerint első napirendi pontként a bizottság munkatervéről vitáztak, s itt jegyezte meg a fideszes-KDNP-s külsős delegált, őt zavarja, hogy miközben foglalkoznak majd a Biodóm ügyével, a főváros vezetése már bejelentette, egy másik vizsgálat alapján feljelentést tesznek. Szegvári Péter úgy fogalmazott, „nem szeretném, hogy ha az a vád érné a vizsgálóbizottságot, hogy előbb van meg az ítélet, mint a tárgyalás”. Majd abban maradtak, hogy ezzel a kérdéssel április második hetében foglalkoznak.

V. Naszályi Márta, az I. kerület polgármestere, Horváth Csaba, a fővárosi MSZP-frakció vezetője, Zugló polgármestere és Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere a Fővárosi Közgyűlés ülésén 2020. szeptember 30-án. (MTI/Mónus Márton)

Ezt követően csaknem egy órában a parkolás került terítékre. Hatalmas és nehezen követhető vita folyt arról, hogy ez vizsgálat mire terjedjen ki, hogyan közelítsenek ehhez a rendkívül szerteágazó és 25 évet felölelő ügyhöz, és leginkább arról, hogy kiket kellene meghallgatniuk. Eredetileg szűkebb kört akartak meghatározni, majd egyre inkább belemelegedtek, s eljutottak egy olyan pontra, hogy csaknem minden olyan volt és jelenlegi polgármestert beidéznének, akinek a kerületében folyik parkolás. Ekkor jegyezte meg Horváth Csaba, Zugló szocialista polgármestere, hogy „kezdünk szétesni és nevetségessé válni”. Majd szemrehányóan közölte a témáért felelős Baranyi Krisztinával, hogy

először el kellett volna olvasnia az összes dokumentumot és ez alapján előállnia egy koncepcióval,

amelynek megerősítésére kellene a meghallgatandók listáját összeállítani.

Ferencváros polgármestere ironikusan megköszönte „Horváth Csaba kioktatását, illetve minősítéseit”. Majd azt mondta, örül, hogy a szocialista politikus jobban tudja, hogy mi az értelmes munka, meg hogy mit olvasott el, mint ő. Majd kijelentette, hogy „ugyanilyen minőségű hozzászólásokat legutoljára Bácskai Jánostól (Ferencváros korábbi polgármestere – a szerk.) és a fideszes szereplőktől kaptam a parkolással kapcsolatos munkám alapján”.

Ezután egy-két kisebb adok-kapok után végül arra jutottak, hogy a vizsgálóbizottság novemberi ülésére meghívják Szeneczey Balázs volt főpolgármester-helyettest, Fürst György korábbi vagyongazdálkodásért felelős VI. kerületi polgármestert, aki a Centrum Parkoló Kft.-nek volt ügyvezető-tulajdonosa, továbbá Hardi Róbertet, a Ferencvárosi Parkoló Kft. egykori ügyvezetőjét, Kupper Andrást, aki több parkolással foglalkozó cég ügyvezetője, később tulajdonosa, Borsi Imrét, a Loux Kft. volt tulajdonosát, a FER-PARK 2010 Kft. volt ügyvezetőjét, Lakos Imre korábbi SZDSZ-es XI. kerületi alpolgármestert. Emellett „beidézték” Rogán Antalt az V., Láng Zsoltot, a II., Bácskai Jánost,a IX. kerület volt polgármestereit, illetve Pokorni Zoltánt, a XII. kerületet jelenleg is irányító fideszes városvezetőt.

Havasi Gábor egészségpolitikai tanácsnok, a Fővárosi Közgyűlés tagja Karácsony Gergely főpolgármester sajtótájékoztatóján a Városházán 2020. január 17-én. (MTI/Koszticsák Szilárd)

A fővárosi önkormányzat honlapján azonban nem szerepelt a novemberi bizottsági ülés jegyzőkönyve, ezért szerettük volna megtudni a vizsgálóbizottság momentumos elnökétől, hogy ennek mi az oka, és a testület munkájának az állásáról is kérdeztük volna. Havasi Gábor a munkatársán keresztül azt üzente, csak írásban hajlandó a kérdéseinkre válaszolni, ami persze nem szerencsés, de ahhoz képest, hogy októberben egyáltalán nem állt velünk szóba, már ezt is sikerként kell elkönyvelnünk. Csaknem hat nap elteltével kaptuk meg a válaszait.

