Mit hozhat a liberalizmus utáni kor? – James Orr brit vallásfilozófus a Mandinernek

2022. március 30. 10:01
„A liberalizmus olyan, mint egy autó, amelyből lassan kifogy a benzin – amíg a lejtőn lefele halad, addig minden rendben van” – mondja lapunknak a Cambridge-i Egyetem adjunktusa, hozzátéve, hogy most viszont emelkedő van, és az autó leállt. James Orrt a Danube Institute és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös konferenciáján kérdeztük. Interjúnk.

James Orr brit vallásfilozófus, a Cambridge-i Egyetem Hittudományi Karának adjunktusa. Az oxfordi Balliol College-ban klasszika-filológia szakon végzett, majd a Cambridge-i Egyetemen doktorált vallásfilozófiából. Mielőtt akadémiai pályára lépett volna, két jogi tanácsadó cégnél társasági joggal foglalkozott. Jelenleg metafizikáról, vallásfilozófiáról és a hit és az etika összefüggéseiről tanít az egyetemen, közéleti vitákban pedig konzervatív gondolkodóként vesz részt.

***

Már egy posztkeresztény korban élünk Európában?

Azt kell mondjam, hogy igen. De a mostani kor is nagyban élvezi a judeo-keresztény tradíció és a hellenizmus örökségét. A gyümölcsei azonban néha csak nehezen észrevehetőek. Van egy régi amerikai anekdota: két aranyhal találkozik az akváriumban, az egyik köszön: „Jó reggelt! Milyen ma a víz?”, mire a másik: „Miféle víz?”. Ugyanígy egy vallásos keresztény ember is mondhatja, hogy „Nézzetek csak körül, milyen sokféle gyümölcse van a keresztény hagyománynak”, erre azonban egy szekuláris liberális társa azt mondhatja, hogy „Miféle gyümölcsökről beszélsz?” „Szabadság van, emberi méltóság van, meg jogállamiság” – folytatja a liberális, megfeledkezve arról, hogy ezek az értékek nem a semmiből álltak elő, hanem a régi keresztény kor termékei,

a kereszténység előtti morális univerzumban ugyanis ezek az értékek nem léteztek.

Ezek az értékek tehát nem önmagukban léteznek, nem egy mesterséges doktrína termékei, hanem történetileg a keresztény moralitásban gyökereznek. Mégis, ma független, semleges értékekként jelennek meg.

Valóban, ma már a kontextusuk nélkül jelennek meg, de például a hatvanas évektől kezdve különösen világossá vált, hogy minden érték, amely az embereket igazi közösségbe kovácsolja, legfőképpen erkölcsi érték. A liberalizmus is sok haszonnal kecsegtetett, különösen akkor, amikor a közjó megteremtésének versengő koncepciói közül kellett meglelni a hasznosabb megoldást. Amiben viszont a liberalizmus nem bizonyult átütőnek, az annak a meghatározása volt, hogy milyen tényezőkből áll össze az emberi méltóság. A liberalizmus megfizette annak az árát, hogy egy általános, semleges közösségi víziót nyújtson mindenféle plurális társadalom számára. Amikor 1948-ban összeállították az ENSZ által végül elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának végső szövegváltozatát, akkor Jacques Maritain francia katolikus filozófus megkérdezte: tulajdonképpen miféle jogok is ezek, milyen eredetük, alapjuk van? „Megegyeztünk a fő kérdésekben, de senki sem kérdezi, hogy miért ez lett a megoldás” – tette hozzá. Ez a nyilatkozat a liberális univerzalizmus mintapéldánya: a bolygó minden pontján ugyanazokat az értéksemleges jogokat kell alapul venni, ezek érvényesek globálisan. De ezen jogok mögött milyen rejtett metafizikai indítékok állnak? – erre nincs válasz.

A liberalizmus tehát olyan, mint egy autó, amelyből lassan kifogy a benzin

– amíg a lejtőn lefele halad, addig minden rendben van. De mi történik akkor, ha újra egy emelkedő jön? Ha elfogy a benzin, akkor baj van felfelé menet. Ekkor emelkedhet ki egy rivális metafizikai vízió.

 

Ez a posztliberális momentum már itt van?

Igen, már itt van. A posztkeresztény, liberális kor jellemzője az volt, hogy a fa gyümölcseit élveztük, de a gyökereivel nem törődtünk – a jelenkor jellemzője pedig az, hogy már a gyümölcsök sem finomak, megsavanyodtak. Ugyanis feltűnt a láthatáron egy új, vonzó és ellenállhatatlan metafizikai vízió, amely logikailag ugyan összefügg a liberalizmussal, mégis túllép rajta. Minden politikai filozófia DNS-e egy felszabadító ideológia, ez ad lendületet az új tézisnek. Valahonnan, valamilyen csoportot fel kell szabadítani. Például a 19. század második felében ilyen volt a rabszolgaság eltörlése, vagy később a szavazati jog megadása a nők számára – ezek mind valamilyen felszabadítások voltak. Aztán jöttek a polgári jogi mozgalmak, és így tovább. A liberálisok folyamatosan felszabadítanak, jogokat adnak.

