A Nyíl-3 rendszer beszerzésének lehetőségéről is tárgyaltak – írta a Bild am Sonntag.
Az ügyben a Bundestag vezető védelmi szakpolitikusai is tájékozódnak egy vasárnaptól csütörtökig tartó izraeli látogatáson. A küldöttség tagjai között van a védelmi bizottság elnöke, Agnes Strack-Zimmermann is. A legkisebb kormánypárt, a liberálisok (FDP) politikusa a Welt hírtelevíziónak vasárnap azt mondta, hogy a „fenyegetettségi helyzetre” és az orosz hadseregben használt fegyverrendszerekre tekintettel, a német kormánynak is meg kell vizsgálnia egy rakétavédelmi rendszer beszerzésének kérdését. Hozzátette, hogy többféle lehetőség is van.
A szövetségi kormány az Ukrajna elleni orosz támadás első napjaiban határozta el, hogy
felállítanak egy százmilliárd eurós pénzügyi alapot az ország védelmi képességeinek fejlesztésére,
és ezen felül minden évben a hazai össztermék (GDP) két százalékát meghaladó összeget fordítanak védelemre. Arról is döntöttek, hogy a válságövezetekbe irányuló fegyverexportot elutasító hagyományos német álláspontot megváltoztatva, mégis küldenek fegyvereket az ukrán hadseregnek.