Miért csak írásban hajlandó válaszolni? Hiszen a szóban készült interjú  – a visszakérdezés lehetősége, a beszélgetés során felmerülő új szempontok stb. miatt – sokkal több életet visz a cikkbe, sokkal informatívabb lenne úgy az anyag. 

Mert a Fidesz politikai érdekeit képviselő propagandamédiában, sok magyar polgárral együtt, én sem bízom. Bizalmatlanságom oka empirikus. 

Eredetileg miért azt javasolta, hogy a jelentés elkészültéig ne nyilatkozhassanak a tagok, végül miért fogadta el, hogy mégis beszélhessenek a nyilvánosság előtt? 

Mert nekünk az a dolgunk, hogy a budapestiek jogos kérdéseire válaszokat találjunk, tényeket szeretnének, a tények megismeréséhez pedig idő és munka kell. Ezt gondolom most is, de tudomásul veszem, ha a bizottság más tagjai, vagy a bizottság többsége máshogy gondolja. Nem félek a demokratikus vitáktól és döntéshozataltól. Tudom, a kormányoldalnak szokatlan lehet, hogy egy bizottság elnöke lehetőséget biztosít egy módosító javaslat megvitatására, esetleg befogadja. Nekem ez természetes. 

Az október 20-i ülés végén is azt javasolta, hogy csak akkor nyilatkozhassanak, „ha már van valami a kezükben”. Miért tart a nyilvánosságtól és most miért válaszol? 

Fenti válaszom erre is vonatkozik, egyben cáfolja azt a kérdésnek álcázott hazugságot, miszerint félnék a nyilvánosságtól. 

Eddig hány ülést tartottak? Csak kettő jegyzőkönyve szerepel a fővárosi önkormányzat honlapján. 

Annyit, amennyi a honlapon szerepel. Azóta veszélyhelyzet van, aminek a kormányzati szabályozása megakadályozza az ülésezést, kezdeményeztük ennek megváltoztatását a kormánynál, több hónap alatt sem kaptunk választ. Esetleg Önök is megpróbálhatnak ez ügyben információt kérni a kormánytól, alighanem jobbak a kapcsolataik kormánykörökkel, mint nekünk. 

Ha tényleg csak kettő volt, nem tartja-e kevésnek annak tükrében, hogy már június közepén bejelentették, hogy vizsgálóbizottságot hoznak létre?

Nem. Fenti válasz erre is vonatkozik. Amikor meghirdettük, még nem volt veszélyhelyzet. Most van. Mindenki hétköznapjait ez a bizonytalanság határozza meg. Miért lenne kivétel a vizsgálóbizottság? 

Hogyan értékeli az október 20-i ülést, ahol Horváth Csaba, Zugló MSZP-s polgármestere azt mondta, hogy „kezdünk szétesni és nevetségessé válni”? Komolyan lát esélyt arra, hogy egy ekkora témakört, legalább 25 év parkolási anomáliáit fel tudják tárni, ha október 20-án még gyakorlatilag sehol sem tartottak, csupán a meghallgatandó személyeket jelölték ki, azt is hosszas viták után? 

Komolyan látok esélyt. Horváth Csaba a talán liberális ülésvezetési szokásaimra gondolt. Az Országgyűlésben természetes, hogy Kövér László belefojtja a szót a képviselőkbe, nekem nem. Kérdése összezavar, mert a Fidesz fővárosi frakcióvezetője szerint a közgyűlés túl hosszú időt biztosított a bizottság munkájára, Ön sugallmazó kérdése szerint viszont túl keveset, ráadásul a parkolási rendszer vizsgálatát is a Fidesz-frakció javaslatára növeltük 25 évre. 

Összesen tíz témában vizsgálódnak. Hogy áll a többi kilenc? Volt-e bármelyik témában érdemi munka, illetve bármilyen eredmény?

A munka folyamatos, bár nem látványos, jelenleg iratokat gyűjtünk és dolgozunk fel, amikor itt lesz az ideje, a tájékoztatás is folyamatos lesz. A biodóm és a hármas metrókocsik beszerzésének ügyében már el is készült egy-egy, Budapest új vezetése által megrendelt szakértői vizsgálat jelentése, ezeket nyilvánosságra hoztuk, a bizottság tagjai, Ön és a budapestiek is hozzáférhetnek. 