De aztán eljön egy pont, a határ, amelyen már a józan liberálisok sem akarnak túlmenni,

a konzervatívok pedig egyenesen azt mondják, hogy ezek a határok maguk is értékek, és ezeket éppen hogy meg akarjuk őrizni.

A jelenkor ideológiai-politikai törekvéseiben ezt a határátlépést láthatjuk?

Igen, a jelenkorban elértük ezt a pontot: most éppen az emberi méltósághoz tartozó értékektől akarnak bennünket „felszabadítani” a liberálisok. Hozzányúlnak a biológiai nem, a család, a közösség értékeihez. A homoszexuálisok jogkiterjesztésének indoka részükről az, hogy ezt a társadalmi csoportot a társadalmi szabályozások nem kezelik egyenlően a heteroszexuálisokkal – tehát őket is „fel kell szabadítani” a teljes szabadságra. A konzervatív szemlélet erre azonban azt mondja, hogy ezzel felborítunk egy ősi intézményt; az individuális szabadság érdekében lerombolunk egy határt, amely éppen azért van ősidőktől fogva felállítva, mert annak keretei között bizonyult a legideálisabbnak az egyéni szabadság élvezete.

A mai liberalizmus minden „kötöttségtől” fel akarja szabadítani az egyént,

a nemi önazonosságtól, a helyi közösségtől, a nemzethez való ragaszkodástól is.

Miért fogyott el lejtőn fölfelé az üzemanyag az autóban? Miért vesztette el kapcsolatát a valósággal a liberalizmus?

A modern társadalmak nagyon megváltoztak. Ennek voltak előjelei: a felvilágosodás kori szkepticizmus, amely nemcsak a vallási meggyőződést kérdőjelezte meg, de az addig a realitást leíró fogalmakat is; aztán a 19. századi darwinizmus, pozitivizmus, amely a tudás fő és egyre inkább egyetlen forrásának a tudományt állította be. A természettudományok elképesztő mértékben fejlődtek idővel, azonban

nem tudtak az olyan értékekkel, fogalmakkal mit kezdeni, mint az emberi méltóság, a szabadság vagy Isten.

Nem tud a tudomány olyan tökéletes teleszkópot kifejleszteni, amellyel tudományos bizonyossággal válaszol a „Van-e Isten, vagy nincs?” kérdésre.

Aztán a 20. században jött a liberalizmus, amely magával hozta a neutralitás és az agnoszticizmus kultuszát. A politikai liberalizmus nagy célja az igazságos társadalom létrehozása volt, ennek megvalósításához azonban alapfeltétel volt, hogy a társadalom tagja felejtsék el a korábbi nemzedékek alatt kialakult nézeteiket, elképzeléseiket a közjóról, az isteni értékekről, a nemzeti önazonosságról; egyfajta tabula rasával akartak a kezdőpontról felépíteni egy új világot.

 

Eljutva a jelenkorig, sokan úgy látják, hogy a mostani korszellem az identitásokat akarja leépíteni: az európai emberek szellemi, kulturális és nemi identitását éri folyamatos kihívás. Kezdjük az elsővel, a szellemivel – Európa keresztény alapjairól már beszéltünk, de még egyszer: lehet még egyszer az életmódunkat, politikánkat olyan mértékben meghatározó erő a kereszténység, mint Európa születésénél?

A hazámban, az Egyesült Királyságban látok jeleket erre. Elkötelezett keresztény politikusok nagyon sok figyelemre méltó dolgot tesznek. Sikeresen ráadásul. Valódi változást akarnak – egyelőre politikai nyilatkozatokban látom visszaköszönni a nézeteiket, de az is valami. Sok embert ismerek a Westminsterben, és nemcsak konzervatív politikusok, de munkáspártiak is sokszor a hitük alapján tevékenykednek a közéletben. Több törvénytervezetnél látom, hogy pártvonalakon átnyúló, keresztény nézeteken alapuló összefogás van a parlamentben egy-egy kérdésben, vagyis ez már a törvényalkotás munkájában valamilyen módon jelen van.

A válaszom tehát: igen, a kereszténység lehet még társadalomformáló erő.

A kereszténység a transzcendensről szól, ezért nehéz az értékeit a gyakorlatban becsempészni a politika világába. Ráadásul, konzervatívként pontosan tisztában vagyunk vele, hogy magának a politikának is megvannak a maga határai, az élet nem minden szegmensét érheti el a politika.

A második a kulturális identitás, amely egy közösséghez, egy nemzethez való tartozást érinti. Az EU egy föderális állam struktúrája felé fejlődik, az értékei pedig doktrinerek. Ez egy életszerű struktúra?