Fél év alatt, illetve ha megengedőbbek vagyunk, az augusztus végi alakulóülés óta gyakorlatilag semmi érdemleges nem történt a bizottságban. Reálisnak tartja, hogy a maradék kevesebb, mint egy évben mind a tíz témában érdemi eredményre juthatnak? 

Reálisnak tartom. 

Mit szól Pikó András nyilatkozatához? A józsefvárosi polgármester októberben azt írta, azzal, hogy két korábbi főpolgármestert – akik elvileg érintettek lehetnek ezekben az ügyekben – kitüntette a mostani fővárosi vezetés, meg is szabta a bizottságnak, hogy milyen döntéseket kell hoznia: eszerint nem fognak találni semmilyen gyanús ügyet találni. Pikó úgy fogalmaz: „Addig, amíg a vizsgálat le nem zárul, a lehetséges politikai felelősök kitüntetése magát a vizsgálatot teszi komolytalanná és feleslegessé. A két díszpolgári cím azt üzeni, hogy mi már tudjuk, hogy semmilyen gyanút nem igazol majd a vizsgálat, azelőtt, hogy a vizsgálat lezárulna.”

Én a budapestiek jogos kérdéseire akarok választ találni, ez a vizsgálóbizottság dolga, erre fókuszál, nem másra.

***

Havasi Gábor válaszai alapján főleg szükség lett volna néhány dolog tisztázására, visszakérdezésre, a félreértések eloszlatására, de erre most nem kerülhetett sor.

A vizsgálóbizottság másik ötletgazdája, Kerpel-Fronius Gábor a Magyar Narancsnak nyilatkozott szűkszavúan. A főpolgármester-helyettes azt mondta, „ez a képviselő-testület vizsgálóbizottsága, amelyet Havasi Gábor momentumos képviselő vezet. A tíz témának van egy-egy referense, mélységükben dolgozzák fel az ügyeket, a vizsgálatoknak az idei év folyamán kell ütemezetten eredményt hozniuk".

A Mandiner megkérdezte Bagdy Gábort is, ő szóban válaszolt. A Fidesz-KDNP fővárosi képviselője azt mondta, a legutóbbi ülés óta semmiféle hírt, információt nem kapott a bizottság tevékenységéről. Úgy fogalmazott, várhatóan

egyik területen sem történik majd semmi lényeges,

és nem is bízik abban, hogy komoly érdemi, eredmény születik majd. A politikus szerint az év végén, amikor lejár a bizottság mandátuma, akkor ugyanakkor valakik, valamilyen „irományt” – s nem véletlenül használta ezt a kissé pejoratív megnevezést – biztosan el fognak készíteni.

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
héttörpe
2021. január 24. 18:32
Jó, hát csak gyakorolnak a kormányzásra, ott is erre a teljesítményre számíthatunk. Érdemi munka nem lesz. Hogy mi lesz? Lesz egy gönckingaszerű külügyminiszterünk, aki mindennap más nyugati segget nyal, és kiárúsítja az országet, lesz egy fasza kis belügyminiszterünk, aki alatt megint elszabadul a megélhetési bűnözés(majdnem cigánybűnözést írtam, de nem) és az erre adott válaszreakciók. Lesz megint kórházi széf a covidosok ágya mellett is, lesz megint önkormányzatokon keresztüli ballib pénzlopás, lesz buzimenet. mi lesz még ezen kívül? Eladjuk araboknak a haditechnikánkat, minek az nekünk, véd minket a Nato. Szétkapjuk a kerítést, open society vagyunk, jöhet mindenki, az se baj ha ittmarad. Lesz földrablás ismét, jönnek a vörösbárók. Lesz ingatlan- és vagyonadó. Lesz 0 %-os minimálbéradó. Lesz jó sok minimálbéres. Kisvállalkozók sarcolása. Nem kell látnoknak lenni. Ez már mind megtörtént. Újra megtörténhet.
zakar zoltán béla
2021. január 24. 10:53
mocsok banda
VakzKommondor
2021. január 24. 08:54
https://444.hu/2021/01/24/akik-mar-a-halottakat-sem-birjak-bekeben-hagyni Jó írás mátyaskiásó idiótáknak.
balbako_
2021. január 24. 07:37
Ez a brigád egy közpénzszivattyú semmi más.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!