Én serdülőkorom óta brexit-párti vagyok, viszont Belgiumban töltöttem a gyerekkoromat, ezért régóta európai állampolgárnak érzem magam. A brexit egy szép pillanat volt szerintem a brit-uniós kapcsolatok történetében. Ugyanis élesen megmutatta, hogy az EU központi gondolatának bírálata Európában is lehetséges. A kiválás még akkor is rengeteg energiájába és idejébe telt az Egyesült Királyságnak, hogy egy népszavazás ezt a döntést már megerősítette.

Az EU-ban a központi akarat elviselhetetlen volt, az adott döntéseket nem az érintett emberek szintjén hozták meg,

a döntéshozók nem voltak elszámoltathatóak, nem az emberek által választott képviselők döntöttek. Az EU alapítása egy gazdasági közösség létrehozása céljából történt, és az alapító atyákra nagy hatással voltak a keresztény társadalmi eszmék. A korábbi hasonlattal élve: az autóban eredetileg volt üzemanyag. Az uniós alapszerződések preambulumában a felvilágosodásra, a görög-római gyökerekre hivatkozni, de a szövegből kihagyni a keresztény gyökerekre való utalást óriási hiba. Maga ez a tény számomra mindennél többet elmond az EU-ról. Ez akarva-akaratlanul is azt demonstrálja, hogy ez egy nem keresztény projekt. Amikor a magyar családvédelmi törvény miatt Mark Rutte holland kormányfő azt veti fel, hogy emiatt Magyarország uniós tagságát meg kellene fontolni, az számomra elképesztő jelenség. Hát, mégis, kinek a joga és felelőssége a gyerekek szexuális nevelése? Nem a szülők joga erről dönteni?

Ön tehát ismeri a magyar törvény tartalmát, és azt is, hogy ezekről a kérdésekről népszavazás is lesz?

Természetesen. Megdöbbentem, amikor Rutte szavait hallottam. A holland kormányfőnek nincs gyermeke, ahogy az EU mostani vezetőinek jelentős része sem családos ember.

Ezek a politikusok személyes családi státuszuk miatt nem is értik, miért fontos a gyermekvédelem.

A család és a vallási közösségek az európai társadalmak alapsejtjei. Ezek a csoportok a politikán kívüli szférához tartoznak, semmilyen politikai ideológia nevében nem szabadna őket nyomás alá helyezni. A radikális baloldal ideológiája azt állítja, hogy nincs politikán kívüli szféra. De van, például ezek a társadalmi egységek.

 

Térjünk rá akkor a harmadik identitás-területre: a nemi identitásra. Fontos, hogy az állam határokat szabjon ezen a téren, és törvényileg szabjon korlátokat a kiskorúakat érő szexuális propagandának?

Igen, fontos.

Nem gondolnám, hogy egy 10 éves gyerek képes lehet eleget tudni a férfilétről ahhoz, hogy nőnek képzelje magát.

És nem hiszem, hogy az államnak törvényi lehetőséget, segítséget kellene adnia egy serdülő számára műtéti beavatkozásokhoz. Nem szabad megengedni, hogy aktivisták nagy hatással legyenek a gyerekekre, a tűzzel játszanak. Ezek az aktivisták olyan határköveket akarnak arrébb helyezni, amelyeket az emberiség történelmében senki nem mozdított el. Szerintem ez az eddigi legszélsőségesebb elmozdulás, amelyet a liberalizmus tett. És az ilyen jelenségek miatt gondolom azt, hogy egy posztliberális korszakba léptünk át. Annyira „szabad” lett az ember, hogy megválaszthatja, milyen testben akar élni. Ez szélsőséges. Az államnak e téren különös figyelmet kell tanúsítania.

Ha posztliberális momentum van, akkor ez azt is jelenti, hogy a konzervativizmus előtt megnyílt egy nagy lehetőség a mentalitás formálására. Így van?

Szerintem így. Ezekben az ügyekben, amelyekről eddig beszéltünk,

a baloldal súlyos aránytalanságokba keveredett, ezek az ügyek sok őszinte baloldali értékrendű embert is megzavartak,

és így megrendült a támogatásuk a baloldali pártok mögött. A brit Konzervatív Párt nagyon pragmatikus politikai szervezet: ideges lesz, ha kulturális harcba kell bonyolódnia, de óvatosan mégis csak bele kell mennie ebbe. A konzervativizmus előtt nagy lehetőségek állnak, a gazdasági szférában balra, a kulturális ügyekben jobboldalra is nagy tér van az elmozdulásra.

 

fotó: Vaszkó Dávid (Danube Institute)

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egy liberálist a kettős mérce alkalmazásáról ismerni fel. (Ann Coulter)

"Orbán Viktor: A háború rombol, a béke épít"

- A NER lopásból él.
- Orbán Putyin valagában él.
- Kínaiak még nem fizettek adót és vámot Magyarországon

Melyiket tudod cáfolni?
Mivel?

A liberalizmus korunk anarchizmusa.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés